Celeste
Barber képeivel – milliók sokaságával együtt – néhány évvel ezelőtt találkoztam
először a közösségi médiában. A kacarászásaim közepette azon gondolkodtam, ki
lehet ez a nő – és vajon miért nem hat rám úgy, amit csinál, mintha egyszerű
mémekről volna szó? Vagy tényleg csak mémekről van szó? A túlgondoló agyam
egyik velejárója, hogy az emberek és jelenségek mögöttes mozgatóit is sokféle
szempontból átrágom. Hogy mindez fárasztó-e? Ne is kérdezzétek!
Celeste Barber: Challenge accepted! – Kihívás elfogadva
Libri Könyvkiadó, 2023, 292 oldal
Fordította: Kövesdi Miklós
Csillagérték: 9
Mindenesetre
a Challenge accepted! – Kihívás elfogadva elolvasása
utat nyitott előttem, hogy utána járhassak: mit és kit takar valójában az a néhány
textil a kamera túloldalán. Oké, tudom, hogy nagyon komolyra sikerült ez a
felvezető, de valahogy muszáj egyensúlyba hoznom, hogy mennyire vicces-mókás marketinget
kap(hat)ott a könyv – és hogy sokszor mennyire nem az.
A
nevetés és a mosoly a legnagyobb kincsek közé tartoznak – egy mosoly segít
túllendülni kínos szituációkon, a nevetés megtanít lazábban tekinteni
önmagunkra és a problémáinkra, nem mellesleg egy mosoly szimpátiát és
támogatást is kifejez. Vagy, ahogy Phyllis Diller híres szállóigéje tartja: „A
mosoly egy görbe vonal, mely egyenesbe hozhat mindent.” Nem ígérem, hogy
leállok a közhelyekkel. De lényegében ez az egyik legnagyobb motivátora annak,
hogy szerettem volna elolvasni Celeste Barber könyvét. A Challenge accepted! – Kihívás
elfogadva nem egy tipikus önéletrajzi könyv, nem (csak) közéleti témákat
boncolgat és nem is influenszer kishatározó. Inkább az egész elegyének
nevezném: egy olyan kötet, mely egyszerre szórakoztat és gondolkodtat el, ami
bemutatja a szerzőjét és azokat az értékeket és célokat, melyek mellett érdemes
– és szükséges – kiállni.
„Észrevettem, hogy ha megnevezik a tetteseket, ők kerülnek a történet középpontjába. A levadászásuk lesz a fő cél, az pedig, aki elmesélte a történetét csak egy újabb áldozat, egy újabb sértett nő. A tettes kerül a fókuszba, és egyedi esetként kezelik, pedig egy egész kultúrát kell megváltoztatni.”
A
könyv felépítése igazán olvasóbarát, a szűk háromszáz oldal összesen harminckét
fejezetet tartalmaz. Műfaji tekintetben is viszonylag széles skálán mozog, visszatekintő
esszét éppúgy találunk a kötetben, mint levelet. Első körben azonban nem ezzel
vett le a lábamról, mikor végigsiklottam a tartalomjegyzéken, hanem a fejezetek
címadásával és a kötet szerkezetével. A leveleken és köszönetnyilvánításon
kívül ugyanis a struktúra egy az egyben leveszi a Jóbarátok jól ismert
szerkezetét (sajnos a sorozatszinkron nem az eredeti címadást alkalmazta,
úgyhogy külön piros pont a fordítónak, Kövesdi Miklósnak, hogy nem követte el ezt
a hibát). A Pilot után Amelyikben Sparkyról írok, Amelyikben felnyitották a
szívemet és hasonló felütésű egységek találhatók – ráadásul a záró fejezetek is
Az utolsó 1. rész és Az utolsó 2. rész címet kapták. Ezzel a szerző
gyakorlatilag azonnal képbe hozza a szemfüles olvasót: lineárisan haladunk
Celeste élettörténetével, de azoknak csak bizonyos (ám meghatározó) szegmenseit
érintjük – természetesen kellő humorral meghintve. A kezdő fejezetekben így egyértelműen
az út, a kalandok, buktatók – és a töretlen hit és eltökéltség vezeti a
sorokat, még a szomorú, kilátástalan szituációkban is. Nagy előnye tehát a
sztoriknak az a derű, amivel a szerző elmeséli őket – és melynek ellenére mégis
nagyot üt az olvasóban, hogy milyen lehetett a mások figyelméért küzdő, az
iskolában kevés sikerélményt elkönyvelő leányzó élete mielőtt (és miután)
ADHD-val diagnosztizálják, vagy milyen tudattalanban megkötő traumákat okoz egy
tinédzsernek, ha felnőtt férfiak csorgatják rá a nyálukat, miközben előadás
közben átöltözik a takarásban. Valahogy annyira természetesen beivódott a
gyerekek traumatizálása és megalázása (és a felnőtteké is, ha már itt tartunk)
a mindennapokba, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog – Barber pedig
tökéletesen világít rá ezekre a helyzetekre. Stand-up jelleggel.
„Ha nő létedre irtó vicces vagy, viszont nem vagy irtó szép, akkor arra vagy ítélve, hogy merész, hisztérikus és harsány legyél, és ezen semennyi Üdvözlégy Mária nem segít.”
