2016. február 18., csütörtök

F.G. Hagenbeck: Frida füveskönyve


A megunhatatlan és örök Frida Kahlóról olvastam ismét. A Libri Könyvkiadó 2012-ben két könyvet is kiadott a népszerű festőművésznőről, az egyikről már olvashattatok korábban itt, a blogon. Néhány hete egy akció keretében végre hozzájutottam a másik áhított kötethez, és nemrég sort is kerítettem rá. Rövidke bejegyzés az olvasottakról...

"Merj élni, meghalni bárki tud!"

F.G. Hagenbeck: Frida füveskönyve
Libri Könyvkiadó, 2012, 346 oldal

Nem vagyok műértő. A klasszikusokat, a számomra értékeseket - legyen az zene, festészet avagy szobrászat - az alapján fogadom kedvenceim közé, hogy sikerül-e valamiféle maradandó hatást tenniük rám. És rajongok azért az érzésért, mikor egy új dallam vagy kép megragadja a szívem, és behúzza magába. Ezek azok a momentumok, amiket az ember nem felejt el. Én legalábbis mindig emlékezni fogok például arra, ahogy a Munkácsy-trilógia előtt földbe gyökerezett a lábam. A világ legkisebb pontjának éreztem magam, és mégis megnyugtató volt ott állni, picit része lenni a csodának.
"Amikor ecsetjével a vászonra vitte a színek orgiáját, 
szeméből kiszáradt a könny, 
lelkében vigasztaló nyugalom támadt."


Frida alkotás közben
Aztán sosem fogom elfelejteni a Fridával való "találkozásom" sem - amire a róla készült film kapcsán került sor. S bár már korábban is hallottam a festőművészről, csak a film hatására olvastam és jártam utána, ki is volt Frida. Megragadtak a művei. Különösen egy. Csak néztem A repülő ágy című festményt. Annyira más volt. És annyira fájdalmas. És annyira őszinte. 

Frida és Diego Rivera
"Frida annyira beleszeretett Diegóba, 
ahogyan csak a nők tudják odaadni magukat azoknak a férfiaknak, 
akik kizárólag fájdalmat okoznak nekik."

...szóval, pár éve minden érdekel, ami Frida. Képek, információk, videók...Különös és fájdalmas életét F.G. Hagenbeck is górcső alá vette, és a Frida füveskönyve c. könyvben örökítette meg. A tények, a saját elképzelései és egy jó adag mexikói recept formájában. A Frida füveskönyve ugyanis nem hagyományos értelemben vett füveskönyv. Nem (csak) Frida magvas gondolatai, vagy épp szarkasztikus megjegyzései olvashatók a lapokon. Hanem egy történet. Frida története. És Frida receptjei.

"...ha időt lopsz a halálodtól, 
nyilván maga az élet vesz el tőled bizonyos dolgokat. 
Nem lehet csalni."


Ez a felfedezés picit csalódottá tett, bevallom. Bár a könyv terjedelméből sejthettem is volna, hogy valami hiba csúszhatott a gépezetbe. Mindezek ellenére szerettem olvasni a könyvet, szerettem Fridával tölteni az időt, a festővászon előtt, vagy épp a konyhában. A recepteket (a hozzávalók listájának végigfutása után) gyakran elhanyagoltam, avagy átugrottam, de azokat szorgalmasan végigolvastam, ahol nem tűnt lehetetlennek, hogy magam is elkészítsek egy-egy süteményt, italt. Mert akad benne néhány ilyen is. Ezeket szépen be is karikáztam, bár azóta is elkészítetlenek maradtak, azért nem adtam fel, hogy egyszer szakítok rá időt - természetesen, be is számolok majd a végeredményről...

Frida

"...ami egyeseknek csak egy sóhaj, másoknak hosszú regények sokasága. 
Mindenki elmondja a maga történetét, akár nyúlfarknyi, akár hosszadalmas."

Frida füveskönyvének különlegessége tehát abban áll, hogy mindazok mellett, hogy a szerző megfogja kezünket, és végigvezet Frida Kahlo életének fontosabb állomásain, csatol egy receptes kitérőt is, mely adott esetben, látszólag nem is kapcsolódik szorosan Frida művészetéhez vagy személyiségéhez. Beleolvasva azonban a receptekhez tartozó történetekbe, a hozzájuk írt tanácsokba, valahogy mégis közelebb kerülhetünk a 20. századi mexikói hétköznapok, így pedig Frida világához is. Azt hiszem, a festő - és konyhaművészetek kedvelői gyűjteményének elmaradhatatlan példánya...:)

"Remélem, vidám lesz az út. 
Ezúttal nem térek vissza."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése