Angie Cruz: Meg ne fulladj egy pohár vízben

Beilleszkedni a nem túl újba. Meg ne fulladj egy pohár vízben. A cím, a borító és a fülszöveg egyértelműen adta, hogy Angie Cruz könyve nem hiányozhat az idei olvasmányaim közül. Egy bevándorló nő története, aki huszonhét évvel ezelőtt bántalmazó férje elől próbált szerencsét az Egyesült Államokban.

Angie Cruz: Meg ne fulladj egy pohár vízben

Libri Könyvkiadó, 2024, 220 oldal

Fordította: Mesterházi Mónika

Csillagérték: 7

Meg ne fulladj egy pohár vízben. A cím, a borító és a fülszöveg után a könyv maga kissé más képet festett megáról. Angie Cruz elbeszélése tipikusan az a könyv, amiről több szempontból is nehezen írok, és aminek a konkrét értékelése több szempontból sem teljesen egyértelmű számomra magam előtt.

„A nevem Cara Romero, és azért jöttem ebbe az országba, mert a férjem meg akart ölni.” Mondhatjuk, hogy Cruz regényének felütése meglehetően erős. Mikor megismerkedünk Carával, már huszonhét éve él az Egyesült Államokban, melyből huszonötöt gyári munkásként dolgozott. Két éve azonban ez a munkahelye megszűnt, azóta álláskereső. S bár „Obama csekkjei” ideig-óráig kisegítik őt a slamasztikából, az álláskeresési időszaka végén áll, a megélhetése pedig veszélybe kerül. Az ötvenes éveiben járó nő ezért rész vesz egy programban, mely a munkaerőpiaci elhelyezkedést hivatott segíteni. Egy tizenkét alkalmas interjúsorozat keretében felmérik az erősségeit, gyengeségeit, s hogy előbbieket milyen területen tudná kamatoztatni. Az interjúztató időről időre kérdőíveket is mellékel a megbeszélésekhez, melyeket az olvasó is végigbogarászhat. Ez tehát az alapkoncepció, ami a cselekménysort illeti. A könyv felépítése szintén nem túl szokványos. Az olvasó tulajdonképpen a tizenkét alkalom leiratát ismerheti meg, mintha ő maga lenne az interjú készítője, Cara pedig neki válaszolgatna. A hallgató fél teljesen passzív, a kérdések vagy a beszélgetést irányító témák (ha vannak ilyenek) minden esetben Cara visszakérdezéseiből vagy válaszaiból következtethetők ki. S innen fakadnak az én elgondolásaim, merengéseim is, ami nem csak arra a kérdésre köthető rá, hogy mennyiben nevel empátiára Cruz könyve, hanem sok minden egyébre is.

Nem vagyok kalandozó típus abban az értelemben, hogy kalandvágy, megélhetés vagy valamiféle fenyegetettség miatt elhagyjam a hazámat. Nem tudom, milyen kívülállónak lenni egy teljesen ismeretlen országban, kultúrában. A közegekkel persze más a helyzet. Szerintem, nagyon kevesen vannak azok, akik valamilyen téren ne érezték volna valaha is magukat idegennek, másnak vagy kirekesztettnek. A kérdés talán az, hogy mit kezdünk vagy kezdtünk ezzel a helyzettel. Hogyan és miként vizsgáltuk meg, fordítottuk előnyünkre, hagytuk figyelmen kívül mindezt. Nehéz megmondani, melyik a legelőrevezetőbb szempont, és talán univerzálisan nem is határozhatjuk ezt meg. Cara idegen országból, idegen kultúrából érkezett az Egyesült Államokba, s amit talán a leghamarabb leszűrhetünk az interjúkból: nem különösebben érti vagy foglalkoztatja az a kultúra, amibe belecsöppent. És fontos kiemelni, hogy ez nem feltétlenül a nemtörődömségéből fakad. Ha valaki huszonhét év után sem képes egy kérdőívet értelmezve kitölteni azt, ha huszonhét év után is „jaj, maguk amerikaiak”-ozik, ott véleményem szerint – legalább – egy nagyon fontos lépés kimaradt. Nem arról van szó, hogy Cara a saját kultúráját, szokásait őrzi. S itt jön be az a kérdés – amire az én olvasatomban a legerősebben próbál rávilágítani a történet –, miért vesszük készpénznek, hogy a bevándorlók maguktól képesek eligazodni egy más, ismeretlen kultúrában? Ugyan az oktatás globalizálódott, mégsem érhető el mindenki számára ugyanúgy – arról nem is beszélve, ki mit ért a tanult, a művelt vagy épp a kompetens kifejezéseken.

Cara ugyanis nem tudatlan, a csacsogós elbeszéléseiből kibontakoznak olyan tulajdonságok és erősségek, melyek a gondoskodás és a szorgalom sokféle színét felvonultatják. A csacsogóst viszont szintén nem véletlenül biggyesztettem oda. A beszélgetések (inkább elbeszélések) olvasása igencsak próbára tette a türelmem, ami annak is köszönhető, hogy a szerző nagyon könnyen elérte, hogy tényleg úgy tűnjön, Cara nekem mesél. Mesél az életéről, a testvéréről, a barátnőjéről, a fiáról, a férfiakról az életéből. Mesél megcsalásokról, mikor bántalmazott volt, s mikor ő volt bántalmazó. Nagyon különös élmény volt az az egyszerűség, ami a kirajzolódott. Egy egyszerű nő képe, aki sokszor nagyon pontosan látja a helyzetét, máskor mintha az erkölcsi ingája földkörüli pályára került volna, és fogalma sincs, mi a probléma a barátnő férjével való hentergéssel, vagy ha dühében a fia után dobja a forró vasalót (és az el is találja).

Nehéz ügy. Nehéz ügy, mert Cara személye, az elbeszélései, a csacsogásai nem hozták hozzám közelebb. A problémáit sem különösebben. Empatikus vagyok, de az empátiám határai néha elakadnak bizonyos küszöbökön. Ezek a küszöbök általában nem annyira alacsonyak, minden apróságban nem botlom meg. Mindeközben pedig nem tudok elmenni amellett, hogy Cruz könyve mennyire problémaközpontú, hogy mekkora reflektort irányít egy – szerintem nem csupán az Egyesült Államokban jelenlévő – jelenségre, hogy mennyire megbújik a háttérben az oktatás, a nevelés, a képzés fontossága. Ha kell, akkor felnőttkorban kell elkezdeni. Hiszen az értetlenség felett kár értetlenkedni, s nyilván sokkal könnyebb a két kezét széttárni annak, aki akár összetéve azokat, cselekedhetne is. Számomra ezt jelentette a Meg ne fulladj egy pohár vízben. Gondolkodós.

Blogturné Klub

Vajon milyen nehézségekkel kell megküzdenie egy egyedülálló anyának, aki bevándorlóként érkezik New York-ba? Erre a kérdésre keresi a választ Angie Cruz Meg ​ne fulladj egy pohár vízben című regényében. Ismerjétek meg Cara Romero történetét, kinek sorsa a szociális munkásával folytatott beszélgetéseken keresztül bontakozik ki előttünk, tartsatok velünk a nyereményjáték állomásain, és nyerjétek meg a Libri Kiadó által felajánlott példányt!

A turné állomásai

04.26. Könyv és más

04.28. Pandalány olvas

04.30. Spirit Bliss Sárga könyves út

05.02. KönyvParfé

05.04. Szembetűnő

Nyereményjáték

Mostani nyereményjátékunkban olyan regények nyomába eredünk, melyekben szintén központi téma a bevándorlók helyzete. Minden állomáson találtok egy-egy idézetet, a ti feladatotok pedig, hogy a rafflecopter-doboz megfelelő helyére beírjátok a könyv címét!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladvány:

„Azt mondják, semmi sem tart örökké, de valójában csak attól félnek, hogy tovább fog tartani az a dolog, mint ameddig szeretni tudják majd.”

a Rafflecopter giveaway