Pauline Harmange: Széttört helyeken

Lélek nélkül a lélekről. Ha elfoglalnád magad, nem lenne időd depressziósnak lenni. Azért találsz ki mélypontokat az életedbe, mert nincs jobb dolgod. Nagyon ráérsz gondolkodni. És társai. Nem jövök azzal a közhellyel, hogy ugyan ki ne hallott volna már hasonló kérdéseket, mikor a szavakba nehezen foglalható gondolatait vagy problémáit próbálta volna megosztani…

Pauline Harmange: Széttört helyeken

21. Század Kiadó, 2024, 288 oldal

Fordította: Tótfalusi Ágnes

Csillagérték: 6

Pauline Harmange regénye egy olyan lányról, Anaïsről szól, aki még csak meg sem kapja ezeket a kérdéseket. Mégis, mintha számos ponton saját magának is nehezére esne megtalálnia és megfogalmaznia azt a nihilt, melyet az életében és saját magával kapcsolatban is érez.

A Széttört helyeken elsősorban a fenti gondolatisággal hívott magához. Nagyon gyorsan és könnyelműen tudjuk elhessegetni, hogy egy huszonéves, fiatal nőnek (vagy férfinak) lehetnek hullámvölgyei, hogy értelmetlennek és haszontalannak érezheti saját létezését. Nem érezhet így, hiszen fiatal. Az egyik legjobb dolog abban, hogy betöltöttem a harmincat, az volt, hogy többé nem kellett hallanom, ne adj’ Isten magamra vennem ezt a butaságot. Anaïs történetének ez lett volna a fő mozgatórugója, és egy egészen klassz, melankolikus regény kerekedhetett volna belőle, ha épp a lényeg nem hiányzik belőle: a lélek.

„Az eseményeknek csak annyi a jelentőségük, amennyit tulajdonítunk nekik.”

A huszonhat éves Anaïs életébe épp annak töredezése közben csöppenünk. A lány elveszti munkahelyét, az anyjával sosem ápolt kifejezetten jó kapcsolatot, a nővérével pedig lazult a kapcsolata, mióta Camille saját családot alapított. Anaïs egyetlen támasza a pasija, Axel. Egy kis ideig: ugyanis a férfi – akivel érzékelhetően egyáltalán nem illettek össze – szakít a lánnyal. Anaïs úgy dönt, elutazik Limoges-ba, amiről úgy tartják: oda csak meghalni járnak az emberek. Ez pedig elég sokat elárul arról az utazásról, ami a városba érkezését követően a külső és belső világban vár a főszereplőre. Miután Anaïs rájön, hogy elég szívtelen dolog lenne részéről egy luxusszálloda alkalmazottjaira hárítani élettelen testének megtalálását, lakást bérel egy helybeli, vak asszonytól. Tiziana révén pedig megismerkedik egy korabeli férfival, Hémonnal. A belső utazás és konfliktus garantált, ugyanis nem arról van szó, hogy Anaïs ne tudná. hogy a problémák nem tartanak vele, ha elutazik jól megszokott környezetéből. Pontosan tudja. És véget akar vetni, mindennek.

Egy jól megírt, melankolikus történet nagy kedvencemmé tud válni, s mindazzal ellentétben, ami a melankóliáról eszünkbe juthat, engem ezek a történetek feltöltenek és nagyon sokat tudnak adni. Szerintem gyógyírként is képesek működni azok számára, akik épp olyan – vagy hasonló élethelyzetben – vannak, mint az adott történet főszereplője. Ennek azonban tényleg elengedhetetlen része, hogy az elbeszélő jól alkossa meg a szereplőit, értsen a lélek működéséhez és annak az elbeszélői módnak a megalkotásához, melyek segítenek az olvasónak belehelyezkedni a történetbe. És itt kerül hiba Harmange gépezetébe. Nem feltétele ugyan a könnyed befogadásnak, de Anaïs alakja olyannyira semmitmondó, hogy maga az olvasó sem tud igazán vele mit kezdeni – ez egy ilyen jellegű sztori esetében elég kontraproduktív. Anaïs se nem kedves, se nem okos, se nem tehetséges, szimplán egy sótlan figura, aki nem érti, miért nem ragaszkodik hozzá továbbra sem a figyelmes úriember Axel; aki nem érti, miért lett fontosabb a testvérének a gyereke, mint ő; aki nem akar barátkozni senkivel, de mindenkire irigy, akit jobban kedvelnek, mint őt. Mindezen sajnos az sem tompít vagy segít, hogy az elbeszélést – és magát a főszereplőt – több nézőpontból, Camille és Hémon szemszögéből is megismerhetjük. Egyrészt, mert róluk sem tudunk meg túl sok mindent, másrészt pedig az ő narrációik sem igazán segítenek megismerni Anaïst.

„De mit ér a szenvedély, ha olyan nagyon fázom, miután ellobbant a láng?”

A regény nyelvezete elég hullámzó: akadnak nagyon erős gondolatok, máskor felszínessé válik az elbeszélői hang, ami ugyancsak nem könnyíti meg az olvasó dolgát. Számomra elég plasztik, távolságtartó hangulata maradt a történetnek, melyben valahogy nem elég átütőek a belső vívódások és utazások, melyből nem egészen derülnek ki a főszereplő és a mellékszereplők közötti kapcsolódások, vonzalmak és elhidegülések. Ezt amiatt is különösen sajnálom, mert elég szerteágazó problémákat igyekezett beemelni a mellékáramba is az elbeszélő, mint a szakítás utáni elengedés (annak részéről is, aki szakított) vagy a testvéri kapcsolatok átalakulása a felnőttlétben.

Blogturné Klub

Voltál már olyan helyzetben, amikor minden, amit biztosnak hittél az életedben, egy csapásra megváltozott? Ha igen, nagy valószínűséggel átérzed Anais Nollet helyzetét. A fiatal, huszonöt éves főhősünk egyik pillanatról a másikra veszít el mindent, ami meghatározza őt, ennek hatására pedig a jellegtelen francia városba, Limoges-ba költözik. Ott aztán épp azt találja meg, amelyre a legkevésbé sem számított: önmagát. A francia szerző, Pauline Harmange regényét a 21. Század Kiadó jóvoltából olvashatjuk magyarul.

A turné állomásai

05.20. Readinspo

05.22. Könyv és más

05.24. Szembetűnő

Nyereményjáték

A főszereplőnk a Franciaország középnyugati részén fekvő Limoges városában találja meg önmagát. Játékunkkal a célunk az, hogy kicsit felfedezzük mi is a várost. A feladatod mindössze annyi, hogy helyesen válaszolj az állomásokon feltett kérdésekre a Rafflecopter megfelelő sorában.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladvány:

Milyen nép élt Limoges környékén körülbelül 2000 évvel ezelőtt?

a Rafflecopter giveaway