Az
év vége mindig picit a leltározás időszaka. Leltározni pedig nehéz. Főleg, ha
eseménydús volt az év. Olvasói szempontból a leltározás külön nehézsége, ha rangsorolni is szeretnél, főleg, ha sok
könyvet olvastál: sok jó könyvet. Azért megpróbálkozom vele. Mármint a
leltározással. Meg a rangsorolással. Amolyan díjátadó fílingben. Végülis van 124 könyv, amiből válogathatok. Ennyit olvastam idén. (A teljes listát itt találod).
Minden kategóriába beválogattam a legesélyesebb jelöltjeimet, s mindig megindokoltam a döntésemet. Ezzel próbállak Téged, kedves Olvasó meggyőzni vagy elriasztani (elriasztani kevésbé). Mint ahogy az minden díjátadón szokás, nekem is muszáj elmondanom, hogy a mezőny elit hányada között nagyon szoros volt a verseny. A szigorú zsűri (ez volnék én) nagyon nehéz helyzetben volt, mert minden jelölt kiérdemelhette volna a győzelmet. De térjünk a lényegre! Kezdődjék a gála!
Minden kategóriába beválogattam a legesélyesebb jelöltjeimet, s mindig megindokoltam a döntésemet. Ezzel próbállak Téged, kedves Olvasó meggyőzni vagy elriasztani (elriasztani kevésbé). Mint ahogy az minden díjátadón szokás, nekem is muszáj elmondanom, hogy a mezőny elit hányada között nagyon szoros volt a verseny. A szigorú zsűri (ez volnék én) nagyon nehéz helyzetben volt, mert minden jelölt kiérdemelhette volna a győzelmet. De térjünk a lényegre! Kezdődjék a gála!
AZ ÉV FELFEDEZETTJE
- Syrie James
- Polcz Alaine
- Anne Brontë
A győztes: Polcz Alaine. Nagy volt a csata. Syrie Jamestől és Anne Brontëtól
is két-két regényt olvastam, mindkettő XIX. századi történet. Két fiktív napló és két regény. Mind a négyet nagyon kedveltem. De a kategória győztese nem
lehetett más. Csak Polcz Alaine. Pontosan emlékszem arra a pillanatra, arra az
érzelemvilágra, ami akkor jellemzett, mikor ráböktem egy címre: Kit siratok?
Mit siratok?. Mint egy tarkón vágás, ami aztán mégis „léleksimivé” (vagyis:
léleksimogatóvá) válik. Elsőre talán fura, hogy írhat valaki ennyire megnyugtatóan
olyan dolgokról, melyekről a hétköznapokban nem beszélgetünk egymással. És
bámulatos, hogy egyszerű szavakkal mennyire mélyre képes hatolni a lélekben. Kevés
olyan alkalom fordult elő eddigi olvasói életem során, mikor rövid időn belül ugyanattól
a szerzőtől választottam olvasnivalót. Ezidáig mindössze két alkalommal: Jane
Austen és Márai Sándor esetében. Polcz Alaine volt a harmadik, mert a Kit
siratok? Mit siratok? utáni nap az Egész lényeddel került elém. Azóta pedig
két másik Polcz Alaine kötet is. Azt talán mondanom sem kell, hogy Jane Austen és Márai mellé idén Polcz Alaine csatlakozott mint abszolút kedvenc, akitől bármikor szívesen olvasok.
