2018. október 18., csütörtök

Al Ghaoui Hesna: Holli, a hős

Mindenki fél valamitől, de ez nem mindig rossz, sőt! A félelem erőt és elszántságot is adhat. A Bookline Könyvek gondozásában jelent meg Al Ghaoui Hesna: Holli, a hős című gyermekkönyve, melynek témája a félelem és annak leküzdése. Ha a Blogturné öt bloggerével tartasz, akkor te is többet megtudhatsz arról, milyen módszerek léteznek a lámpaláz, pánik és az izgalom csillapítására. És ahogy megszokhattad még egy játékon is részt vehetsz, melynek végén tiéd lehet a kiadó által felajánlott három könyv egyike.

Al Ghaoui Hesna: Holli, a hős
Megjelent: 2018. szeptember
Kiadó: Bookline Könyvek
Illusztrálta: Al Ghaoui Hesna
Téma, műfaj: mesekönyv
Megrendelhető: ITT
Terjedelem: 72 oldal
Csillagérték: 8

Fülszöveg:
Szerinted ki az igazán bátor? Például az, aki bár fél, meg meri tenni azt, amitől tart. Amikor egy szikla szélén állsz, vagy egy sötét szobába lépsz, esetleg nagy közönség előtt kell szerepelned – teljesen természetes, hogy félsz. De a félelem, bármilyen furcsán is hangzik, fontos és hasznos érzés. Sőt, a segítségedre lehet, ha megtanulod kezelni! Holli rettenetesen izgul az iskolai fellépése miatt. Ekkor szegődik mellé egy apró és barátságos házirém, Mumus, akitől a kislány megtanulja, hogyan állíthatja a félelmet a saját oldalára. Kalandjaik során kiderül, hogy néha bizony még a felnőttek is félnek, ám ebben nincs semmi szégyellni való.  Al Ghaoui Hesna, a haditudósításairól híres, immár kétgyermekes riporter, saját rajzaival illusztrált könyvében egyszerű gyakorlatokkal és egy könnyen megjegyezhető bátorságindulóval segít erőt meríteni a gyerekeknek a nehéz helyzetekben, hogy bátran és magabiztosan nézhessenek szembe a kihívásokkal. Csak az ne olvassa el, aki sohasem félt!

Forrás: Bookline Könyvek

Al Ghaoui Hesnától már régóta szerettem volna olvasni, s mivel mostanában picit rákattantam a mesékre, a Holli, a hős elég kézenfekvő, bár némileg meglepő választásnak tűnt. A "jó hír" viszont, hogy míg számomra a Hesna írói munkásságával való megismerkedés volt újszerű, addig a szerzőnek a műfaj. A Holli, a hősben ráadásul Hesna nem csak elbeszélő, hanem a történet illusztrátora is. Ami (mármint a képi megjelenítés) egy mesekönyv esetében – szerintem – éppoly fontos, mint maga a történet. Lássuk!

Szerző és könyve
Forrás: Bookline Könyvek (Facebook)
Holli álmában járunk. A kislány olyan szupererő birtokában van, ami felvértezi őt bátorsággal. Semmitől sem fél, így tehetségét bárhol és bármikor képes prezentálni a közönség számára. Az álmok azonban szertefoszlanak, mikor a kislány felriad a könyve felett, és szembesül vele, hogy bizony, az iskolai fellépés nem csak az álmában létezik, és ő igencsak fél a szerepléstől. Ehhez párosul még az anyukája feddése, miszerint félni butaság. Na, tessék! Egy ilyen roppant empatikus anyuka mellett hogy is nem mer kibontakozni az ember lánya, nemde? Nem csak fél, de még buta is – feltételezi magáról Holli, aki mellett egyszeriben csak ott terem Mumus. Mumus, aki a neve és fizimiskája ellenére egy kedves kis szörny, s aki elmagyarázza a kislánynak, hogy félni sokszor jó dolog, s nem az a bátor, aki semmitől sem fél, hanem az, aki képes legyőzni a félelmeit. A kislány azonnal bizalmába fogadja újdonsült barátját, s igyekszik megfogadni szavait. Ami a történet fő csapásvonalában különösen tetszett, hogy Holli nem csupán a Mumus intelmei szerint jár el – ami az iskolai szereplés sikeréhez is vezet, de az utolsó oldalakon bebizonyítja, hogy a pozitív hozzáállás, illetve a segítő szándék továbbgördül. Ha jót kapsz, azt is fogod továbbadni. Illetve, azt is nagyon klassznak találtam, hogy az ominózus félelemfaktor, az iskolai szereplés nem is kapott túl nagy hangsúlyt a sztoriban. S nem így vagyunk-e sokszor? Maga a félelem forrása sokszor egészen eltörpül, és hajlamosak vagyunk apró dolgokra is rágörcsölni.

Illusztráció a könyvből
Forrás: kisalfold.hu
Ez pedig egy picit el is gondolkodtatott azzal kapcsolatban, kinek is szól igazából ez a mese. Ki a célközönség? A gyerek, akinek egy helyes történeten keresztül megmutatjuk, hogy félni sokszor egyáltalán nem rossz dolog, és akár előre is vihet minket? Vagy a felnőtt, akinek tükröt mutat, hogy a gyerekek félelmeivel foglalkozni kell, nem lehet „butaságként” aposztrofálni? Hiszen ezzel sokszor inkább ártunk, mintsem használunk. Mi történik Hollival, ha nem jön Mumus? Hogy éli meg a fellépését segítség nélkül? Oda mer-e menni az új osztálytársához, hogy segítsen neki? Miért gondoljuk (szülőként), hogy a félelmekre, magára az életre való felkészítést majd elvégzi valaki más helyettünk? Azt hiszem, Holli története nagyon mai, és bár alapvetően a pozitív végkicsengés (melyeket fentebb ecseteltem) tényleg nagyon tanulságos, egy csomó elgondolkodtató kérdés maradt bennem. Magával az elbeszéléssel és a szereplőkkel kapcsolatban is, egyébként. Ezeken hosszan lehetne lamentálni (meg is tettem), de néhány morzsát azért megosztanék a kérdések közül. Miért nincs ott senki Holli fellépésén? Hol van az apuka? Ennyire magától értetődő, hogy egy apa nem jelenik meg? Miért „csak” női környezetben lehet egy kislány hős? Lehet, hogy picit túlagyalom ezt a vonalat, de számomra ezek az apróságok elég zavaróak voltak a történet egészét (is) tekintve.

Összességében Holli története tanulságos mese lehet mind a gyerekek, mind pedig a felnőttek számára. Az illusztrációk lekövetik a történetet – ahogy a borító is egyértelműen jelzi, a citromsárga szín dominál (erről eszembe jutott Sparks Menedékének adaptációjából Lexi megjegyzése: a sárga egy boldog szín). Az elbeszélés didaktikus, néhol – főleg Mumus eszmefuttatásainál – kioktató, monoton. Jó megoldásnak találtam ugyanakkor, hogy a történet második felében mégiscsak sor kerül az anya-lánya beszélgetésre a félelmekről. Igaz, ehhez egészen a nagymamáig kellett utazni (valaki mondja meg, hogy lehet egy nagy tál lángost befalni? :D ) A mese üzenete nagyon fontos témát feszeget, így szerintem a történet alkalmas lehet egy klassz beszélgetés kezdeményezésére a gyerekekkel – és talán önmagunkkal is.

Blogturné Klub


A turné állomásai

10.12. - SorokKözött
10.16. - Könyv és más
10.18. - Szembetűnő
10.20. - KönyvParfé

Nyereményjáték

Tudtad, hogy léteznek olyan emberek, akik félnek a lila színtől? Meg olyanok is, akik a savanyú íztől rettegnek. Készülj, mert most furcsa félelmek nyomába eredünk! Minden állomáson találsz egy rövid leírást, neked pedig rá kell jönnöd, milyen fóbiára gondoltunk. A feladatod, hogy a helyes választ a Rafflecopter megfelelő sorába írd.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.

A feladvány:

Félelem a bohócoktól

a Rafflecopter giveaway

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése