2015. május 27., szerda

Hidakat építünk

Az idei verseny logója
A blog csendjét megszakítva, ismét jelentkezem - mivel mással, mint az idei Eurovíziós Dalverseny (szigorúan szubjektív és rövid) véleményezésével. Ha diplomatikus akarnék lenni, azzal kezdeném, hogy az eddigiekben azért nem írtam az Eurovíziós elődöntőkről és döntőről, mert meg szerettem volna várni a média - és közvélemény "kicsapódását". A valódi ok azonban messze áll ettől. Már csak azért is, mert rutinos ESC-követőként pontosan tudom, mire számíthatok a médiától és a kommenthuszároktól. Az idei Eurovíziót két zárószigorlatom ölelte körbe, eltűnésem oka tehát roppant egyszerű: nem volt lelkierőm, hogy billentyűzetet ragadjak.

Mindjárt itt, a bejegyzés elején leszögeznék két dolgot: 1.) az eredménytől függetlenül továbbra is örülök, hogy Boggie dala képviselte hazánkat, 2.) nem a bécsi ESC volt életem Eurovíziós élménye.



A műsorvezetők és Conchita
A verseny idei jelmondata - a tavalyi győzelmet meglovagolva - az "Építsünk hidakat!" volt. Saját értelmezésben a nemek és kultúrák közötti hidak építését, az előítéletek lebontását tűzte ki célul az idén 60. alkalommal megrendezett verseny, melyet a műsorkoncepció számomra talán túlságosan is igyekezett tartani: elég, ha a műsorvezetők összeválogatására gondolunk (picit túltoltnak éreztem a feminizmust - egyébiránt a meleg csókok számát is, de ez egy más kérdés). A döntő kezdete mindenesetre elég impozáns és nagyszabású volt. Eddig egy ESC-nyitány kapcsán sem jutott eszembe az olimpiai megnyitó ünnepélyessége és (jó értelemben vett) cicomája, itt viszont igen - hatalmas piros pont!

A beharangozók nem győzték szajkózni az idei mezőny különös erősségét, ezzel szemben számomra az idei dalsorozat inkább a teljes egyhangúságot tükrözte (néhány kivétellel, persze). Külön szívfájdalmam, hogy évről-évre egyre kevesebben döntenek a saját anyanyelven való éneklés mellett. Idén, még az e szempontból mindig biztos pontnak számító Szerbia is az angolt választotta (pedig szerintem a szerb változat sokkal erősebb). Így lényegében a 2015-ös koncepciót maguk a versenydalok húzták át: nem tudtuk meg ugyanis, mi között kellett volna/kellene hidat emelni, hiszen szinte mindenki a biztosnak tűnő sablont választotta a kulturális érdekességek helyett. És, ha már egyformaság: külön figyelmet érdemel a stylistok "munkája". Emlékeim szerint talán három női fellépőnél sikerült mellőzni a köldökig dekoltált ruhát (elnézést, ha "volt az négy is").

...a személyes kedvenceim nem a pontozás közben egyre esélyesebbé váló svéd vagy orosz dal voltak. Bár, kétségtelen: a svédek képtelenek arra, hogy rossz dalt küldjenek a versenyre (és mint a végeredmény is alátámasztja: ez idén sem volt másként). Számomra azonban a Heroes kimerült a körítésben. Ettől függetlenül persze, szívből gratulálok a megérdemelt győzelemnek! Az orosz dalt erősebbnek tartottam a svédnél, viszont az előadó személyisége miatt valamiért nem tudott a közelembe férkőzni a "megkedveltem a dalt"-érzés (ha létezik ez a kifejezés...). Kedvenceim közé tartozott, a fentebb már említett Beauty Never Lies, az észtek Goodbye To Yesterday-e és a szlovén Maraaya produkciója, de üde színfolt volt az ausztrál dal is, és különösképp kedveltem az osztrák szám hangulatát....és persze, a sajátunkat.

Boggie és a Wars for nothing kitűnt a mezőnyből, ez aligha vitatható. Rengeteg - külföldi - kommentet olvastam az elődöntő és a döntő után is. Persze, lehet azt mondani, hogy unalmas, egyhangú és hasonló okosságok...Ízlésről teljesen felesleges vitatkozni. Számomra ez a dal fontos üzenetet tartalmaz, mondanivalóval és hangulattal. És örömmel olvastam, hogy azért ezzel nem vagyok egyedül a világon. Mindig megérint, ha magyar szereplőket látok és hallok egy világszínpadon (és az ESC már régen túlnőtte Európát), és (hogy visszakanyarodjak a bejegyzés eleji média-kommenthuszár - vonalhoz) talán épp emiatt állok értetlenül minden évben a hazánkat képviselőkre zúduló negatív komment - és cikkáradattal szemben. Mert lehetne jobban, lehetne szebben, lehetne nemzetközibben, lehetne magyarosabban, lehetne szerényebben, lehetne határozottabban...és mondjuk közös támogatással, szeretettel és megbecsüléssel nem lehetne? Csak kérdezem. Nekem valahol ott kezdődne a híd alapkőletétele. 

2 megjegyzés:

  1. Először is - grat, hogy tegnap még eljutottál ide. :D
    Nekem sem igazán tetszett az idei ESC, de nem is a dalok, inkább maga a show miatt. Szerintem a műsorvezetők többen voltak a kelleténél, és úgy igazán semmit nem raktak hozzá a műsorhoz. Azt meg, hogy mi volt az az "osztrákok mit raktak az ESC-hez" dolog... inkább csak vártam, hogy vége legyen.
    Boggie dala tényleg nagyon elütött a többitől, és nem a rossz értelemben - ez különösen akkor nyilvánult meg, mikor újrapörgették a fellépőket.
    A kedvencem még az észtek, szlovének, azerbaijaniak és természetesen a szívem csücskei, az olaszok voltak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is azt gondolom, hogy teljesen felesleges volt ennyi funkciótlan műsorvezetőt bevinni a műsorba...úgy látszik, van olyan év, mikor nagyon nem sikerül jó ESC-t összehozni, és 2015. egy ilyen év volt :D

      Törlés