"Aztán lassan, sokára megértettem: minden egyes szenvedés, ami lecsapott rám, azért volt, hogy tovább lépjek, mert valamit már megtanultam: jobban értem az embereket és új út nyílt előttem." (Polcz Alaine)
AKITŐL IDÉN OLVASTAM ELŐSZÖR ÉS UTOLJÁRA
-
Paulo
Coelho
-
Oravecz
Nóra
Erről a "díjról" csak röviden, mert nem szeretek foglalkozni sem érdektelen, sem negatív dolgokkal. A kategória győztese: Oravecz Nóra. Az indoklásom pedig így hangzik: nem igazán van olyan szerző, akinek ne adnám meg a „második
esélyt”. Egyrészt, mert én is választhattam rosszul, másrészt pedig adott
szerző sem írhat mindig élete formájában. No, tessék figyelni az előző
mondatra, mert ez lesz döntésem egyik vízválasztója. Mindkét szerző művével
idén találkoztam először, Coelhótól a „Veronika meg akar halni”, Oravecz
Nórától pedig az „Összekötve” került terítékre. S bár Coelhót inkább
hatásvadásznak tartom, mint írónak, neki adtam egy második esélyt is a „Tizenegy
perc”-cel. Oravecznek nem fogok. Mert ő nemhogy nem író, de még hatásvadásznak
is meglehetősen béna. Tudom, hogy népszerű, nekem azonban valamiért nem jön át az üres karakterek légüres térben
való esetlen és töklogikátlan mozgatása, megtöltve egymás után pakolt semmitmondó szavakkal.
Evezzünk vissza az irodalomhoz!
Evezzünk vissza az irodalomhoz!
AKIT A LEGTÖBBSZÖR AJÁNLOTTAM MÁSOKNAK
-
Jane
Austen
-
Eleanor
H. Porter
-
Márai
Sándor
-
Polcz
Alaine
És
a győztes: Eleanor H. Porter.Ez valóban nehéz döntés volt, mert mind a négy
szerzőt nyugodt szívvel ajánlom – általában mindenkinek. Ráadásul Jane Austent
és Eleanor H. Portert már elég sok éve. A célegyenesben Porter asszony azzal
előzött be, hogy míg Jane Austen már régen eljutott azokhoz, akiket a legjobban
szeretek, addig ő csak idén. (Mondtam, hogy szigorúan szubjektív az értékelési
rendszer). Az élet játékáról írt bejegyzést ide kattintva éred el.
A LEGJOBB KÖNYV, MELYET NEKEM AJÁNLOTTAK
"Az embereknek bátorításra van szükségük. Az megduplázza természetes ellenálló képességüket...Ahelyett, hogy örökké szemükre vetnénk hibáikat, dicsérjük erényeiket. Próbáljuk meg, hogy kivonjuk őket rossz szokásaik bűvköréből. Segítsük hozzá, hogy megtalálja jobbik énjét, azt, amely győzni fog!...Egy szép, derűs, jóindulatú jellem olyan, mint egy jótékony ragály. Egy egész város képét megváltoztathatja...Az emberek azt sugározzák ki, ami szívükben és gondolataikban székel (...)...Ha várjuk a bajt, nyakunkba szakad. Ha csak jót remélünk, abban lesz osztályrészünk." (Eleanor H. Porter: Az élet játéka)
A LEGJOBB KÖNYV, MELYET NEKEM AJÁNLOTTAK
-
Fannie
Flagg: Sült zöld paradicsom
-
Nathaniel
Hawthorne: A skarlát betű
-
Gavin
Menzies: 1421 – amikor Kína felfedezte a világot
Bajban
vagyok ezzel a kategóriával. Egyrészt azért, mert nem szeretem, ha könyveket
ajánlanak nekem, melynek egyik vitathatatlanul legfontosabb indoka az, hogy az
esetek túlnyomó többségében totális a csalódás. Idén indultam a Ki tud többet
olvasni? pályázaton (a pályázat 2015-ös kiírásáról ide kattintva tudhatsz meg többet), s itt bizony minden hónapban figyelmembe ajánlottak jó
néhány könyvet. Az eddig bevett szokásaimmal ellentétben azonban ezekre a
bónuszkönyvekre nagyon nyitott voltam, s szinte az összeset el is olvastam (nem
mind tetszett persze, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy többféle világba is
belekóstoltam). Sőt, még egy első hallásra számomra kevésbé figyelemfelkeltő történelmi könyvet is ajánlás által vettem kezembe
(ott is van a jelöltek között). A győztes végülis azért Fannie Flagg: Sült zöld
paradicsom című kötete, mert ez volt az első olyan ajánlott könyv, ami igazán
tetszett. Azt hiszem, ez a – még január közepén olvasott – könyv alapozta meg
az idei nyitottságomat az új műfajok iránt. És talán egy picit alakított azon a véleményemen is, hogy nem szeretem, ha könyvet ajánlanak nekem.
