A
kézműveskedésnek nagyon sok mindent köszönhetek. Ha egy picit el akarok merülni
az alkotás örömében – az olyan alkotáséban, melynek gyakorlatilag azonnal
láthatom, a kezemben tarthatom az eredményét –, előkészítem a festéket, a szalvétát,
a gipszet vagy a kerámiaport és nekilátok. Amellett, hogy nem csak üldögéléssel
töltöm el a „túlgondolós időmet”, kikapcsol és feltölt. Persze, néha bosszankodni
is lehet rajta, mikor elkenődik a festék, letörik az öntés, nem illeszkednek a
minták, vagy egyáltalán nem megvalósítható, amit kigondoltam.
Jon Szomin: A kis szöuli fazekasműhely
Athenaeum, 2024, 208 oldal
Fordította: Németh Nikoletta
Csillagérték: 7
Ilyenkor
más utakat keresek, újrafestek – és igen, meg kell tanulni kidobni is azt,
aminek már nem vesszük (esztétikai, gyakorlati) hasznát. Számomra még mindig ez
a legnehezebb. Kezdetben igyekeztem mindent ki- és megjavítani, valamilyen
formában újrafelhasználni, de idővel rá kellett jönnöm, hogy ez nem mindig
lehetséges. És nem is mindig szükséges. És már tudjátok: ez nem csak a kézműveskedésről
szól.
