2016. május 23., hétfő

Szabó T. Anna-Lackfi János: Verslavina

Szabó T. Anna, Lackfi János és mások tollából igazán különleges kiadvány jelent meg az Athenaeum gondozásában idén év elején. A költemények a virtuális térben már olvashatók és kedvelhetők voltak, csakúgy, mint a borító, melyet a közösségi média népe választhatott ki.

Szabó T. Anna-Lackfi János és mások: Verslavina
Megjelenés: 2016.
Kiadó: Athenaeum
Műfaj: kapcsolatok, verseskötet
Megrendelhető: ITT
Oldalszám: 56 oldal
Csillagérték: 10

Fülszöveg:
Lackfi János és Szabó T. Anna virtuozitása a versfogyasztók egyre szűkülő csoportjánál sokkal szélesebb körben volt ismert már eddig is. Azonban most, a legnépszerűbb közösségi portálon, olyan dologba fogtak (ösztönösen és játékosan), ami lavinaként söpört végig a neten, és rántott magával ismert és még kevésbé ismert alkotókat. Ez a #verslavina. Egy ajándékversből kiinduló, majd azt kinövő improvizációs asszociációfolyam, ami nagyon szépen mutatja meg, hogyan is működik az alkotás, kiben milyen válasz születik egy-egy szövegre. Tizenhat szerző − Lackfi János, Szabó T. Anna, Acsai Roland, Botos Máté, Demény Péter, Györe Gabriella, Hartay Csaba, Jónás Tamás, László Noémi, Lázár Júlia, Kiss Judit Ágnes, Kun Árpád, Mesterházi Mónika, Mészöly Ágnes, Molnár Krisztina Rita, Tóth Krisztina – nők és férfiak, férfiakról és nőkről. A nő meg a férfi negyven verse nem csak azoknak igazi csemege (hol önfeledt nevetés, hol könyörtelenül őszinte tükör), akik a negyvenes éveikben járnak, de nekik mindenképp.


A költészet halott. A költészet unalmas. A költészet elavult. A költészet nem trendi. A költészet a múlté. Senki nem olvassa. Senkit nem hoz lázba. - Talán mindannyian hallottuk már a fenti vélekedések valamelyikét. Egyetértünk vele? Egyesek egész biztosan. Akik azonban az elmúlt időszakban nem csukott szemmel jártak a közösségi oldalakon, és a nyereményjátékokon és trollkodáson kívül másra is nyitottak voltak, talán kevésbé osztják a fenti nézeteket. Bár, ha kicsit jobban belegondolok: a trollkodás nem is áll annyira messze attól a jelenségtől, ami néhány hónapja a Facebookon kialakult. Ki gondolta, hogy néhány verspassz kihozza a közösségi média népéből a poétát?


A bejegyzés fotói: saját :)
Mi lehet az ok? Az örök téma: férfi és nő. Mégis másként, mint eddig. Nem (csak) a fiatal szerelem - a viszonzatlan, a beteljesült vagy az éppen kihunyó - áll a középpontban. Nem (csak) a nagy ívek, az érzelmektől túlfűtött gondolatok vezetik a sorokat. Inkább a hétköznapok. Ahogyan és amit gondolunk a másikról - a férfiról, a nőről, egymásról és önmagunkról. No meg arról, hogy ki hogyan szeretne/tud megfelelni a társadalmi elvárásoknak, ki mennyire felel meg vagy neveti ki a sztereotípiákat. Mindezt pedig egy olyan életszakasz képviselői által, akik érzésem szerint indokolatlanul kevés szerepet töltenek be a költészet egészében. A negyvenesek, az épp ahhoz közeledők, vagy azt elhagyók. Persze, előfordulhat, hogy a korosztályi különbség miatt gondolom ezt, vagy mert nem fókuszálok annyira a témára, vagy mert engem is magával görget a Verslavina...mindenesetre a kötet - meg az egész népszerűség, ami övezi - jelzésértékű számomra.

Jelzés, hogy van igény a költészetre - bebizonyítva ezzel, hogy közel sem halott. És jelzés, hogy a férfi-nő szerep/kapcsolat (nem csak mint téma) örök érvényű. Miközben olvastam a verseket, azon (is) gondolkodtam, hogy vajon, ha 100-150 év múlva előveszik ezeket az írásokat a majdani társadalomtudósok, vagy épp a  21. századi női-férfi szerep iránt érdeklődők, vajon reális képet kapnak-e korunkról...meg persze azon is, hogy magukra ismernek-e bennük. A jövő fejével nem tudok gondolkodni, néha a magaméval sem egyszerű, mindenesetre a Verslavina olyan tükröt állított elém, ami - akárhogy is nézzük - tetszett. 











Picit nekem ugyanis olyan volt ez a válogatás, mint a mindennapjaink. Úgy "viselkedik", ahogy mi viselkedünk. Viccelődünk, sírunk, bosszankodunk, depresszióba esünk, veszekszünk, értetlenkedünk, mosolygunk, vágyakozunk, álmodozunk, mutogatunk a másikra, kinevetjük magunkat, szembenézünk a hibáinkkal, szeretünk, megértőek vagyunk egymással, dolgozunk, elmerülünk a napi gondokban, felszabadultak vagyunk...


...nők vagyunk vagy férfiak, tulajdonképpen mindegy, mert mind ugyanannyira értékesek vagyunk, ugyanolyan emberek, ugyanazokkal a problémákkal, és ami még fontosabb: ugyanazokkal az örömökkel. Milyen jó megosztani, milyen jó osztozni ezen.Nekem emiatt maradandó élmény ez a könyv, mert a költemények gyakorlatilag ugyanúgy viselkednek, mint mi magunk - a mindennapokban. Imádtam, hogy a versek reflektálnak egymásra: vagy továbbfűznek egy gondolatot, vagy vitába szállnak egymással. Van itt minden: férfi csipkelődés, cicaharc, sztereotípiadöngetés, mókázás. Az egész kötet nagyon élő, ettől pedig nem lehet nem azonosulni vele. Teljesen mindegy, épp melyik életszakaszunkban járunk.

A kötetet egy Pécs-Bikal buszútra vettem elő. Az utóbbi időben keveset buszozom, viszont úgy saccoltam, hogy az 50 km-es távot - amit a busz laza másfél óra alatt meg is tesz - végigolvasom. Nos, kedves leendő Verslavina-olvasó: nem biztos, hogy a tömegközlekedés megfelelő környezet ehhez a versfüzérhez! Nevetés kockázata a levegőben! Bár igaz: kit érdekel?! Ha akarnék sem tudnék negatív kritikával élni a kötettel kapcsolatban. Kikapcsol, szórakoztat, megnevettet, mosolyt csal az arcomra, elgondolkodtat. A szerzők és versek összeválogatása színes, nem is tudom, mit mondjak még...Verslavinát minden kézbe!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése