Önéletrajzi limonádé? Kihívás elfogadva!

Celeste Barber képeivel – milliók sokaságával együtt – néhány évvel ezelőtt találkoztam először a közösségi médiában. A kacarászásaim közepette azon gondolkodtam, ki lehet ez a nő – és vajon miért nem hat rám úgy, amit csinál, mintha egyszerű mémekről volna szó? Vagy tényleg csak mémekről van szó? A túlgondoló agyam egyik velejárója, hogy az emberek és jelenségek mögöttes mozgatóit is sokféle szempontból átrágom. Hogy mindez fárasztó-e? Ne is kérdezzétek!

Celeste Barber: Challenge accepted! – Kihívás elfogadva

Libri Könyvkiadó, 2023, 292 oldal

Fordította: Kövesdi Miklós

Csillagérték: 9

Mindenesetre a Challenge accepted! – Kihívás elfogadva elolvasása utat nyitott előttem, hogy utána járhassak: mit és kit takar valójában az a néhány textil a kamera túloldalán. Oké, tudom, hogy nagyon komolyra sikerült ez a felvezető, de valahogy muszáj egyensúlyba hoznom, hogy mennyire vicces-mókás marketinget kap(hat)ott a könyv – és hogy sokszor mennyire nem az.

A nevetés és a mosoly a legnagyobb kincsek közé tartoznak – egy mosoly segít túllendülni kínos szituációkon, a nevetés megtanít lazábban tekinteni önmagunkra és a problémáinkra, nem mellesleg egy mosoly szimpátiát és támogatást is kifejez. Vagy, ahogy Phyllis Diller híres szállóigéje tartja: „A mosoly egy görbe vonal, mely egyenesbe hozhat mindent.” Nem ígérem, hogy leállok a közhelyekkel. De lényegében ez az egyik legnagyobb motivátora annak, hogy szerettem volna elolvasni Celeste Barber könyvét. A Challenge accepted! – Kihívás elfogadva nem egy tipikus önéletrajzi könyv, nem (csak) közéleti témákat boncolgat és nem is influenszer kishatározó. Inkább az egész elegyének nevezném: egy olyan kötet, mely egyszerre szórakoztat és gondolkodtat el, ami bemutatja a szerzőjét és azokat az értékeket és célokat, melyek mellett érdemes – és szükséges – kiállni.

„Észrevettem, hogy ha megnevezik a tetteseket, ők kerülnek a történet középpontjába. A levadászásuk lesz a fő cél, az pedig, aki elmesélte a történetét csak egy újabb áldozat, egy újabb sértett nő. A tettes kerül a fókuszba, és egyedi esetként kezelik, pedig egy egész kultúrát kell megváltoztatni.”

A könyv felépítése igazán olvasóbarát, a szűk háromszáz oldal összesen harminckét fejezetet tartalmaz. Műfaji tekintetben is viszonylag széles skálán mozog, visszatekintő esszét éppúgy találunk a kötetben, mint levelet. Első körben azonban nem ezzel vett le a lábamról, mikor végigsiklottam a tartalomjegyzéken, hanem a fejezetek címadásával és a kötet szerkezetével. A leveleken és köszönetnyilvánításon kívül ugyanis a struktúra egy az egyben leveszi a Jóbarátok jól ismert szerkezetét (sajnos a sorozatszinkron nem az eredeti címadást alkalmazta, úgyhogy külön piros pont a fordítónak, Kövesdi Miklósnak, hogy nem követte el ezt a hibát). A Pilot után Amelyikben Sparkyról írok, Amelyikben felnyitották a szívemet és hasonló felütésű egységek találhatók – ráadásul a záró fejezetek is Az utolsó 1. rész és Az utolsó 2. rész címet kapták. Ezzel a szerző gyakorlatilag azonnal képbe hozza a szemfüles olvasót: lineárisan haladunk Celeste élettörténetével, de azoknak csak bizonyos (ám meghatározó) szegmenseit érintjük – természetesen kellő humorral meghintve. A kezdő fejezetekben így egyértelműen az út, a kalandok, buktatók – és a töretlen hit és eltökéltség vezeti a sorokat, még a szomorú, kilátástalan szituációkban is. Nagy előnye tehát a sztoriknak az a derű, amivel a szerző elmeséli őket – és melynek ellenére mégis nagyot üt az olvasóban, hogy milyen lehetett a mások figyelméért küzdő, az iskolában kevés sikerélményt elkönyvelő leányzó élete mielőtt (és miután) ADHD-val diagnosztizálják, vagy milyen tudattalanban megkötő traumákat okoz egy tinédzsernek, ha felnőtt férfiak csorgatják rá a nyálukat, miközben előadás közben átöltözik a takarásban. Valahogy annyira természetesen beivódott a gyerekek traumatizálása és megalázása (és a felnőtteké is, ha már itt tartunk) a mindennapokba, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog – Barber pedig tökéletesen világít rá ezekre a helyzetekre. Stand-up jelleggel. 

„Ha nő létedre irtó vicces vagy, viszont nem vagy irtó szép, akkor arra vagy ítélve, hogy merész, hisztérikus és harsány legyél, és ezen semennyi Üdvözlégy Mária nem segít.”

Őszintén szólva, egyáltalán nem számítottam rá, hogy ennyi témát fog érinteni a szerző, a gyermekkori traumák, a bántalmazás és a testpozitivitás is fókuszba kerül, mindemellett az elvesztés, a gyász, a válságok is megjelennek, mégpedig olyan narratívában, melyek mindent egybevetve a folyamatos fejlődést, a tapasztalataink saját magunk hasznára való fordítását lendítik előre, elfogadva azt a tényt, hogyha valami nem is az álomszerű, kirakatokban pátyolgatott elképzeléseink szerint alakul, az életünk lehet tökéletes a magunk számára. A mi feladatunk, hogy belakjuk, csinosítsuk – és csak nekünk kell megfelelnie. Szerintem ezt nagyon gyakran és még ennél is könnyebben vagyunk hajlamosak elfelejteni. Egy csomó egyéb mellett, megkaptam a válaszokat azokra a kérdéseimre is, amiket olvasás előtt megfogalmaztam. Hiszen: nem kétélű fegyver-e kikarikírozni címlapfotókat – a rajtuk szereplőkkel együtt, miközben ebből épp profitálunk is? Barber nagyon klasszul mutatta be a celebkedés és influenszerkedés percembereiről való nézeteit, hogy sok esetben mennyire káros mindez a fiatalokra (és nemcsak rájuk).

„Az a gondolat, hogy a nőknek minden körülmények között támogatniuk kell egymást, csak azt bizonyítja, hogy nem vagyunk egyenlőek – még.”

Tudom, talán nem éppen a legvidámabb felénél fogtam meg a könyvről szóló értékelésem, de igencsak meglepődtem, hogy milyen okosan végigvezetett önéletrajzi sorozatmorzsákat osztott meg a szerző, mintha tényleg egy stand-upra ültem volna be. S egyáltalán nem szeretném elhallgatni azt sem, hogy Celeste Barber baromi jó mesélő és nagyon jól szórakoztam a társaságában. Sok esetben méláztam el azon, ahogy az ausztrál életről mesélt és akkor is, mikor azt az amerikaival hasonlította össze. Szóval, na: tényleg nem gondoltam, hogy ennyire bejön majd ez a könyv! Ennek nyomán nem tarthatom magamban, hogy a szöveggondozás elég…gyenge. Fura, hogy a szerkesztő fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a Hemsworth-tesók színészek (ezt komolyan nem tudhatja, aki a kezébe veszi ezt a könyvet?), az „egy haverom kérdezi” idiómát meg sikerült úgy a könyvben hagyni, hogy „egy barátom nevében kérdezem” – ezt sem a fordító, sem a szerkesztő nem szúrta ki? A korrektort nem is kérdezem, hiszen sok esetben az elütések mellett az sem került javításra, ha a kérdőjel mellett a szövegben maradt az eredeti pont is (.?). Oké, könnyed és laza kiadvány, nem szépirodalom (#deakkoris). Mindezek ellenére viszont (oké, a haverom kérdezi-formán azért még elpattogtam egy ideig) maga a szöveg nagyon lendületes, olvasmányos és – ahogy már oly sokszor írtam – szórakoztató. Kikapcsolódós, mókás, elgondolkodtató, könnyed. Az egyik legnagyobb pozitív csalódásom mostanában.

„Sok vállalat megkörnyékezett, hogy reklámozzam a terméküket. Többnyire méregtelenítő teákat, étkezéshelyettesítő formulákat, fogyókúrás tablettákat, amik nem érdekelnek. Egyáltalán nem érdekelnek. Mindig ugyanúgy válaszolok: „Nem reklámozok olyan termékeket, amelyek azt sugallják, hogy a nőknek egy bizonyos módon kell kinézniük vagy érezniük magukat.” Ezután meztelenül táncolok a házban a Run the worldre, és úgy érzem, tettem valami jót az emberiségért.”

Oké, és muszáj még két gondolatot biggyesztenem ide, a bejegyzés legvégére (bár már rég rá akartam nyomni a közzététel gombra). Az egyik egy köszönet a szerzőnek, mert néhány évvel ezelőtt egy feminista könyvben olvastam, hogy a nőknek minden körülmények között támogatniuk kell egymást, de minimum nem kritizálhatják, ha valami mellett kiállnak. Ezt már akkor is baromságnak gondoltam, sosem fogok kiállni valaki mellett, mert – ha indirekten is, de – élharcosa mások megbélyegzésének, elnyomásának, csak azért, mert nő. Fura elgondolás volna, és Barber még egy sor ilyen példát hoz, ami az én lelkemnek tök jól esett. A másik pedig igazából a már említett kérdéseimhez kapcsolódik az influenszerkedés és a testpozitivitás témakörében, amire a fenti idézet adta meg számomra a legklasszabb választ. Sokaknak kéne olvasnia és jól értelmeznie a könyvet – és Barber tevékenységét, ami görbe tükröt mutat nekünk. Hajrá!

„Szeretem több év alatt meghódítani az embereket a rejtett szexualitásommal.”

Blogturné Klub

Celeste Barber nevét. ha nem is ismeri mindenki, az instagramon megjelenő paródia fotóit talán igen: ő az, aki a celebeknek állít görbe tükröt. Memoárjában megismerkedhetünk azzal, hogy jutott el a világhírig, s ha bloggereinkkel tartatok még meg is nyerhetitek a kötetet, amit a Libri Kiadó jelentetett meg.

A turné állomásai

01.05. Olvasónapló

01.07. KönyvParfé

01.09. Szembetűnő

Nyereményjáték

Természetesen Celeste alkotásaival fogunk játszani: minden bloggernél találtok egy paródia képet, amit ő készített Megfejtésnek a parodizált celeb nevét kell beírnotok a Rafflekopter megfelelő sorába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladvány:

a Rafflecopter giveaway