"Én is úgy indultam neki az életnek, mint valami értéktelen limlom, és a végére értékes antik bútordarab lettem. Ami a piacon valószínűleg egy vagyont ér." (Fannie Flagg: Sült zöld paradicsom)
A LEGJOBB KOMFORTZÓNÁN KÍVÜLI KÖNYV
-
Leiner
Laura: A Szent Johanna gimi 1. – A kezdet
-
Dosztojevszkij:
A Karamazov testvérek
-
Patrick
Süskind: A parfüm
...értem ezalatt azokat a könyveket, melyek nem teljesen azt a műfajt képviselik, melyben otthon érzem magam. Realista és posztmodern alkotásokat nyilván
többször is olvastam (mondom: nyilván). Egyedül talán a kortárs ifjúsági irodalom volt a
legismeretlenebb terep számomra, az eddig valahogy szinte tökéletesen kimaradt.
Ez a mezőny is nagyon erős, mert mindegyik könyv másban, a maga műfajában kiváló. E kategória jelöltjeivel szintén idén találkoztam először. Leiner Laurával (akinek a nevét képtelen vagyok egyben kimondani, de ez itt nem is lényeges) és Dosztojevszkijjel még egészen biztos, hogy találkozni fogok irodalmi barangolásaim során, Süskindben azonban már nem vagyok ennyire biztos. Bár, ha utamba kerül, szívesen olvasok még tőle. Őt nevezem meg a kategória győztesének, mégpedig amiatt, mert posztmodern irodalommal engem ritkán lehet levenni a lábamról. Neki meg picit azért sikerült. Ami azért is meglepő, mert végig iszonyodtam a könyvtől és a főszereplőtől, aztán tessék! A mai napig emlékszem például arra is, hogy a könyv olvasása közben éreztem a szagokat, melyekről írt. A szagokat, amik amúgy ott sem voltak. Érti ezt valaki?
Ez a mezőny is nagyon erős, mert mindegyik könyv másban, a maga műfajában kiváló. E kategória jelöltjeivel szintén idén találkoztam először. Leiner Laurával (akinek a nevét képtelen vagyok egyben kimondani, de ez itt nem is lényeges) és Dosztojevszkijjel még egészen biztos, hogy találkozni fogok irodalmi barangolásaim során, Süskindben azonban már nem vagyok ennyire biztos. Bár, ha utamba kerül, szívesen olvasok még tőle. Őt nevezem meg a kategória győztesének, mégpedig amiatt, mert posztmodern irodalommal engem ritkán lehet levenni a lábamról. Neki meg picit azért sikerült. Ami azért is meglepő, mert végig iszonyodtam a könyvtől és a főszereplőtől, aztán tessék! A mai napig emlékszem például arra is, hogy a könyv olvasása közben éreztem a szagokat, melyekről írt. A szagokat, amik amúgy ott sem voltak. Érti ezt valaki?
"Mindig csak a pénzről van szó! Ha ezen a kapun kopogtatnak, biztosan pénzért jönnek. Úgy szeretném, ha egyszer olyan embernek nyithatnék ajtót, akinek nem pénz kell. Valakinek, aki például hozna valami apró figyelmességet...Gyümölcsöt, egypár diót. Ilyenkor ősszel olyan sok mindenből lehetne kóstolót hozni. Vagy virágot. Vagy egyszerűen csak ideállítana, és azt mondaná: "Dicsértessék Terrier atya, jó egészséget kívánok!" De ezt sohasem fogom megérni." (Patrick Süskind: A parfüm)
A
LEGROMANTIKUSABB
-
David
Nicholls: Egy nap
-
Bernhard
Schlink: A felolvasó
- Syrie
James: Charlotte Brontë titkos naplója
- Arthur
Golden: Egy gésa emlékiratai
Igen, elég fura ízlésem van romantikát illetően, ha neked is feltűnt, hogy A felolvasó is ott virít a jelöltek között. A többi talán még érthető. Nem annyira kedvelem a csöpögős romantikát, inkább az út érdekel. Bár, ha ismered a jelölteket: egyik történet sem kerül tökéletes nyugvópontra (ez egyébként most, az indoklás írása közben tűnt fel). No, de a lényeg. A győztes: David Nicholls regénye. Máig
megmagyarázhatatlan számomra, hogy hogy lehet egy XXI. századi történet
olvasása közben olyan érzésem, mintha klasszikus irodalmat olvasnék. Persze,
tudom, a XXI. századból könnyen formálhatunk XIX.-et, na de akkor is: hogy
tudja ezt egy egész regényen keresztül végigvinni? Abszolút kedvenc. Bár persze, az is hozzátartozik a történethez, hogy a könyv elolvasása és a film megnézése után (ami egyazon hétvégén történt) néhány napig letargikus állapotba kerültem. De az is egy érdekes "utazás" volt, tanulságos beszélgetésekkel.
A LEGJOBB FILMES ADAPTÁCIÓ
-
David
Nicholls: Egy nap
-
Arthur
Golden: Egy gésa emlékiratai
-
Michael
Ondaatje: Az angol beteg
-
N.
H. Kleinbaum: Holt költők társasága
-
Bernhard
Schlink: A felolvasó
-
Patrick
Süskind: A parfüm
Hát, igen. Mi tagadás. A forgatókönyvírók
nem túl kreatívak, sokszor nyúlnak egy már bevált sztorihoz. Igaz, a
végeredmény sok esetben sokkal silányabb és kevesebb, mint a könyv. De a fenti listában szereplő filmek, véleményem szerint - és lehetőségeikhez mérten, egészen jól sikerült adaptációk. Ugyanakkor a Holt költők
társasága -ha jól dereng- előbb jelent meg filmként, s csak utána „könyvesítették”.
Kizáró ok. Máris sokkal könnyebb a döntés. Ja, nem. No, jó. Nem húzom tovább. A
szerintem legjobb feldolgozás itt is Nicholls: Egy nap című kötete és annak
filmes feldolgozása, melynek sarkában ott topog Az angol beteg. Mégpedig
amiatt, mert a film és a könyv tökéletes kiegészítői egymásnak.
"Nem kell teljesen megváltoztatni a világot, csak azt a kicsit, ami körülötted van. Lépj ki a világba a szenvedélyeddel meg az elektromos írógépeddel és dolgozz nagy odaadással...valamin. Mondjuk változtasd meg az emberek életét a művészettel. Becsüld meg a barátaidat, maradj hű az elveidhez, élj szenvedélyesen, élj teljes és jó életet. Tapasztalj új dolgokat. Szeress és szeressenek viszont, ha lehetőséged van rá." (David Nicholls: Egy nap)
-
Polcz
Alaine: Egész lényeddel
-
Márai
Sándor: Egy polgár vallomásai
-
Anne
Frank naplója
-
Arthur
Golden: Egy gésa emlékiratai
-
Radnóti
Miklós költeményei
Általában úgy gondolkodom, hogy az
életben minden akkor jön el, amikor elérkezik az ideje. Tehát a szívem mélyén
egyik könyv kapcsán sem bánom, hogy csak idén jutott el hozzám. Így ebben a
kategóriában, először és utoljára ezen a „díjkiosztón” a hasznossági szempont
segítségét kérem. S ezen indok alapján Márai kötetét választom, mégpedig amiatt,
mert úgy gondolom, korábbi tanulmányaim során sokkal könnyebben jutott volna el
hozzám néhány XX. század eleji társadalmi-történelmi probléma magyarázata, mint
egyébként.
"Az ifjúság nem kezdődik a pubertással, s nem végződik egy bizonyos napon, mondjuk negyvenéves korunkban, virágvasárnapján, délután hatkor. Az ifjúság, ez a különös, egyáltalán nem "viharos" életérzés, megtörténhetik velünk, mikor legkevésbé figyelünk reá, s legtöbbször, mikor nem is készültünk fel hozzá, s nem is várjuk különösebben." (Márai Sándor: Egy polgár vallomásai)
A LEGJOBBAK:
…és most jön a legkiábrándítóbb rész.
Ugyanis nem tudok megjelölni egy nagyon-nagyon-nagyon kiemelkedő olvasmányt,
így egy rövidke listát csatolok a leltár és a díjkiosztó végére a nagyon-nagyon
kiemelkedő élményeimmel kapcsolatban borító formájában, egy-egy idézettel:
"Életünk rétegei oly szorosan rakódnak egymásra, hogy a későbbiben mindig a korábbira bukkanunk, nem olyanra, mint ami már elmúlt és elintéződött, hanem ami még létezik és élő és eleven." (Bernhard Schlink: A felolvasó)
"Nem várhatod el senkitől, hogy köréd építse fel az életét." (David Nicholls: Egy nap)
"De a legjobb időszakokban úgy érzi magát, mintha egy Muriel Spark-regény hőse volna - független, éles elméjű könyvmoly, a lelke mélyén romantikus nőalak. Huszonhét éves korára van egy kétszeres kitüntetéses alapdiplomája angol irodalomból és történelemből, egy új ágya, kétszobás lakása az Earls Courton, rengeteg barátja és egy tanárszakos mesterdiplomája." (David Nicholls: Egy nap)
"Bogozom az életem, erről szól ez a párbeszéd. Egyre világosabban látom és tudom, hogyan készített fel az életem minden egyes törése, szenvedése, hogy be tudjam tölteni a célomat. Ha kitértem, el kellett buknom. Miközben sirattam azt, ami elveszett, jött az új. Követhetem az egyes állomásokat és kereszteződéseket. Idáig jutottam eddig - a meg nem szűnő párbeszédben. A keresésben és megértésben. És ha az életedet átnézted és megértetted - legalábbis azt hiszed -, akkor el tudod engedni. A múltat - és a jelent." (Polcz Alaine: Egész lényeddel)
"Életünk rétegei oly szorosan rakódnak egymásra, hogy a későbbiben mindig a korábbira bukkanunk, nem olyanra, mint ami már elmúlt és elintéződött, hanem ami még létezik és élő és eleven." (Bernhard Schlink: A felolvasó)
"Mindenki, aki szorong, magányos vagy boldogtalan, a legjobban teszi, ha kimegy valahová a szabadba, ahol egészen egyedül lehet, csak az ég, a természet és Isten társaságában. Csak ilyenkor érezni, hogy minden úgy van, ahogyan lennie kell, és hogy az ember boldogsága az egyszerű, de nagyszerű természet ölén Isten akarata szerint való." (Anne Frank naplója)
"...lehetséges egy nő esetében, hogy helytálljon mind a hivatásában, mind házastársa oldalán? Megfér-e egymás mellett békében a női elmének és léleknek ez a külön-külön is egész embert kívánó két fele? Így kellene lennie, mert hitem szerint másképp nem lehet igazán boldog az ember lánya." (Syrie James: Charlotte Brontë titkos naplója)
"Néha szinte azt érzem, hogy az emlékeim élőbbek, mint azok a dolgok, amelyeket magam körül látok."(Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai)
"Nem várhatod el senkitől, hogy köréd építse fel az életét." (David Nicholls: Egy nap)
"De a legjobb időszakokban úgy érzi magát, mintha egy Muriel Spark-regény hőse volna - független, éles elméjű könyvmoly, a lelke mélyén romantikus nőalak. Huszonhét éves korára van egy kétszeres kitüntetéses alapdiplomája angol irodalomból és történelemből, egy új ágya, kétszobás lakása az Earls Courton, rengeteg barátja és egy tanárszakos mesterdiplomája." (David Nicholls: Egy nap)
Nos, így ért tehát véget 2014. Az olvasmányok szempontjából legalábbis.
Köszönöm, hogy részt vettél a
díjkiosztón.
Jövőre ugyanitt!
Szeretettel,
Patrícia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése