Lélek nélkül a lélekről. Ha
elfoglalnád magad, nem lenne időd depressziósnak lenni. Azért találsz ki
mélypontokat az életedbe, mert nincs jobb dolgod. Nagyon ráérsz gondolkodni. És
társai. Nem jövök azzal a közhellyel, hogy ugyan ki ne hallott volna már
hasonló kérdéseket, mikor a szavakba nehezen foglalható gondolatait vagy
problémáit próbálta volna megosztani…
Pauline Harmange: Széttört helyeken
21. Század Kiadó, 2024, 288 oldal
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Csillagérték: 6
Pauline
Harmange regénye egy olyan lányról, Anaïsről szól,
aki még csak meg sem kapja ezeket a kérdéseket. Mégis, mintha számos ponton
saját magának is nehezére esne megtalálnia és megfogalmaznia azt a nihilt,
melyet az életében és saját magával kapcsolatban is érez.
A
Széttört helyeken elsősorban a fenti gondolatisággal hívott magához. Nagyon
gyorsan és könnyelműen tudjuk elhessegetni, hogy egy huszonéves, fiatal nőnek
(vagy férfinak) lehetnek hullámvölgyei, hogy értelmetlennek és haszontalannak
érezheti saját létezését. Nem érezhet így, hiszen fiatal. Az egyik legjobb
dolog abban, hogy betöltöttem a harmincat, az volt, hogy többé nem kellett hallanom,
ne adj’ Isten magamra vennem ezt a butaságot. Anaïs történetének ez lett volna
a fő mozgatórugója, és egy egészen klassz, melankolikus regény kerekedhetett
volna belőle, ha épp a lényeg nem hiányzik belőle: a lélek.
„Az
eseményeknek csak annyi a jelentőségük, amennyit tulajdonítunk nekik.”
A
huszonhat éves Anaïs életébe épp annak töredezése közben csöppenünk. A lány
elveszti munkahelyét, az anyjával sosem ápolt kifejezetten jó kapcsolatot, a
nővérével pedig lazult a kapcsolata, mióta Camille saját családot alapított. Anaïs
egyetlen támasza a pasija, Axel. Egy kis ideig: ugyanis a férfi – akivel érzékelhetően
egyáltalán nem illettek össze – szakít a lánnyal. Anaïs úgy dönt, elutazik
Limoges-ba, amiről úgy tartják: oda csak meghalni járnak az emberek. Ez pedig
elég sokat elárul arról az utazásról, ami a városba érkezését követően a külső
és belső világban vár a főszereplőre. Miután Anaïs rájön, hogy elég szívtelen
dolog lenne részéről egy luxusszálloda alkalmazottjaira hárítani élettelen
testének megtalálását, lakást bérel egy helybeli, vak asszonytól. Tiziana révén
pedig megismerkedik egy korabeli férfival, Hémonnal. A belső utazás és
konfliktus garantált, ugyanis nem arról van szó, hogy Anaïs ne tudná. hogy a problémák nem tartanak vele, ha elutazik jól megszokott környezetéből. Pontosan tudja. És véget akar vetni, mindennek.
Egy
jól megírt, melankolikus történet nagy kedvencemmé tud válni, s mindazzal
ellentétben, ami a melankóliáról eszünkbe juthat, engem ezek a történetek
feltöltenek és nagyon sokat tudnak adni. Szerintem gyógyírként is képesek működni
azok számára, akik épp olyan – vagy hasonló élethelyzetben – vannak, mint az
adott történet főszereplője. Ennek azonban tényleg elengedhetetlen része, hogy
az elbeszélő jól alkossa meg a szereplőit, értsen a lélek működéséhez és annak
az elbeszélői módnak a megalkotásához, melyek segítenek az olvasónak
belehelyezkedni a történetbe. És itt kerül hiba Harmange gépezetébe. Nem
feltétele ugyan a könnyed befogadásnak, de Anaïs alakja olyannyira semmitmondó,
hogy maga az olvasó sem tud igazán vele mit kezdeni – ez egy ilyen jellegű
sztori esetében elég kontraproduktív. Anaïs se nem kedves, se nem okos, se nem
tehetséges, szimplán egy sótlan figura, aki nem érti, miért nem ragaszkodik
hozzá továbbra sem a figyelmes úriember Axel; aki nem érti, miért lett
fontosabb a testvérének a gyereke, mint ő; aki nem akar barátkozni senkivel, de
mindenkire irigy, akit jobban kedvelnek, mint őt. Mindezen sajnos az sem tompít
vagy segít, hogy az elbeszélést – és magát a főszereplőt – több nézőpontból,
Camille és Hémon szemszögéből is megismerhetjük. Egyrészt, mert róluk sem
tudunk meg túl sok mindent, másrészt pedig az ő narrációik sem igazán segítenek
megismerni Anaïst.
„De
mit ér a szenvedély, ha olyan nagyon fázom, miután ellobbant a láng?”
A
regény nyelvezete elég hullámzó: akadnak nagyon erős gondolatok, máskor felszínessé válik az elbeszélői hang, ami ugyancsak nem könnyíti meg az olvasó
dolgát. Számomra elég plasztik, távolságtartó hangulata maradt a történetnek, melyben
valahogy nem elég átütőek a belső vívódások és utazások, melyből nem egészen
derülnek ki a főszereplő és a mellékszereplők közötti kapcsolódások, vonzalmak
és elhidegülések. Ezt amiatt is különösen sajnálom, mert elég szerteágazó
problémákat igyekezett beemelni a mellékáramba is az elbeszélő, mint a szakítás
utáni elengedés (annak részéről is, aki szakított) vagy a testvéri kapcsolatok
átalakulása a felnőttlétben.
Blogturné Klub
Voltál
már olyan helyzetben, amikor minden, amit biztosnak hittél az életedben, egy
csapásra megváltozott? Ha igen, nagy valószínűséggel átérzed Anais Nollet
helyzetét. A fiatal, huszonöt éves főhősünk egyik pillanatról a másikra veszít
el mindent, ami meghatározza őt, ennek hatására pedig a jellegtelen francia
városba, Limoges-ba költözik. Ott aztán épp azt találja meg, amelyre a
legkevésbé sem számított: önmagát. A francia szerző, Pauline Harmange regényét
a 21. Század Kiadó jóvoltából olvashatjuk magyarul.
A turné állomásai
05.20. Readinspo
05.22. Könyv és más
05.24. Szembetűnő
Nyereményjáték
A
főszereplőnk a Franciaország középnyugati részén fekvő Limoges városában
találja meg önmagát. Játékunkkal a célunk az, hogy kicsit felfedezzük mi is a
várost. A feladatod mindössze annyi, hogy helyesen válaszolj az állomásokon
feltett kérdésekre a Rafflecopter megfelelő sorában.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
A feladvány:
Milyen nép élt Limoges környékén körülbelül 2000 évvel
ezelőtt?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése