2025. június 10., kedd

P. Szathmáry István: Bánatos férfiak kézikönyve

Mindig az első mondat a legnehezebb. Hogy aztán lehet-e még belőle jó történet? Kezdhetünk-e új sztoriba, vagy hagyjunk fel az egésszel, amit úgy nevezünk: írás? Nos, ez már más kérdés. P. Szathmáry István első regénye egy olyan főhős képét vizionálta számomra a fülszöveg alapján – és még az első néhány oldalt követően is –, aki küzd ezekkel a dilemmákkal. Később pedig volt jobb dolga is, hogy ezen morfondírozzon.

P. Szathmáry István: Bánatos férfiak kézikönyve
Cser Kiadó, 2025, 342 oldal
Csillagérték: 8

Hullámzó a bátorságom az elsőkönyves szerzők könyveinek – rögtön a megjelenést követő – olvasása kapcsán, viszont a Cser Kiadó megjelenéseit szemezgetve az elmúlt időszakban több olyan történethez is szerencsém volt, ami most eloszlatta az esetleges aggodalmaimat. Végül kissé vegyes, de alapvetően érdekes élményekkel gazdagodtam a könyv utolsó lapjára érve.



Adott egy álnéven publikáló krimiíró, aki leginkább ponyvaszerű – az elbeszélő által is bevallottan hihetetlen és hiteltelen fordulatokkal tűzdelt – történeteivel évente kétszer kápráztatja el az olvasókat. Krimiszériájának középpontjában Devon Balagan áll, aki hol bűvös lényekkel, hol főgonoszokkal csap össze, miközben nem csupán arra van ideje, hogy minden jó nőt megfektessen, de tudományos pályája is szépen halad. Ez a tulajdonképpeni írói alteregó teljesen jól ábrázolja, mi minden hiányzik főhősünk életéből. A be nem teljesedett írói pálya, a szőrmentén megemlített tudományos pálya kezdete (és feltehetően bukása) és a befásult házasság mellett akár kitörési lehetőség is volna a Balagan kalandjaiban való kiteljesedés. De nem az. Hogy is lehetne az?

Az elbeszélői én alaphelyzetének megismerése közben megjelenik a legjobb barát, az irigyelt, de mégis szeretett Nagykef, aki egy iszogatós estén váratlanul előkapja Vércsetánc című regényét. Nem akármilyen regényt. A magyar krimit. A fordulat akkor következik be, mikor másnap Nagykefet holtan találják otthonában. A vérfolt a falon marad, a kézirat azonban eltűnik. Az elbeszélő különutas nyomozásba kezd, melyben egy kétes indíttatású Nyomozó és titkok közé burkolózó addig barátnak, de legalábbis közeli ismerősnek tartott karakterek segítik – vagy épp akadályozzák. A krimiszál kevéssé sablonos, és sok esetben inkább egyfajta belső utazás, melyben a főhős karaktere, a múlt és a jelen elegye elevenedik meg. Ezáltal olyan társadalmi-morális kérdések is fel-felbukkannak, mint a könyvkiadás helyzete – annak piaci tényezőivel, trendjeivel és mozgatórugóival, az íróság kérdésével; a szakmai féltékenység és kooperáció; a barátság és a házasság.

A történet számomra gyorsan beindult, a belső monológok mindvégig jól működtek. A történet közepe, talán az előtérbe kerülő ködképek miatt, kissé leült és aztán nem is égett többet a kezdeti hőfokon, de ezt nem feltétlenül hibának rónám fel. Érdekes, kritikus és néhol szarkasztikus eszmefuttatások követték egymást, és az elbeszélő általában az olvasóra bízza, hogy ezeket mely kategóriába sorolja. Különösen tetszett a főhős azon eszmefuttatása, hogy egyes írók ugyanazokat a szavakat használják, mint ő – mégis teljesen másként festenek és más értéket képviselnek, mint mikor ő próbálja mondatba foglalni őket. A nyelvi igényesség egyébként mindvégig jelen van, talán emiatt lett volna érdemes még egy szerkesztői-korrektori kört futni a szöveggel, hogy az „utukra engedni” vagy az „aforizma” fordulatok eltűnjenek, és ne akasszák meg a befogadói élményt. Az összbenyomásom a kötetről, hogy bár az elbeszélői énnek talán sosem sikerült, azért a megalkotója elég jól hozta a posztmodern regények és életérzés cigifüstös, romkocsmás bölcsészvilágát (ennek minden oldalával). :)




Blogturné Klub



P. Szathmáry István első regényében egy kissé fásult krimiíró életébe nyerhetünk bepillantást, aki már beletörődött abba, hogy kiszámítható izgalmakat csak saját könyveiben élhet át. Éppen ezért ő maga számít rá a legkevésbé, hogy egy haláleset és a tökéletes magyar bűnügyi regény felbukkanása majd eltűnése fenekestül felforgatja az életét. Tartsatok három bloggerünkkel a Bánatos ​férfiak kézikönyve című kötet blogturnéján, játsszatok az állomásokon, és nyerjétek meg a Cser Kiadó által felajánlott példányt!



A turné állomásai


06.02. Könyv és más
06.04. Spirit Bliss Sárga könyves út
06.06. Szembetűnő

Nyereményjáték



Mostani nyereményjátékunkban a Cser Kiadó további kötetei után nyomozunk. Minden állomáson találtok egy-egy idézetet, a ti feladatotok pedig, hogy a könyv címét beírjátok a rafflecopter-doboz megfelelő helyére!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladvány:

“Kertje is van. Ott nyílnak a névvirágok. Tündöklően könnyűek és aranyosan fénylenek, annyira törékenyek, hogy elég rájuk fújni, és darabokra hullanak.”

a Rafflecopter giveaway

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése