Helyrehozható-e a helyrehozhatatlan? A
Glens Falls-sorozat (ma már tudjuk, hogy nem duológia, hiszen hamarosan érkezik
a harmadik rész) immár ötödik perspektíváját mutatja be egy családtörténetnek. Vajon
családtörténetről van-e szó, vagy általános társadalmi kórképről, mely sokszor
nem is sejtett otthonok ajtajai mögött történik meg felnőttekkel és gyerekekkel?
Melyekről talán még mindig némi pironkodással és tabuval a hátunkon beszélünk –
de legalább már beszélünk róla.
Szaszkó Gabriella: Maradj még
Sorozat: Glens Falls (2)
Maxim Könyvkiadó, 2023, 464 oldal
Csillagérték: 9
A
sorozat első része, az Engedj el cselekménysorát előzménytörténetként mutattam
be, mely a Pennington-testvérek gyerekkorát – a szülők megismerkedésétől kezdve
– követi végig, ezúttal egy eddig ismeretlen szemszögből, az apa, James életén
keresztül. A Maradj még elbeszélése pedig nagyrészt a jelenből gördíti tovább
David küzdelmeit – egy eddig nem ismert főbb szereplőt beemelve a történetbe.
David
nem kifejezetten az a karakter, akit – a való életben vagy könyvben – könnyen meg
lehet kedvelni. Nincs könnyű dolga tehát annak az olvasónak, aki erre törekedne,
s nem is feltétlenül gondolnám, hogy ez volna a történet nagyszerűségének
fokmérője (egyáltalán nem az). Szaszkó Gabriella regénysorozatának aktuális része is alapvetően problémaközpontú,
ebben a történetben pedig – számomra – azt veszi górcső alá, hogy lelkileg vajon
meddig terhelhető egy ember, s hogy egy büszkén, berögzült és kissé embertelen
elvek mentén leélt élet vége felé van-e feloldozás. Tualjdonképpen talán ennek a két fő kérdésnek a folyamatos és fokozatos súrlódása és összecsiszolódása vezette a cselekménysort. Davidet a történetben immár
apaként ismerhetjük meg. Ha pedig nem lenne elég apja naplójának elolvasása, a saját
apai szerepével járó felelősség, a fiatal szülők életébe betoppan David
nagyapja – és visszatér az anyja.
Hogy
lehet megküzdeni négy generációval, az ezekkel járó feszültséggel és stresszel
egy sosem kiegyensúlyozott létben? Nehéz ügy. Maga a regény is az, mert talán
minden eddiginél jobban próbára teszi az olvasót. Mintha Daviddel együtt
lélegeznénk, mégsem tudjuk megérteni őt teljesen. Ezek mellett kerekednek ki a
múlt fájdalmai, James Pennington kitagadása, a lehetőség elvesztése, hogy
biztos – anyagi és emberi – körülmények között kezdhessen új életet fiaival. Olvasóként
folyamatosan a miértek pörögtek a fejemben, azok az apró és látszólag
jelentéktelen mindennapi döntések, a pillanatnyi gőg, a sértett egó,
melyek mentén egy egész tragédia képes kibontakozni. Nem csak a regényben, akár a mi hétköznapjainkat tekintve is. S persze az örök kérdés:
mit hozhatunk ki abból, amink van? Merthogy az a helyzet, hogy bármennyire is
felfoghatatlan a trauma és az ebből következő rossz döntések sorozata, mely
Davidet érte, valamiért mégiscsak felfoghatatlan az is, hogy mindeközben
mennyire a múlt fogságában él. Mindazonáltal a Pennington-testvérek sorozat és
a Glens Falls első részét is egybevetve, sosem éreztem ennyire megingathatatlan
támasznak Amy karakterét. Az ő Davidhez való ragaszkodása is valahogy
megmagyarázhatatlan számomra.
A
Maradj még tehát egy kissé más színét mutatta a Penningtonoknak. Egy újabbat a
régi mellett. Egy kicsit haladunk benne a megküzdéssel, új kérdések merülnek
fel, új testvéri minták rajzolódnak ki (talán nem is annyira újak), új apa-fia
kapcsolatok látnak napvilágot, alternatív múltlehetőségek villannak fel. Szerettem,
hogy a történet végig fenntartotta a figyelmem, hogy egy picit talán élesebb
képi eszközökkel dolgozott az elbeszélő, mint az előző részben. Érdekes volt a nagyapa és a nagybáty karakterének megjelenése, főleg a nagyapával való kapcsolat kibontakozása. S persze
szerettem azt a rettegéshez hasonló érzést, amit az idézett elő, hogy David
anyja ismét bekerült a képbe. Sejthető, mégis katartikus megoldások keretezték
a történet végét. Egészen szürreális érzés, hogy immár ötödjére futottam neki a
Penningtonok történetének – és még mindig várom a folytatást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése