A
Móra Könyvkiadó jóvoltából fél évvel ezelőtt három részt mutathattam be a
blogon az Asterix és Obelix képregénysorozatból (Asterix, a Gall; Asterix Britanniában és Asterix az olimpián). Ezeknek a kapcsán jártam picit jobban
utána a szériának, és találtam számos érdekességre.
René Goscinny: A főnökviadal
Sorozat: Asterix (7)
Móra Könyvkiadó, 2025, 64 oldal
Fordította: Bayer Antal
Illusztrálta: Albert Uderzo
Csillagérték: 10
Valahogy
talán úgy voltam vele, hogy Asterix és Obelix „mindig is voltak”, így ez a
gyors kutatás számos „wow” és „aha” élménnyel gazdagított, mely sort most egy
különleges különkiadás gördít tovább, hiszen A főnökviadal nem csupán a sorozat
hetedik darabkájának újrakiadása a Netflixes sorozat apropóján, hanem számos –
eddig soha nem látott – adalékkal is szolgál a képregény kedvelői számára.
A
főnökviadal így – a sorozat eddig megjelent részeitől eltérően – nem füzetes,
hanem keményborítós formában jelent meg, ami persze magán a tartalmon mit sem
változtat, mégis különlegesebb élményt nyújt. A hetedik rész eredetileg 1961-ben
jelent meg, s a széria kedveltségét jól prezentálja, hogy míg az első részek
tízezres, addig a hetedik rész már (több)százezres nagyságrendben került kiadásra.
A különkiadás hátsó oldalain erre számos magyarázatot is találhatunk, melyeket
mára már talán valahol evidenciaként is kezelünk: Asterix és Obelix kalandjai
szerethető és vicces formában reflektálnak a mindenkori történelemre, nem
csupán a római korra, hanem a századközepi jelenre is. A sztereotípiákat, a
történelmi eseményeket és szereplőket nagyon jó érzékkel vegyítik, így akár
társadalomkritikaként is értelmezhetőek, de ha csak egyszerűen szórakozni vágyunk,
arra is tökéletes lehetőséget kínál.
A
főnökviadalban a már ismert római-gall konfliktus egy újabb történetét
ismerhetjük meg, melyben egy szomszédos gall falu főnöke, Amegbéazix – a
rómaiak indíttatására – viadalra hívja kedvenceink főnökét, Hasarengazfixet. A törvények
és hagyományok értelmében, a viadal győztese immár nem csupán saját, de az által
legyőzött falu felett is uralkodna. Ez lehetőséget adna a rómaiaknak, hogy a
nekik lekötelezett Amegbéazix által igába vonják Asterix és Obelix közösségét
is. Persze, a rómaiak és Amegbéazix is pontosan tudja, hogy mindaddig, míg Panoramix
a csodafőztjével legyőzhetetlenné teszi Hasarengazfixet, addig esélyük sincs –
így mindenféle hadjáratot indítanak a druida elfogására. A segítség végül nem
várt helyről érkezik, ezáltal egészen izgalmassá téve a nagy viadal napját.
Már
maga az alaptörténet is nagyon klasszul és viccesen építkezik, kezdve attól, hogy
egy gall falu vezetője római-fan, a csúcspont számomra a viadal napja és a köré
szerveződő dzsembori-hangulat volt. Az eszes gallok ugyanis konkrét vurstlit
húztak fel az esemény köré, ami így egy össznépi fesztivállá nőtte ki magát.
Teljesen megszállt a „de jó lenne ott lenni” hangulat, így örömmel csodálkoztam
rá, hogy a különkiadás kulisszatitkai ki is tért erre a jelenetre, illetve
arra, hogy ez az Asterix és Obelix park a valóságban is létezik Franciaországban.
Valószínűleg a Disneyland nagyon elvitte a figyelmem erről a létesítményről, de
tüzetesebben utána fogok járni. A
főnökviadal erősen vetélkedik, hogy az egyik kedvenc részem legyen Asterix és
Obelix kalandjai közül. Maga a sztori, a kép megjelenítés, a rejtett poénok
számomra nagyon kedvessé váltak, s külön élmény a különkiadás hátsó oldalain
betekintést nyerni készülés és alkotás folyamatába. A Netflixes adaptációt még
nem láttam, de igyekszem rá sort keríteni. Ez a történet megint eszembe
juttatta, mennyi szeretem Asterix és Obelix kalandjait és milyen njókat tudok
vidulni rajta. Ismerjétek meg ti is!
Blogturné Klub
A Móra Könyvkiadó különleges kiadvánnyal örvendeztette meg az Asterix és Obelix képregénysorozat kedvelőit, hiszen A főnökviadal keményborítós, mellékletekkel ellátott formában került a könyvesboltok polcaira. Tarts három bloggerünkkel és ismerd meg a Netflixen is futó történet eredetijét! A turné végén meg is nyerhetetd a könyv egy példányát a kiadó felajánlásában!
A turné állomásai
05.21. Szembetűnő
05.22. Könyv és más
05.24. Veronika's Reader Feeder
Nyereményjáték
Játékunk természetesen a képregénysorozathoz és annak szereplőihez kapcsolódik, s ha rajongó vagy, könnyűszerrel meg is válaszolhatod a kérdéseinket. A helyes választ a Rafflecopter megfelelő sorába várjuk.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
A feladvány:
Hogy hívják a világ első környezetvédő kutyáját, aki felsír, ha kivágott fát lát? Ő Obelix házikedvence.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése