Nicolas Barreau: Montmartre-i szerelmes levelek

A Park Könyvkiadó jóvoltából, Fodor Zsuzsa fordításában idén Valentin-napra is új Nicolas Barreau-történet jelent meg, a szerző (és a romantikus történetek) kedvelőinek nagy örömére. S persze az enyémre is, hiszen mindig izgatottan lapozpm fel a szerző könyveit - talán ez lesz az igazi. És tényleg! 

"...minden kérdésünkre a szeretet a válasz."

Nicolas Barreau: Montmartre-i szerelmes levelek

Park Könyvkiadó, 2019, 272 oldal

Fordította: Fodor Zsuzsa

Csillagérték: 10

A Szembetűnő lelkes és hosszú idő óta résen lévő olvasói immár három éve követhetik figyelemmel a Nicolas Barreau-val való sajátos, göröngyös utam. 2016-ban írtam először a szerző aktuálisan megjelent könyvéről (A világ végén megtalálsz volt egyben az első olvasmányom is tőle). A Park Könyvkiadó februárról februárra azóta is megörvendeztet minket a legfrissebb Barreau-romantikusokkal. Az erős hatos csillagos értékelést egy nyolcas és egy kilences követte. Jelentem, a Montmartre-i szerelmes levelekkel révbe ért a szerzővel való „kapcsolatom”.

@szembetuno_blog

Nem árulok zsákbamacskát azzal, hogy a Montmartre-i szerelmes levelek történetének szintén Párizs ad otthont, s a megszokott művészvilágtól sem távolodunk el egy szemernyit sem. A regény fókuszában az író Julien Azoulay áll, aki felesége korai halálát követően egyedül marad Héléne-nel közös gyermekükkel, Arthurral. A kisfiú, Julien szerint könnyen viseli anyja elvesztését, azonban hamar kiderül, hogy ezt minden bizonnyal csak ő látja így. Héléne halála óta a férfi gyakorlatilag mindent elhanyagol, delíriumos fájdalomban vészeli át a hétköznapokat, kiadójának hetek óta tartozik új könyvének kéziratával. De az írással kapcsolatban nem ez a legnagyobb dilemmája. 

"Néha rövid idő alatt annyi minden történik, hogy az embernek eláll a lélegzete, úgy összetorlódnak az események. Aztán hetekig nem történik semmi."

@szembetuno_blog

"Titokban leveleket írogat. De arra, ami ezután következik majd, nincs felkészülve. Épp annyira, ahogy az ember a boldogságra vagy a szerelemre sem tud felkészülni. És mégis mindig megérkezik mindkettő. Ezzel, író lévén, voltaképpen tisztában kellene lennie."

Felesége halálos ágyánál ígéretet tett, hogy 33 levelet fog írni neki halála után. De mit írjon? Miről számolhatna be, mikor Héléne elvesztése óta a világ rosszabb hely számára? Végül, mégis ráveszi magát az írásra, mely olyan gyógyító erővel hat, hogy végül beigazolódik Héléne jóslata: a harminchárom levél új utat nyit az újrakezdés felé.

"Én mindenesetre túl öreg vagyok az olyan történetekhez, amelyek olvasás közben az ember arra gondol, legjobb volna megkeresni a legközelebbi toronyházat, és levetni magát a tetejéről."

Paige Spara

A Montmartre-i szerelmes levelek csodálatos keretet kapott, noha ennek az elbeszélő egy sírkertet választott helyszínéül, mégis hihetetlen megnyugtató képet fest elénk: a lezárásét és az újrakezdését. A montmartre-i temető a regény központi helyszíne, Héléne és Julien egykor itt ismerkedett meg, történetünkben pedig az özvegy férj itt helyezi el feleségének írt leveleit az angyalos sírkő egy titkos rekeszében. A gyakori temetőlátogatások során néhány új ismerőst is szerez, így köt futó barátságot a sírköveket renováló Sophie-val is. Fura, úgy tűnik Barreau azon regényeit, melyekben a női szereplőket egy általam már kedvelt női karakterhez tudom kötni, egyből a szívembe zárom. A Párizs mindig jó ötlet Rosalie-jét a Csokoládé Vianne-jához hasonlítottam, ebben a könyvben Sophie-t egy az egyben a Doktor Murphy Leájával (Paige Spara) azonosítottam, s (vigyázat, spoiler következik) mindvégig azért szorítottam, hogy a fel-felbukkanó női szereplők közül ő legyen a hunyó a levelek eltűnésében. Merthogy a Héléne-nek címzett leveleknek egy idő után lába kél a titkos rekeszből.

@szembetuno_blog

"Aki szeret, áthajítja szívét a falon, és utánaveti magát."

Barreau legújabb történetéből sem hiányzik tehát a rejtély, a nyomozgatás és –természetesen- a romantika sem. Az eddigi négy kötet közül egyértelműen ez lett a kedvencem, s azt hiszem, a hatcsillagos első olvasmányélményem óta pontosan erre a történetre várok Barreau-tól. Hihetetlen élmény, mikor egy szerző ilyen ajándékkal „lep meg”. A Montmartre-i szerelmes levelekben nem éreztem a korábbiakban tapasztalt „nyomozós szál” abszurditását, jóval erősebb volt a sorszerűség, a  "nincsenek véletlenek" vonal. Az elbeszélés könnyed és gördülékeny, a szereplők kedvelhetőek, a vakvágányok kedves metaforák. Az egész kötetet átszövi a költészet, ami külön színezetet ad az amúgy sem elhanyagolható atmoszférának. Néha nagyon jól esik olyan könyvet a kezembe venni, ami nem akar semmi különöset, csak kikapcsolni a világ körforgásából és elringatni. Mit mondhatnék még? Bűbáj, romantika, varázslat. Pont így szeretem.

"...az élet szomorú és vicces, riasztóan igazságtalan, és mégis tele van csodákkal.

És elmondhatatlanul szép."