Mikor a jövendőbeli gyerekeiddel keresed a jövendőbelid. Egy
megkésett könyves értékelés. 2023 végén váratlan levél érkezett a postaládámba.
A Minden félresikerült randi így tulajdonképpen a szerző ajánlására került a
figyelmem homlokterébe. Két dolog miatt is szívesen ismertem meg a történetet.
Egyrészt, sok évvel ezelőtt olvastam már a szerzőtől. A herceg fekete lovon érkezett témájáról, a nárcisztikus férfi mellett kibontakozó bántalmazó
kapcsolatról azóta sokkal több szó esik/esett a közbeszédben is. Ajánlom nektek
is elolvasásra – az egyébként nem is túl hosszú – történetet.
V. Kiss Orsolya: Minden félresikerült randi
Magánkiadás, 2023, 280 oldal
Csillagérték: 8
Másfelől
pedig maga a fülszöveg nagyon izgalmasnak ígérkezett. Nagyon mélyre tudnék
ásni, hogy harmincas szingliként hányszor játszadozom el a gondolattal, hogy mi
bírhatna rá a „hagyományos” női életút járására…de V. Kiss Orsolya elég
izgalmas képet vázolt a Minden félresikerült randi fülszövegében ahhoz, hogy
elmélázzak az eshetőséggel.
A
Minden félresikerült randi könnyed romantikusnak ígérkezett, s egyáltalán nem
okozott csalódást – rögtön le is lőttem a poént, hogy tulajdonképpen, ha egy
picit önmagunkon és önmagunkban elgondolkozós, mégsem túl komoly kikapcsolódást keresünk, ez a történet egészen jó
választásnak tűnik. A cselekmény egy New York-i fodrász, Linda életébe kalauzol
bennünket, aki főnökével, Carllal folytat romantikus viszonyt. Hogy merre tart
ez a kapcsolat, hamar kiderül: egy szép nap ugyanis felbukkan két gyerkőc, akik
Linda még meg nem született gyermekei, s arra kérik a nőt: mihamarabb keresse
meg az apjukat. Aki bizony – mint ez sejthető – nem Carl. Az ezt követő
kalandok pedig néhány váratlan, néhány erőltetett találkozás, randi formájában
öltenek testet, miközben valahol mégis ott lebeg a fejünk feletti kis
gondolatbuborékban: tényleg ennyire macerás megtalálni azt a társat, akivel egyszer
talán családot alapítanánk, vagy ott áll mellettünk, csak nem vesszük észre?
A
problémafelvetés ebből a szempontból is elég mai – és nézzétek el nekem, hogy a
történet által kipattanó önálló kérdéseimet is beleszövögetem a következőkbe. Vagyis:
mi a célunk a 21. században a párkapcsolattal? Miért nehéz felelősséget vállalni
az érzelmeink miatt? Mitől félünk, és miért ekkora macera megismerkedni
valakivel? Miért gondoljuk, hogy egy randi örök életre való elköteleződéssel
jár? El kell-e veszítenünk önmagunkat egy párkapcsolatért? Mi motiválhat
minket, hogy ne csak lengedezzünk, és ne meneküljünk el az első adandó
problémánál (főleg, ha az csak egy egyszerű randira terjed ki)? Kérdés kérdés
hátán, a válaszok pedig valahol talán saját magunkban keresendők. Ó, és nem
utolsó sorban: mit tennél, ha a még meg nem született gyermekeid jelennének meg
veled szemben, hogy találd meg végre az apjukat? Ezzel kapcsolatban nem fogok
mélyre ásni, mert valahogy azt érzem, ez a bejegyzés ezt most nem igazán bírná
el, mindenesetre bennem két dolog merült fel.
Egyrészt:
bepánikolnék. Mármint, ha olyan idősen történt volna ez meg velem, mint
Lindával. Ez volt egyébként számomra a legfurább az egész történetben. Az
elbeszélő úgy írt Lindáról, mint egy sokat és sok kapcsolatot megélt, tapasztalt
nőről – majd kiderült, hogy még csak a húszas éveiben, s annak sem végén jár. Egyértelműen néhány
évvel későbbre időzítettem volna a cselekménysort. Számomra ez a rész
kizökkentő volt, és – bármilyen furán is hangozzon ez egy ilyen sztori esetében
– kissé hiteltelenítő erővel is bírt. Sok oldalba telt, mire visszazökkentem.
Másfelől maga a környezet elég semleges ahhoz, hogy mégis otthonosan mozogjunk
benne. Én valahogy folyton Monica lakásában jártam a Jóbarátokból. Másrészt – hogy visszakanyarodjak az eredeti felütésemhez a felbukkanó
gyerekek kapcsán – megnyugtató is volna. A tudat, hogy megérkeznek. Majd
egyszer. V. Kiss Orsolya könyve egy izgalmas játék, ami nem csak a történetben való önfeledt barangolást engedi meg számunkra, hanem egy picit az ettől való elrugaszkodtt kalandozást is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése