Daisy Wood: A windsori kastély könyvtárosa

Daisy Woodtól épp egy éve olvastam az első történetet – lehet, hogy új áprilisi szokásom lesz – persze, ha a kiadó is így tervezi –, hogy a tavasz közepén elidőzzek a szerző legújabb könyve társaságában. A Párizs elfeledett könyvesboltja kapcsán egy csomó tuti sikerreceptet megfogalmaztam, amivel Wood tökéletesen meg tudja fogni az olvasót.

Daisy Wood: A windsori kastély könyvtárosa

21. Század Kiadó, 2025, 350 oldal

Fordította: Borbély Judit Bernadett

Csillagérték: 8

Az a helyzet, hogy továbbra is ezen a nyomvonalon haladunk. Könyvek, Windsor és az 1940-es évek rejtélyei megint olyan kompozíció – ideértve a borítót is – amivel nem tudtam mást kezdeni, mint az olvasmánylistámra válogatni. Talán egy változást tudnék kiemelni: mintha Wood jobban írna.

Daisy Wood: Párizs elfeledett könyvesboltja

Egészen szürreálisnak tartom, hogy 2024-ben, egy második világháború korában elképzelt regény kapcsán olyan dolgok merülnek fel bennem kezdőmondatként, hogy egyet azonnal szögezzünk le: nincs olyan, hogy győztes háború. Nincs olyan, hogy győztes oldal. Nincs olyan, hogy eredményes háború, és nincs olyan, hogy eredményes hadjárat, csata, katonai összecsapás. Ezek a fogalmak nem léteznek. Hatalomvágy van, az ezért minden beáldozó, korrupt politikusok vannak – és áldozatok.

Daisy Wood: Párizs elfeledett könyvesboltja

21. Század Kiadó, 2024, 382 oldal

Illusztrálta: Lévai Márta

Csillagérték: 6

Nyilván nem annyira véletlen, hogy Daisy Wood könyve kapcsán a jelen politikai állapotokra sokkal inkább asszociáltam, ennek némiképp maga a szerző is megágyazott az előszóban, melyben az orosz-ukrán háborúra is kitért. De vajon milyen tükröt mutat a jelennek egy olyan történelmi regény, mely végül mégis happy enddel zárul? Minden élethelyzetnek jár-e a boldog befejezés és újrakezdés.