Őszintén
szólva, egyáltalán nem számítottam rá, hogy ennyi témát fog érinteni a szerző,
a gyermekkori traumák, a bántalmazás és a testpozitivitás is fókuszba kerül,
mindemellett az elvesztés, a gyász, a válságok is megjelennek, mégpedig olyan
narratívában, melyek mindent egybevetve a folyamatos fejlődést, a
tapasztalataink saját magunk hasznára való fordítását lendítik előre, elfogadva
azt a tényt, hogyha valami nem is az álomszerű, kirakatokban pátyolgatott
elképzeléseink szerint alakul, az életünk lehet tökéletes a magunk számára. A
mi feladatunk, hogy belakjuk, csinosítsuk – és csak nekünk kell megfelelnie.
Szerintem ezt nagyon gyakran és még ennél is könnyebben vagyunk hajlamosak
elfelejteni. Egy csomó egyéb mellett, megkaptam a válaszokat azokra a
kérdéseimre is, amiket olvasás előtt megfogalmaztam. Hiszen: nem kétélű
fegyver-e kikarikírozni címlapfotókat – a rajtuk szereplőkkel együtt, miközben
ebből épp profitálunk is? Barber nagyon klasszul mutatta be a celebkedés és
influenszerkedés percembereiről való nézeteit, hogy sok esetben mennyire káros
mindez a fiatalokra (és nemcsak rájuk).
„Az a gondolat, hogy a nőknek minden körülmények között támogatniuk kell egymást, csak azt bizonyítja, hogy nem vagyunk egyenlőek – még.”
Tudom,
talán nem éppen a legvidámabb felénél fogtam meg a könyvről szóló értékelésem,
de igencsak meglepődtem, hogy milyen okosan végigvezetett önéletrajzi sorozatmorzsákat
osztott meg a szerző, mintha tényleg egy stand-upra ültem volna be. S egyáltalán nem szeretném elhallgatni azt sem, hogy Celeste
Barber baromi jó mesélő és nagyon jól szórakoztam a társaságában. Sok esetben
méláztam el azon, ahogy az ausztrál életről mesélt és akkor is, mikor azt az
amerikaival hasonlította össze. Szóval, na: tényleg nem gondoltam, hogy ennyire
bejön majd ez a könyv! Ennek nyomán nem tarthatom magamban, hogy a szöveggondozás
elég…gyenge. Fura, hogy a szerkesztő fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a Hemsworth-tesók
színészek (ezt komolyan nem tudhatja, aki a kezébe veszi ezt a könyvet?), az „egy
haverom kérdezi” idiómát meg sikerült úgy a könyvben hagyni, hogy „egy barátom
nevében kérdezem” – ezt sem a fordító, sem a szerkesztő nem szúrta ki? A
korrektort nem is kérdezem, hiszen sok esetben az elütések mellett az sem
került javításra, ha a kérdőjel mellett a szövegben maradt az eredeti pont is
(.?). Oké, könnyed és laza kiadvány, nem szépirodalom (#deakkoris). Mindezek ellenére viszont (oké, a haverom kérdezi-formán azért még
elpattogtam egy ideig) maga a szöveg nagyon lendületes, olvasmányos és – ahogy már
oly sokszor írtam – szórakoztató. Kikapcsolódós, mókás, elgondolkodtató, könnyed. Az
egyik legnagyobb pozitív csalódásom mostanában.
„Sok vállalat megkörnyékezett, hogy reklámozzam a terméküket. Többnyire méregtelenítő teákat, étkezéshelyettesítő formulákat, fogyókúrás tablettákat, amik nem érdekelnek. Egyáltalán nem érdekelnek. Mindig ugyanúgy válaszolok: „Nem reklámozok olyan termékeket, amelyek azt sugallják, hogy a nőknek egy bizonyos módon kell kinézniük vagy érezniük magukat.” Ezután meztelenül táncolok a házban a Run the worldre, és úgy érzem, tettem valami jót az emberiségért.”
Oké, és muszáj még két gondolatot biggyesztenem ide, a bejegyzés legvégére (bár már rég rá akartam nyomni a közzététel gombra). Az egyik egy köszönet a szerzőnek, mert néhány évvel ezelőtt egy feminista könyvben olvastam, hogy a nőknek minden körülmények között támogatniuk kell egymást, de minimum nem kritizálhatják, ha valami mellett kiállnak. Ezt már akkor is baromságnak gondoltam, sosem fogok kiállni valaki mellett, mert – ha indirekten is, de – élharcosa mások megbélyegzésének, elnyomásának, csak azért, mert nő. Fura elgondolás volna, és Barber még egy sor ilyen példát hoz, ami az én lelkemnek tök jól esett. A másik pedig igazából a már említett kérdéseimhez kapcsolódik az influenszerkedés és a testpozitivitás témakörében, amire a fenti idézet adta meg számomra a legklasszabb választ. Sokaknak kéne olvasnia és jól értelmeznie a könyvet – és Barber tevékenységét, ami görbe tükröt mutat nekünk. Hajrá!
„Szeretem több év alatt meghódítani az embereket a rejtett szexualitásommal.”
Blogturné Klub
Celeste
Barber nevét. ha nem is ismeri mindenki, az instagramon megjelenő paródia
fotóit talán igen: ő az, aki a celebeknek állít görbe tükröt. Memoárjában
megismerkedhetünk azzal, hogy jutott el a világhírig, s ha bloggereinkkel
tartatok még meg is nyerhetitek a kötetet, amit a Libri Kiadó jelentetett meg.
A turné állomásai
01.05.
Olvasónapló
01.07.
KönyvParfé
01.09.
Szembetűnő
Nyereményjáték
Természetesen
Celeste alkotásaival fogunk játszani: minden bloggernél találtok egy paródia
képet, amit ő készített Megfejtésnek a parodizált celeb nevét kell beírnotok a
Rafflekopter megfelelő sorába.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
A feladvány:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése