 |
A 2012-es londoni olimpia után jelent
meg Kásás Tamás és M. Kiss Csaba kötete az Ulpius-ház gondozásában. Az akkori
fogadtatására már nem is emlékszem, de arra, hogy mennyire szerettem volna
elolvasni, és hogy mit éreztem, hogy tetszett a könyv, arra színtisztán.
M. Kiss Csaba-Kásás Tamás: Kása
Ulpius-ház, 2012, 268 oldal
Azt hiszem, sokan egyetértünk abban,
hogy az elmúlt 16 évben - de idevehetjük akár az 1996-os olimpiát is - a
2012-es londoni nyári játékok a magyar férfi vízilabda mélypontja volt.
Lelkileg mindenképp, és hát ne tagadjuk: az eredmény tekintetében is. Ötödikek
lettünk, még csak a bronzmeccsig sem jutottunk. A közvélemény címvédést várt.
Aranyat a Kemény-legényektől. Vajon a csapat is készen állt erre? Tudta, hogy
készen áll rá? És mekkora súlyt tett a játékosok vállára az
"elvárás"? Tulajdonképpen ezekkel a kérdésekkel felvértezve vetettem
magam Kásás Tamás könyvébe.
