2024. március 28., csütörtök

A királyfi története

Boldizsár Ildikó Királylány születik és Királyfi születik mesekönyvei közül előbbiről már írtam, így magától értetődő módon, most a Királyfi születik történetét szeretném bemutatni. Olvasási sorrendben ezzel kezdtem az ismerkedést egyébként, s bár nem is igazán tudnám megmondani, milyen előzetes elképzeléseim voltak a könyvről, abban biztos vagyok, hogy nem ilyen mesére számítottam.

Boldizsár Ildikó: Királyfi születik
Naphegy Kiadó, 2023 (2011), 36 oldal
Illusztrálta: Szegedi Katalin
Csillagérték: 9

A bejegyzés végén igyekszem arra, a Királylány születik elején érintett gondolatmenetre is visszakanyarodni, hogy szükség van-e külön fiúknak és lányoknak írt mesékre – szerintem. S ha igen, mi a helyzet e tekintetben ezzel a két mesekönyvvel. No és persze gyorsan azt is előrebocsátom, hogy gyakori lesz a két könyv összehasonlítása is.



A Királyfi születik külső megjelenésben számomra kissé borongósabb és melankolikusabb, mint a Királylány születik borítója (hogy rögtön kezdjük is egy összehasonlítással), mindazonáltal egyrészt a két mesekönyv egymás mellé helyezve nagyon magával ragadó, másrészt pedig a borongós-melankolikus hangulat mellett mégis megjelenik valamiféle megfoghatatlan szelídség, ami mégiscsak arra sarkall, hogy bátran lapozzunk bele a fizikai megjelenésében teljesen a „lányos társnak” megfelelő könyvbe. A művészi illusztrációkról ebben a kiadványban is Szegedi Katalin munkái gondoskodnak. Az ajánlás magától értetődően „Fiainknak” szól, s itt ismét csak hozzá kell tenni, hogy legyenek is fiaink akárhány évesek, s tartozzanak akármelyik generációba. A Királyfi születik szintén egy univerzális történet, ami éppolyan tanulságos lehet a fiú olvasóknak, mint a lányoknak. Bár itt gyorsan hozzá is tenném, hogy a Királylány születik esetében a magam részéről se perc alatt elő tudtam húzni a bennem élő kislányt, ez a vetület ennek a történetnek az apropóján eléggé hiányzott. Ami persze valahol természetes.

A történet elején találkozunk a királyfival, aki annak ellenére, hogy minden tudás és hatalom a rendelkezésére áll a nap minden órájában, mégis elégedetlen és hiányzik neki valami. Mi lehet ez a valami? A kérdést a birodalom két hollója, Gondolkodó és Emlékező is felteszi a királyfinak, hiszen ők egész életében ott voltak mellett. Gondolkodó megtanította őt beszélni, írni, olvasni és számolni, az álltok nyelvére, biciklizni, a természet ismeretére, míg Emlékező folyvást emlékeztette őt az idők kezdetére, a csillagok születésére, a folyók és a vizek keletkezésére, az első madárrepülésre, az első kisgyermek sírására. Mégis mi hiányozhat, ami ennyire szomorúvá teszi a minden tekintetben gazdag királyfit? Nos, a kérdés, ami nap mint nap elgondolkodtatta és szomorúvá tette a királyfit, hogy vajon hol lehetett, mielőtt megszületett.

Fordulat. Emlékező és Gondolkodó így hosszú útra viszi a királyfit, hogy segítsenek neki a válasz felderítésében. A királyfi azonban sokáig úgy érzi, hogy nem jut előrébb a válasz megtalálásában. Hogy pontosan milyen utat jár be, nem mesélem el – hiszen ezeknek az állomásoknak éppolyan a jelentőségük, mint az áldásoknak a Királylány születik esetében. Fordulat – írtam feljebb. Számomra több szempontból is meglepő volt ez a mese. Egyrészt, nem gondoltam, hogy ilyen belső utazáson vehetek részt olvasóként egy fiúknak szóló elbeszélésben (a végén még az jön ki, hogy tök előítéletes vagyok), de nagyon klassznak gondolom, hogy a lét értelme, a társadalomban betöltött szereplehetőségek, illetve hasonló, kissé filozofikus témák kerültek a központba – mindez persze a természet, a világ körforgásának dimenziójában. Másfelől, bennem rögtön felbukkantak a naplóírással kapcsolatos kutatások. Például, a korábbi évszázad(ok) naplóírói esetében általában inkább a lányok és nők szoktak az önmeghatározás témájáról többet lamentálni, ami miatt számomra még izgalmasabbá vált Boldizsár Ildikó meséje.

Szóval, összességében azt gondolom, hogy a lányoknak és a fiúknak lehet specializáltan meséket írni, olvasni és alkotni. S ha emellett döntünk, akkor szerintem valahogy így kell azt megvalósítani. Nem előíró vagy előirányzó történeteket, nem sztereotipizált közhelyeket és jeleneteket puffogtatva, hanem nyitottan, empátiával és körültekintően, mégis a hagyományos mesei elemeket beemelve, használva. Számomra mindkét mese ilyen volt, és őszintén szólva, nem látom okát, hogy miért ne lehetne megismertetni a fiúknak írt mesét a lányokkal, a lányoknak írtat pedig a fiúkkal. Nagyon örülök, hogy mindkét mesével egyszerre ismerkedhettem meg, tegyetek így ti is!


Blogturné Klub


Milyen mesével indítanál élete útjára egy királylányt vagy egy királyfit? Boldizsár Ildikónak a Naphegy Kiadónál megjelent mesekönyvei erre a kérdésre adnak egy-egy választ. Tarts a Blogturné Klub két bloggerével, s ismerd a Királylány születik és a Királyfi születik csodálatos történetét. Ha rád mosolyog a szerencse, a miniturné végén választhatsz egyet a mesekönyvek közül a Kiadó felajánlásában!




A turné állomásai


03.25. Szembetűnő
03.26. Könyv és más
03.28. Szembetűnő
03.30. Könyv és más


Nyereményjáték


A turné állomásain Boldizsár Ildikó további könyveinek nyomába eredünk, melyek a Kiadó gondozásában jelentek meg. Ezek közül néhányról már olvashattál blogturné keretében is. Minden állomáson találtok egy-egy fülszövegrészletet. A feladat, hogy a könyv címét beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladvány:

Kós ​ Károly élete valóban érdemes arra, hogy példaként álljon a gyerekek előtt. Nem csupán a budapesti Állatkert India ősi emlékeit idéző, szecessziós ízlésű bejárati kupoláját köszönhetjük neki, hanem századunk egyik legszebb magyar történelmi regényét, Az országépítőt, drámairodalmunk egyik legkimagaslóbb kompozícióját, a Budai Nagy Antalt is. Ám az építészeten és irodalmon kívül mesteri fokon értett a festő- és grafikusművészethez, művészettörténethez, néprajztudományhoz, vezetett könyvkiadót, szerkesztett nagy hatású folyóiratot, sőt országgyűlési képviselő is volt, Erdély lelkének és társadalmi valóságának legjobb értője.


a Rafflecopter giveaway

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése