Maja Lunde: A Névhozó

A gyerekek világát számos varázslat szövi körül, melyek sok mindenre adnak mesés választ: ki hozza a karácsonyi ajándékot, ki tölti meg a csizmánkat december hatodikán vagy a nyuszifészket húsvétkor? Mindenre van egy varázslatos válasz, de vajon mikor felejtjük el ezeket? El kell-e felejtenünk?

Maja Lunde: A Névhozó

Cser Kiadó, 2024, 224 oldal

Illusztrálta: Hans Jørgen Sandnes

Fordította: Patat Bence

Csillagérték: 10

El kell-e felejtenünk, mikor a céljainkért vagy kapcsolatainkért teszünk nap nap után? El kell-e felejtenünk, mikor családot alapítunk és amikor gyermeket várunk? Én hiszek benne, hogy nem, s bármennyire is igyekszem a realitás talajára visszarángatni magam (annyira azért nem igyekszem), a döntéseinkben mindig lehet valami meseszerű – ami nem befolyásolja azt, hogy valósággá válnak-e vagy sem. Ebből kifolyólag – ahogy minden mese – A Névhozó sem csak a gyerekeket szólíthatja meg.

Shunmyo Masuno: Hogyan ​engedd el, ami nem fontos

Az elengedés számomra az egyik legnagyobb feladat. Nem minden tekintetben – ez benne a csavar. Vannak dolgok, emberek és kapcsolatok, melyeken szemrebbenés nélkül lépek tovább egyik napról a másikra: a hazugság, az etikátlanság olyan vöröskódok az agyamban, melyek élből kiváltják az elengedést.

Shunmyo Masuno: Hogyan engedd el, ami nem fontos

21. Század Kiadó, 2024, 224 oldal

Fordította: Borbély Judit Bernadett

Csillagérték: 8

De persze, tudjuk: az élet dolgai nem feketék vagy fehérek (és ez így van jól egyébként), főleg, ha valaki mindent igyekszik minden irányból is megvizsgálni, aztán mindezt a halmazt túlgodolni, esetleg még rá is stresszelni. Azt hiszem, pont emiatt vártam nagy elvárásokkal Shunmyo Masuno könyvét így az év végére.

Hilde Susan Jægtnes: Én alapítottam az Egyesült Államokat

A 20. század előtti amerikai történelem és irodalom – ezt többször leírtam már – valahogy nagyon messze áll tőlem. Hiába tanultam, hiába olvastam, nagyon ritka alkalmak azok, amikor magával tud ragadni, amikor azt érzem, hogy beenged, hogy beengedem. Ennélfogva nem túl sokszor veszem rá magam, hogy amerikai történelmi fikciót válasszak.

Hilde Susan Jægtnes: Én alapítottam az Egyesült Államokat

Cser Kiadó, 2024, 432 oldal

Fordította: Patat Bence

Csillagérték: 8

Mi lehet a távolság oka? Nem a fizikai, persze. Talán a szabadság nagyon szabad értelmezése egy olyan társadalomtól, melynek történelmétől a rabszolgaság nem elválasztható. Talán a felvezetések, ahogy a tanáraim egykor elkezdtek az amerikai történelemről beszélni? Fogalmam sincs. Mindenesetre Hilde Susan Jægtnes könyvének fülszövege elég ígéretesnek tűnt ahhoz, hogy az idei próbát ezzel a kötettel tegyem.

Alföldi Róbert: Főszerepben

Iránytűk a közéletben. Szerintem fontosak. Nem kell, hogy mindenben egyetértsünk (miért nem fókuszálunk eleve arra, ami összeköt? főleg, ha több annál, mint ami elválaszt), nem kell minden percüket követnünk. Egyszerűen elég, ha tudjuk, hogy ott vannak. Hogy még ott vannak. És kimondják. Valahogy biztonságot ad mindez. Alföldi Róbert nekem ilyen. 

Alföldi Róbert: Főszerepben

21. Század Kiadó, 2024, 352 oldal

Csillagérték: 10

Ennélfogva, azért igyekszem követni. Nem mindent, nem mindig és nem is ugyanolyan intenzitással. Szeretem az interjúkat, amiket ad, örülök, hogy láthattam színházban, főszerepben és rendezőként is. Olvastam a Csáki Judittal közös könyveiből kettőt, és most egy picit másféle szerepben is megismerhettem. 

 

Linda Elovitz Marshall: A lány, aki megrajzolta az álmait

Vannak idilli képek, melyek valamiképp megnyugtatnak. Lehet, hogy még sosem jártam arra, de elég az is, ha odaképzelem magam. 

Linda ELovitz Marshall: A lány, aki megrajzolta az álmait

Manó Könyvek, 2024, 32 oldal

Illusztrálta: Ilaria Urbinati

Fordította: Szabó T. Anna

Csillagérték: 10

A hagyományos angol vidék, a hatalmas zöld lankákon elterülő legelők valahogy mindig a múlt és jelen csodálatos elegyének nyugalmát sugározták számomra – tényleg úgy, hogy még sosem jártam ott, de remélem, egyszer eljuthatok oda, s megérezhetem – úgy igazán –, hogy milyen is az: megélni ezt az elegyet. 

Jennifer Aniston: Bozontka falja az életet

Mesekönyvvel a mai napig levehető vagyok a lábamról – ez van. Szeretem a mesés meglepetéseket – ez van. Így aztán kutyakölyköket meghazudtolóan csillogó szemekkel leltem rá a Manó Könyvek előrendelhető példányai között Jennifer Aniston mesekönyvére.

Jennifer Aniston: Bozontka falja az életet

Manó Könyvek, 2024, 32 oldal

Fordította: Szabó T. Anna

Csillagérték: 10

Kifejezetten tetszik, mikor más hivatások elismert szereplői bukkannak fel szerzőként könyves berkekben. Egyrészt nagyon izgalmasnak gondolom azt a bátorságot, bizonyítási vágyat, vagy szimplán a tehetséget, mellyel a megszokott kereteken kívülre merészkedve bontogatják szárnyaikat. Másfelől pedig – bár korábban voltak efféle kósza gondolataim –, ma már nem gondolom, hogy az írók lépéshátrányba kerülnének, ha (teszem azt) egy színésznő mesekönyvírásba kezd. Oké, persze…azért az értékessel kapcsolatban lenne még hozzáfűzni valóm, viszont Bozontka esetében nem lenne releváns tovább lamentálni ezen.

Rényi Ádám: 20 év!

2024 számomra változást hozott a színházhoz való viszonyomban, ami tulajdonképpen 2023 tavaszán bontakozott ki. A képzés, amire akkor jártam lehetővé tett, hogy egy picit belekóstoljak a színházkritikába. Alapvetően ezt a műfajt távol éreztem magamtól. Lehet, hogy nem is tudom megfogalmazni az okát, mindenesetre a félév végére az egyik legnagyobb kedvencem lett ez a kurzus, rengeteget tanultam a színházról, a színháztörténetről, hogy mire érdemes még (a saját belső megéléseimen kívül) figyelni, mikor megnézek egy előadást és hogy mennyi minden szükségeltetik egy előadás bemutatójához.

Rényi Ádám: 20 év!

21. Század Kiadó, 2024, 230 oldal

Csillagérték: 10

Ebből fakadóan pedig idén – ugyan még mindig nem annyiszor, mint szeretnék – jóval több előadásra jutottam el, mint azelőtt. A legjobb barátommal még egy listát is összeállítottunk, hogy kik azok a színészek, melyek azok a darabok, akiket és amiket színpadon szeretnénk látni. A legtöbb persze a fővárosban van, de nagy élmény volt számomra, hogy a hosszú idő után feltámasztott Országos Színházi Találkozó révén Kaposváron is volt alkalmam vendégelőadást megnézni.