Szabó T. Anna-Lackfi János: Verslavina

Szabó T. Anna, Lackfi János és mások tollából igazán különleges kiadvány jelent meg az Athenaeum gondozásában 2016 elején. A költemények a virtuális térben már olvashatók és kedvelhetők voltak, csakúgy, mint a borító, melyet a közösségi média népe választhatott ki.

Szabó T. Anna-Lackfi János és mások: Verslavina

Athenaeum, 2016, 56 oldal

A költészet halott. A költészet unalmas. A költészet elavult. A költészet nem trendi. A költészet a múlté. Senki nem olvassa. Senkit nem hoz lázba. - Talán mindannyian hallottuk már a fenti vélekedések valamelyikét. Egyetértünk vele? Egyesek egész biztosan. Akik azonban 2015-ben nem csukott szemmel jártak a közösségi oldalakon, és a nyereményjátékokon és trollkodáson kívül másra is nyitottak voltak, talán kevésbé osztják a fenti nézeteket. Bár, ha kicsit jobban belegondolok: a trollkodás nem is áll annyira messze attól a jelenségtől, ami néhány hónapja a Facebookon kialakult. Ki gondolta, hogy néhány verspassz kihozza a közösségi média népéből a poétát?

Mi lehet az ok? Az örök téma: férfi és nő. Mégis másként, mint eddig. Nem (csak) a fiatal szerelem - a viszonzatlan, a beteljesült vagy az éppen kihunyó - áll a középpontban. Nem (csak) a nagy ívek, az érzelmektől túlfűtött gondolatok vezetik a sorokat. Inkább a hétköznapok. Ahogyan és amit gondolunk a másikról - a férfiról, a nőről, egymásról és önmagunkról. No meg arról, hogy ki hogyan szeretne/tud megfelelni a társadalmi elvárásoknak, ki mennyire felel meg vagy neveti ki a sztereotípiákat. Mindezt pedig egy olyan életszakasz képviselői által, akik érzésem szerint indokolatlanul kevés szerepet töltenek be a költészet egészében. A negyvenesek, az épp ahhoz közeledők, vagy azt elhagyók. Persze, előfordulhat, hogy a korosztályi különbség miatt gondolom ezt, vagy mert nem fókuszálok annyira a témára, vagy mert engem is magával görget a Verslavina...mindenesetre a kötet - meg az egész népszerűség, ami övezi - jelzésértékű számomra.

Jelzés, hogy van igény a költészetre - bebizonyítva ezzel, hogy közel sem halott. És jelzés, hogy a férfi-nő szerep/kapcsolat (nemcsak mint téma) örök érvényű. Miközben olvastam a verseket, azon (is) gondolkodtam, hogy vajon, ha 100-150 év múlva előveszik ezeket az írásokat a majdani társadalomtudósok, vagy épp a 21. századi női-férfi szerep iránt érdeklődők, vajon reális képet kapnak-e korunkról...meg persze azon is, hogy magukra ismernek-e bennük. A jövő fejével nem tudok gondolkodni, néha a magaméval sem egyszerű, mindenesetre a Verslavina olyan tükröt állított elém, ami - akárhogy is nézzük - tetszett. 

Picit nekem ugyanis olyan volt ez a válogatás, mint a mindennapjaink. Úgy "viselkedik", ahogy mi viselkedünk. Viccelődünk, sírunk, bosszankodunk, depresszióba esünk, veszekszünk, értetlenkedünk, mosolygunk, vágyakozunk, álmodozunk, mutogatunk a másikra, kinevetjük magunkat, szembenézünk a hibáinkkal, szeretünk, megértőek vagyunk egymással, dolgozunk, elmerülünk a napi gondokban, felszabadultak vagyunk...

...nők vagyunk vagy férfiak, tulajdonképpen mindegy, mert mind ugyanannyira értékesek vagyunk, ugyanolyan emberek, ugyanazokkal a problémákkal, és ami még fontosabb: ugyanazokkal az örömökkel. Milyen jó megosztani, milyen jó osztozni ezen. Nekem emiatt maradandó élmény ez a könyv, mert a költemények gyakorlatilag ugyanúgy viselkednek, mint mi magunk - a mindennapokban. Imádtam, hogy a versek reflektálnak egymásra: vagy továbbfűznek egy gondolatot, vagy vitába szállnak egymással. Van itt minden: férfi csipkelődés, cicaharc, sztereotípiadöngetés, mókázás. Az egész kötet nagyon élő, ettől pedig nem lehet nem azonosulni vele. Teljesen mindegy, épp melyik életszakaszunkban járunk.

A kötetet egy Pécs-Bikal buszútra vettem elő. Az utóbbi időben keveset buszozom, viszont úgy saccoltam, hogy az 50 km-es távot - amit a busz laza másfél óra alatt meg is tesz - végigolvasom. Nos, kedves leendő Verslavina-olvasó: nem biztos, hogy a tömegközlekedés megfelelő környezet ehhez a versfüzérhez! Nevetés kockázata a levegőben! Bár igaz: kit érdekel?! Ha akarnék sem tudnék negatív kritikával élni a kötettel kapcsolatban. Kikapcsol, szórakoztat, megnevettet, mosolyt csal az arcomra, elgondolkodtat. A szerzők és versek összeválogatása színes, nem is tudom, mit mondjak még...Verslavinát minden kézbe!