A
történetsütödés. Elsősorban a megkapó cím miatt választottam olvasmányul
Carsten Henn legújabb regényét. A szerzővel való megismerkedésem is most
debütál, így abszolút kikapcsolódás jelleggel szerettem volna elmerülni a
történetben. Bár rögtön itt az elején szeretném megjegyezni, hogy az első
néhány oldalt követően legszívesebben becsuktam volna a könyvet, s ennek csupán
részben oka a kissé imbolygó bevezetés.
Carsten Henn: A történetsütödés
Fordította: N. Kiss Zsuzsa
Csillagérték: 8
A
fülszöveg „csodálatos nyelvezetet” ígér, mindazonáltal az az érzésem támadt,
hogy ez nem igazán valósul meg a szöveg szintjén, végül – felismerve, hogy a
helyesírási hibák és a suta mondatszerkesztések végigkísérik az elbeszélést –,
a folytatás mellett döntöttem.
A
történetsütödés az újrakezdés és az elengedés egy érdekes vetületét emeli
fókuszba. Adott egy balettművész, aki – feltehetően sérülés miatt – kénytelen
búcsút mondani karrierjének, s adott egy pék, aki – mint a történet végén fény
derül rá – szintén kénytelen volt elengedni korábbi szerelmét, s egy újban
továbbéltetni önmagát és emlékeit. A két karakter, Sofie és Giacomo találkozása
tulajdonképpen sorsszerű. Egyikük esetében az a tét, hogy fel tud-e állni és új
életet kezdeni, másikuknál pedig az a kérdés, hogy állva tud-e maradni, vagy új
életet kell kezdenie. Mindkét fél esetében az egyéni döntésen és a lehetőségek
kihasználásán áll vagy bukik a jövő, s a regény számomra ennek a döntésnek a
mibenlétét járja körbe, egy egészen kellemes miliőben, pici közösségben.
„Semmittevéskor
(…) időt hagyunk a világnak a közeledésre, nem riasztjuk el hirtelen
mozdulatokkal. Félénkebb a világ, mint hinné az ember.”
A
téma mellett négy rész kapott meg igazán, ezekről egy-egy bővített mondatban
szeretnék csupán szólni, elkerülve az esetleges túlspoilerezés lehetőségét
(mindenesetre igyekszem eszerint eljárni). Az egyik – ami igazából csak
nagyjából a könyv felétől kezdett el hangsúlyosabban foglalkoztatni –, Giacomo
története. Az ő sorsának alakulása, a pékséghez és az öreg Elsához való
ragaszkodása szépen lassan bontakozik ki az elbeszélés előrehaladtával a
Sofie-val való kapcsolatának alakulása nyomán.
Ez utóbbi kapcsán nyilván az is egy fontos kérdésként merül fel, hogy mi
a szöszért ragaszkodik ennyire ahhoz, hogy péket faragjon egy
ex-balettművészből. Ehhez kapcsolódóan a karakterek közötti kapocs, a bizalmi
viszonyok és azok kifejez(őd)ése, amit nagyon szerettem figyelemmel követni. E
szempontból persze kiemelkedik Sofie és Giacomo bizalmi viszonyénak
formálódása, ami Mindemellett nem törpül el egyébként Sofie és férje, Florian
házasságának alakulása, ami véleményem szerint érzékletes utat jár be, és egy
egészen megnyugtató zárlatot kap a történetben. Vajon mindent ki kell dobni, el
kell felejteni egy válság idején? Ki az, aki valóban segítőként érkezik az
életünkbe? Ebbe a keretbe ékelődik be még egy nagyon izgalmas karakter, Elsa.
Első nekifutásra kevéssé hangsúlyos az ő szerepe a fő szál alakulásában,
viszont ő az a szereplő, aki mindig pont jókor mond jót. Nagyon szerettem az ő
szeretetnyelvének működését a mogorvaságának hátterével együtt figyelni.
„Hát
nem mind történetekből állunk össze? Nem azokból vagyunk? Abból, amit
megéltünk, és ahogyan magunknak elmeséljük? Mik volnánk a történeteink nélkül?
(…) Csak remélhetjük, hogy csupa jó történet alkot minket. És hogy magunk is
szerzőtársak lehetünk.”
A
harmadik összetevő a jellemfejlődés, ami talán nem túl hangsúlyosan jelenik
meg, pedig szerintem Sofie esetében különösen izgalmas. A “sértődött
primadonna” útja a magával békébe kerülő, önmagára reflektáló asszonyig fontos
utazás a regényben, tulajdonképpen valahogy a regény magvát, vagy stílszerűen a
kovászát is alkotja mindez. Végül a negyedik komponens pedig magának a táncnak
és sütésnek az “összegyúrása”. Számomra ez klassz elgondolás volt, még ha talán
kevéssé hétköznapi is, mégis olyan klassz párhuzamok kerültek felszínre,
amelyek kellemes atmoszférát kölcsönöztek a könyvnek.
„Jó
is az, néha úgy elgondolkodni az életünkön, mintha könyv lenne. Kérdezni
magunktól, hogyan íródjon tovább. Meggyőződni, hogy valóban mi vagyunk-e a
személy, aki forgatja a tollat.”
A
történetsütödés nem vállal többet magára, mint amire képes. Kikapcsol és
ellazít. A főbb karakterei viszonylag jól formáltak, bár az elején nehéz volt
belőni, hogy az életük nagyjából melyik szakaszában járnak, a mellékszereplők
funkciója nem minden esetben világos. A karakterek cselekedetei néha
ellentmondásosak, ez kicsit zavaró (spoiler: főleg, ha szemügyre vesszük, hogy
Florian érdeklődésének oka a balett iránt pozitívumként jelenik meg, míg mikor
Marie ugyanezen analógia mentén kezd el előadásokra járni, az már nem ilyen
pozitív felütésű). Mivel nincs összehasonlítási alapom a szerző más munkáival,
ezért én kedves-kellemes olvasmányként könyvelem el A történetsütödést, ami
pont annyi, amennyinek ígéri magát.
Blogturné Klub
Az
Animus Kiadónak köszönhetően újabb Carsten Henn történetet tarthatunk a
kezünkben. Ez a szívmelengető és bájos kötet mindannyiunk szívébe belopta
magát. Ismerjétek meg Sofie és Giacomo történetét, merüljünk el együtt a sütés
és a pékmesterség művészetében, ha pedig mellétek áll a szerencse meg is nyerhetitek a könyv egy példányát.
A turné állomásai
06.18. Csak olvass
06.20. Spirit Bliss Sárga
könyves út
06.22. Könyv és más
06.24. Utószó
06.26. KönyvParfé
06.28. Szembetűnő
Nyereményjáték
A
történet egyik legfontosabb szereplője Giacomo, a pék. Most a játékunk is hozzá
és a szenvedélyéhez kapcsolódik. Minden állomáson találtok egy leírást egy
pékáruról, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő
sorába beírni a nevét.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
A feladvány:
A
legtöbben francia különlegességként ismerik, de valójában Ausztriából
származik. Vajas a tésztája, simán és töltve is népszerű péksütemény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése