Jane Shemilt: Légszomj

A Lányom sikere után egy évvel, a General Press Kiadó gondozásában 2016 őszén megérkezett hazánkba Jane Shemilt második regénye, a Légszomj. A könyvvel kapcsolatban arra is kíváncsi voltam, vajon a szerző ismét tud-e olyan katarzist okozni számomra, mint előző kötetével.

Jane Shemilt: Légszomj

Eredeti megjelenés: 2015.

Hazai megjelenés: 2016. szeptember

Kiadó: General Press Kiadó

Fordította: Szabó István

Téma, műfaj: krimi

Megrendelhető: ITT

Oldalszám: 272 oldal

Csillagérték: 9

Fülszöveg:

Emma ​​és Adam orvosként valódi szaktekintélynek számítanak. Amikor egy kutatóprogram keretében a férfinak lehetősége nyílik arra, hogy családostul egy évre Botswanába utazzon, úgy döntenek, belevágnak a nagy kalandba. A munka vészhelyzeteiből, taposómalmából és a kettejük közötti állandó versengésből végre kibillentené őket ez a soha vissza nem térő alkalom; és a nyugodtabb, egymásra jobban odafigyelő, boldogabb életről szóló álmuk talán a vadon szomszédságában valóra válhatna. Az álomból azonban igazi rémálom lesz: Emma egy nap üresen találja a kisfia ágyát. Afrika földjén, több ezer kilométerre az otthonuktól, valódi segítség híján maradnak. A rendőrség ugyan nyomozásba kezd, a szülők mégis úgy érzik, nekik is a gyermek nyomába kell eredniük, mert ki tudja, milyen szörnyűbbnél szörnyűbb okok állhatnak az eltűnése mögött. Jane Shemilt – világhírű regényéhez (Lányom) hasonlóan – ebben a könyvben is a gondolatok, az érzések fénytöréseit, a kapcsolatok és az érzelmek ellentmondásosságát járja körül egy olyan történeten keresztül, amely egy percre sem enged.

Nagyon megörültem, mikor a General Press Kiadó várható megjelenései között megláttam, hogy új Jane Shemilt-történet is érkezik. A tavalyi Lányom egészen levett a lábamról. Ezt nem is igazán rejtegettem: ajánlottam a blogon, az ismerőseimnek egyaránt. Számítottam rá, hogy akik valóban a kezükbe veszik és elolvassák a könyvet, azok között megosztó lesz a történet és a karakterek. Ez így is lett egyébként, és én pontosan ugyanezt vártam a Légszomjtól is.

"Nehéz helyzetben derül ki, mennyit ér az ember."

Az angol kiadás hangulatfotója

Jane Shemilt könyveiben - most már mondhatom így - az a legérdekesebb számomra, hogy a főszereplői hihetetlenül ellenszenvesek. Ahogy az előző kötetben, úgy nagyjából itt is a karrierista, önző, a saját világában élő házaspár áll a fókuszban. Emma és Adam mindent orvosi karrierjének rendel alá, kettejük között pedig érezhető rivalizálás is feszül. Nem törvényszerű ugyan, de rájuk jellemző, hogy a fentiekből adódóan kevésbé foglalkoznak gyermekeikkel. Mintha valamiféle társadalmi elvárás miatt alapítottak volna családot. A szülők ugyanis inkább szimplán egy háztartásban élnek gyermekeikkel, a legkevésbé sem volt olyan érzésem, mintha egy fikarcnyit is érdekelné őket bármely csemetéjük hogyléte - a felszínesség határain túl. A mindennapi rutin, a gyerekek iskolába szállítása, vacsorával várása leginkább gépies folyamatok periodikus ismételgetése, nem a gondoskodás jele. Egészen addig, míg ez az elhanyagoltság, a szeretetlenség érzése az iskolai viselkedésben nem bukik ki negatívan. A legelkeserítőbb az egészben, hogy Adam és Emma még ekkor sem saját magukban, inkább a körülmények összjátékában keresik (és találják meg) a hiba forrását.

A feszült családi légkör - úgy tűnik - oldódni látszik, mikor Emma a gyerekekkel együtt Adammel tart, aki Afrikában kap egyéves kutatási lehetőséget. Az idill azonban a család legifjabb tagjának eltűnésével kettészakad. A Lányom ismeretében nem tudom nem összehasonlítani a történetet. A Légszomj tragédiája ugyanis rádöbbentette a szülőket arra, hogy a hiba mégsem a világ, hanem a saját gépezetükben lehet. Elkezdtek odafigyelni - még ha csupán csigatempóban is - a gyerekeikre, a rezdüléseikre. Valahogy az az érzésem támadt, hogy a gyerekek esélyt kapnak arra, hogy - bár rengeteg sérelemmel és fájdalommal - vidámabb, boldogabb gyermekkoruk legyen. Ugyanezt a Lányom esetében nem éreztem. Fél pillanatig nem merült fel bennem, hogy az anya önvizsgálatot folytatott volna, hogy saját magában is keresse a hiba forrását. E szempontból a Légszomjban Shemilt nyugvópontra helyezte a történetet, de a katarzis ugyanúgy megvolt.

Jane Shemilt

Jane Shemilt második könyve nem okozott csalódást, sőt! A főszereplők jellemábrázolása nagyon tetszett. Egyrészt azért, mert kétségtelenül érzelmet váltanak ki az olvasóból. Másrészt pedig azért, mert ezáltal kicsit önvizsgálatra sarkallnak. Külön öröm volt, hogy most a gyerekek szempontja is érvényesült valamelyest, hogy a szülők nemtörődömségének, karrierista hozzáállásának rájuk ható negatív következményeit közvetlenebbül érintette a történet. Sok szempontból lehetne közelíteni a regényhez: az egészségügy és a kutatások, a gyerekkereskedelem és a szervkereskedelem, az afrikai társadalom és politika működése mind-mind megérnének egy bejegyzést, hiszen a szerző ezeket is gondosan beleszőtte a sorokba. A cselekményről is kevés szót ejtettem, de nem árt végig résen lenni. A krimi tetőpontjához vezető út kissé hihetetlen elemekkel tűzdelt, ez alapvetően nem von le a történet erejéből. Kicsit elvonatkoztatva a könyvtől: kár, hogy a pozitív fordulatok mellett szinte kivétel nélkül ott áll a tragédia is - "segédeszközként".


KAPCSOLÓDÓ BEJEGYZÉS
Jane Shemilt: Lányom