2015. október 26., hétfő

Czóbel Minka: Két arany hajszál

A júniusban megjelent Moly Merítés rovatának egyik elemeként egy régebbi olvasmányom, Czóbel Minka: Két arany hajszál című beszélyéről írt értékelésem is helyet kapott. Visszaolvasva bő fél éve írt soraim, s körvonalaiban felidézve a kötet cselekményét, úgy határoztam, a blogon is nyomot hagyok erről a könyvről. Mert talán érdemes. Biztos.


Czóbel Minka: Két arany hajszál
Megjelenés: 2013. (1891)
Kiadó: Napvilág Kiadó
Téma, műfaj: klasszikus romantikus
Oldalszám: 160 oldal
Csillagérték: 7

Fülszöveg:
Czóbel Minka 1855-ben született, gazdag arisztokrata családban. Justh Zsigmond hatására kezdte el műveit kiadni 35 éves korában, 1890-ben, s azt ezt követő 16 év alatt rengeteget publikált.
A Két arany hajszál (1908) meglepően friss hangú szöveg. A gótikus regény műfajába sorolható, és bővelkedik romantikus, horrorisztikus, véres és kéjes elemekben. Dobos, a kóbor rablólovag Gábriel arkangyaltól két arany hajszálat kapott, emiatt semmilyen ártalom nem fog rajta. De megcsömörlik ettől, túl sok ez a hatalom, hogy bármit büntetlenül megtehet. Az erdő közepére vadbőrökkel és kincsekkel berendezett cédruspalotát épít, s onnan indul rabló portyáira. Ez a vadromantikus mesevilág csap át olykor a mai horrorműfaj előképébe, s ennek révén tarthat számot a regény a mai olvasó érdeklődésére.
Még nem olvastam Czóbel Minka beszélyt, ennek elsődleges oka pedig feltehetően az, hogy nem is tudtam létezésükről. Mint oly sok más nőíró, írónő és költőnő, Czóbel Minka is a méltatlan köd homályában leledz, s mindaddig, míg ezt helyénvalónak tartjuk, addig ezen irodalmi személyek nem is fognak létezni – csupán nagyrészt a „műkedvelők” számára.

Mielőtt értékelésembe kezdenék, érdemesnek tartom megemlíteni azt az apróka tényt, hogy e kötet vizsgálatánál célszerűnek tartom korabeli nézőpontok szerint értékelni a könyv jelentőségét vagy nem-jelentőségét, s majd ezután összehangolni a jelennel. És ezt nem csupán valamiféle feminista izé miatt írom, hanem egyszerűen lehetetlenség elmenni amellett a nüansznyi tényező mellett, hogy e kötet megírásakor a nők magyarországi helyzete – és most szorítkozzunk csak és kizárólag az irodalmi életre, hát…hogy is fogalmazzam: nem éppen volt kecsegtető. Abban a korban vagyunk, mikor a kor kritikusa, Gyulai Pál arról értekezik, hogy a nő maximum mesefordításra alkalmas, ennél nagyobb feladattal az írás terén felesleges is próbálkoznia, s örömteljes, ha egyáltalán ez sikerül neki. 

"Az első pille repült el mellette, citromsárga volt. "Rossz jel - gondolta -, veszedelmet jelent legelőször is sárga lepkét látni", de csakhamar követte a citromsárga pillangót egy piros-barna. Libegett, szállt a két lepke a mohos sziklák felett, űzték egymást, kergették, mintegy megrészegedve a tavasz hullámától. Dobos úgy elnézte őket: "Hogy játszanak! Pedig nem is illenek egymáshoz, de bánják is ők, hogy egyik sárga, a másik piros. Aztán miért is ne illenének? Hát a szőke meg a barna nem szeretheti egymást?"

Czóbel Minka
…és akkor itt van egy beszély a maga tökéletességeivel és tökéletlenségeivel. Talán néha túlkarikíroz. Igen, kétségtelenül nem is olyan ritkán. Talán vannak dolgok, melyekbe nem lát bele. Sőt, női mivoltánál fogva, nem is láthat bele. Gondoljunk csak bele, milyen bátorság volt ennek tudatában tollat ragadni. 

Véleményem szerint, a Két arany hajszál alapvetően jó írás. És a lovagregényes beütése ellenére is kedvem leltem benne. Noha azt is meg kell jegyezni, hogy sok esetben nem váltja be az előszóban leírtakat. Bár azt gondolom, ez elsősorban az előszó hibája, mintsem a könyvé. Nem éreztem például olyan tényezőket, melyekre a kötet elején óva intve hívták fel a figyelmem. Így, véleményem szerint, nem okoz különösebb nehézséget a beszély nyelvezete, és azt sem gondolom, hogy ezen oknál fogva nehezen haladtam volna vele. Nem éreztem továbbá az előrevetített horrorisztikus és kéjes jeleneteket. Legalábbis annyira semmiképp sem, hogy erre az előszóban külön ki kellene térni – még abban az esetben sem, ha korabeli szempontokat veszek figyelembe, és esetleg egy hölgy szeme elé kerülne illetlen dolog a kötet kapcsán - merthogy, nem kerülne. 


"Hiszen semmi sem illik a világon egymáshoz, minden szétesik, ha a szerelem erős kapcsa nem foglalja, de a szerelemben minden egymáshoz illő, minden egybeolvad."

Összességében tehát úgy gondolom, hogy az előszó szerzője valamivel nagyobb jelentőséget tulajdonít Czóbel Minka ezen szerzeményének, mint amekkora valójában lenne. Nem vitatom, hogy jelentős mű – a magyar nőirodalom szempontjából. A magam részéről kedveltem ezt a kötetet, de talán ebben szerepet játszik némi elfogultság, az „igen, itt indultunk” elfogultsága.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése