Egy angol hölgy francia sorsa. A
Brontë-nővérek világa jó ideig állt távol tőlem, úgyhogy egy picit – időben is
– messziről kell indítanom a bejegyzésem. De csak dióhéjban. Az első történetet
Emily tollából olvastam még 2011-ben. Az Üvöltő szelek finoman szólva sem
ragadott magával, mely élményeket a 2009-es adaptáció és a 2014-es újraolvasás
csiszolta tovább (lehet, hogy izgalmas vállalkozás lenne ismét újraolvasni?).
Ezt követően, 2012-ben keveredtem ismét a Brontë-nővérek közelébe.
Charlotte Brontë: Villette
Menő Könyvek, 2023, 592 oldal
Fordította: Róna Ilona
Csillagérték: 8
Charlotte nagyívű regénye, a Jane Eyre azonban teljesen levett a lábamról, s immár sokkal nagyobb lelkesedéssel nyúltam Anne regényéhez, melynek elbeszélését és annak stílusát sokkal közelebb éreztem magamhoz. 2012
tehát mérföldkő volt e szempontból az angol írótriásszal való kapcsolatomban. A
Villette-et 2014-ben kerítettem sorra egy olyan héten, mikor egymás után több
Brontë-történettel és életrajzzal is megismerkedtem. A Menő Könyvek Örök
Kedvencek kiadói sorozata pedig lehetővé tette, hogy egy csodaszép kiadványban
ismét elolvassam Lucy Snowe történetét.
