Sara Crowe: Campari reggelire

Augusztus 27-én jelent meg hazánkban az Athenaeum gondozásában Sara Crowe: Campari reggelire című regénye. Nagyon örültem neki, nagyon vártam...és hogy mindezek után beváltotta-e a hozzá fűzött reményeimet, az a bejegyzés végére kiderül.

Sara Crowe: Campari reggelire
Eredeti megjelenés: 2014.
Hazai megjelenés: 2015. augusztus 27.
Kiadó: Athenaeum
Fordította: Beke Zsolt
Téma, műfaj: családi, young adult
Oldalszám: 324 oldal
Csillagérték: 8

Fülszöveg:

Az ember élete tele van borzalmas dolgokkal: elhunyt rokonok szelleme kísérti, befuccsol a szerelmi élete...és odaég a pirítós.

1987-ben Sue Bowl élete fenekestül felfordul. Édesanyja halála miatt úgy érzi, önmagából vesztett el valamit. Aztán az apja is összebútorozik egy Ivana névre hallgató rettenetes férfifalóval.

Ám Sue-t mindig arra biztatta az anyja, hogy hozza ki mindenből a legjobbat - neki pedig ott volt a szavak szeretete és pár fura rokon. Sue végül Coral néni roskadozó családi otthonába, Green Place-be költözik, amelyet szép lassan egyre több különc és csodabogát kezd el benépesíteni. A denevérekről nem is beszélve.

Hasonlóképp képzelem el Green Place-t, illusztráció

Campari reggelire. Nem tudom, hogy a fülszöveg ragadott-e magával, vagy a cím - amelyről azt sem tudtam, tulajdonképpen mit jelent. Mindenesetre, Sara Crowe regénye volt az egyik olyan könyv, melyre egész nyáron türelmesen vártam. A történet olvasásakor persze nem minden pillanatban éreztem azt, hogy várakozásom indokolt lett volna. Ettől függetlenül, már a sztori első lapja is különleges élményekkel kecsegtetett, ugyanis nem azt a struktúrát követte, amit alapvetően megszokhattam már egy fiatalos, lendületes regénytől. A cselekmény két szálon fut egymás mellett párhuzamosan, azonban ez a megértést cseppet sem befolyásolja, sőt! A fő csapásvonalat nem akasztja meg a bizonyos időközönként felbukkanó 1920-30-as évekből fennmaradt jegyzet. A naplószerű elbeszélést kifejezetten a regényhez passzolónak találtam. 

"A február az a hónap, amely ígérettel szolgál az előttünk élló évről,  
a rügyek még nem pattantak fel, a hajtások alig dugták ki fejüket a föld fölé."

Főhősnőnk, a tizenhét éves Sue, édesanyja öngyilkosságát követően kerül Green Place-be, ahol Coral néni gondjaira bízva éli egy korabeli lány nem éppen tipikus mindennapjait. Attól függetlenül ugyanis, hogy Sue dolgozik, szerelembe esik, kutatja múltját és anyja halálának miértjeit - mindezek mellett utálva apját és annak szeretőjéből avanzsált élettársát, egészen egyszerűen nem akaródzott a fejembe férni, hogy egy már-már nővé vált leányzó történetével ismerkedem. Nem arról van szó, hogy Sue ne rendelkezne egy tizenhét éves élettapasztalatával - a hozzá közel állók szerint is kifejezetten érett gondolkodású és komoly lány (szerintem is az). Mindazonáltal a világ olyan dolgaira volt képes rácsodálkozni, ami véleményem szerint egy nála jó öt évvel fiatalabbnál is alaphangon fura. Az elbeszélői mód is hiába volt valóban kimért és érett, mégis felfedezni véltem benne a naiv gyermekiséget. Ez nem feltétlenül baj persze, viszont ez a kettősség gyakorlatilag végig a fejemben váltakozott a kötet olvasása közben. Ami talán nem is meglepő, hiszen lényegében egy young adult könyvvel volt dolgom - még akkor is, ha nagyon sokáig nem akartam beismerni ezt önmagam előtt. 

Kiderült, mi is az a Campari :D 

"A valóságban persze nem a világ lendülete huny ki, hanem a szeretteink élete. 

Megküzdesz minden nappal, és semmi sem hajlandó megállni egy pillanatra sem. 

Belül minden mindörökre megváltozott, de a külső világ ugyanúgy megy tovább, mint azelőtt, 

és minden egyes nap ezzel a rejtéllyel kell szembenézned."

Érdemes figyelmesen olvasni, ugyanis a történet - főleg egy young adult könyvhöz képest - roppant összetett és sokrétű. A középpontban nem csupán a felnőtté válás, a kamaszkor problémái állnak, hanem egy tragédia, az édesanya öngyilkosságának feldolgozása és egy családi rejtély fényre derítése.
Emellett persze, zajlanak a mindennapi események. A munka világával való megismerkedés, a tiniszerelem - ennek beteljesületlen és beteljesült formái, a kortársakkal való ellentét és rivalizálás, és a saját út megtalálásának próbálgatásai. Ez utóbbihoz segítséget nyújt többek között az ódon kastély falai között alapított íróklub is, melyben a kötet szereplői is megmérettethetik magukat különböző irodalmi műfajokban. És persze: nem hagyhatjuk szó nélkül Coral néni történetét sem. Ő az, aki nem csupán a jelen mindennapjaiba, de a múltba is visszakalauzol minket.

"Bárcsak olyan lenne az élet, mint a filmekben, ahol a fájdalmas esték véget érnek az évszakok gyors változásával, aztán megjelenne a felirat, hogy "két évvel később" vagy "végül"! 

Bárcsak a szél elfújhatná a naptár lapjait, és hipp-hopp a happy endnél találnánk magunkat! 

De az élet nem ilyen. Meg kell élni minden szívdobbanást; nem lehet megúszni a rossz napokat!"

Saját fotó :)

Szóval, Sara Crowe debütáló regényétől nem éppen azt kaptam, amit vártam. Mégsem vagyok elkeseredve. Már csak azért sem, mert - mint kezdő young adult olvasó - is élvezetes, érdekes volt számomra ez a történet. Annál is inkább, mert olyan zárlattal rendelkezik, amit az összes eddigi hasonló műfajú kötetnél borzasztóan hiányoltam. Megmutatja, hogy érdemes a dolgokat több nézőpontból is megvizsgálnunk, hogy nem tanácsos mindenre élből igent vagy nemet mondanunk, hogy nem kell elzárkóznunk a változástól, mert az nem mindig jelent rosszat, és hogy: mindenre hagyjunk magunknak időt. Éljük meg fájdalmainkat! És éljük meg örömeinket! Ne hajszoljuk az életet, hanem éljük! Persze, lehet, hogy ebben már a saját magam tanácsa is ott lapul...

"Úgy vettem észre, 

hogy az élet néha egy kellemes élménnyel egyenlít ki egy rémisztőt..."