Louis Sachar: Stanley kincse

Stanley Yelnatsen egy átok ül. Ez az átok legelőször a mocskos disznólopó ük-ük-ükapjára csapott le, azóta pedig a Yelnats család egyetlen generációja sem úszta meg szárazon… Így hát Stanley sem kivétel. Egy nap mit sem sejtve elsétál, mikor egy hatalmas és büdös tornacipő pottyan a fejére. A fiú fogja és hazaviszi, csakhogy nem tudja, hogy a cipő egy híres baseballjátékoshoz tartozik, és a rendőrség már keresi a tolvajt.

Louis Sachar: Stanley kincse

Maxim Könyvkiadó, 2016, 264 oldal

Stanley furcsa kaland részesévé válik, ahogy a Zöld-tó táborba kerül. Louis Sachar izgalma ifjúsági története eredetileg 1998-ban jelent meg, hazánkban a Maxim Könyvkiadó Loósz Vera fordításában 2016-ban jelentette meg, bár a történetet valamivel korábbról is ismerhetjük.

Ha hiszitek, ha nem, napra pontosan meg tudom mondani, mikor ismerkedtem meg Stanley Yelnatsszel. Hajszálpontosan 2003. május 28-a volt - milyen érdekes, május 28. valamiért egyébként is nagyon különleges nap az életemben. Ez a május 28-a pedig már lassan tizenhárom éve volt. Nem csak az időpontra, de a helyre is tökéletesen emlékszem. Az általános iskola kémia termében ültem. A legszélső padsorban. Legelöl. És az ablakon beszűrődő napfény melegítette a hátam. Amúgy épp hatodik osztályba jártam. És az országos kompetenciamérés olvasás/szövegértés részét töltögettem ki. Ott és akkor találkoztam Stanley Yelnatsszel. Imádtam a nevét. Most is imádom.

"A kígyókkal meg a skorpiókkal kapcsolatban létezik itt egy üdvös szabály, melyet az eszedbe kell vésned. Ha te nem abajgatod őket, ők sem bántanak téged.

Többnyire.

Ha megmar egy skorpió vagy akár egy csörgőkígyó, az nem a legrosszabb, ami történhet veled. Abba nem fogsz belehalni.

Többnyire."

Különös, hogy az emberben hogy megmarad néhány emlék. A nap többi részére például egyáltalán nem emlékszem. Arra sem, hogy hogy sikerült a felmérőm - ha egyáltalán kiderült valaha is. Arra viszont kristálytisztán emlékszem, hogy az a nyúlfarknyi részlet a könyvből teljesen elvarázsolt. Már maga a név is mennyire zseniális: visszafelé is ugyanaz! Bevallom, bár ott és akkor, 2003. május 28-án a kémia terem legszélső padsorának legelején elhatároztam, hogy egyszer elolvasom ezt a könyvet, azóta nem sikerült. Mostanáig. Új címmel, új fordítóval és új kiadóval, na meg tizenhárom évvel később azért mégiscsak sor került rá!

"Ha fogsz egy rossz kölyköt, és minden áldott nap kiásatsz vele egy gödröt a tűző napon, 
jófiú válik belőle.

Legalábbis némelyek így gondolták."

A történet középpontjában a mi naiv Stanley Yelnatsünk áll. Egyszerűen nem lehet nem kedvelni. A gyermeki őszinteség kis megtestesítője, aki a családi átok következtében kerül a Zöld-tó táborának lakói közé. Elég hamar kiderül, hogy se zöldnek, se tónak nincs nyoma a tábor környékén, sőt, még jóindulatnak se nagyon. Jellemfejlődés címszó alatt a táborban büntetésüket töltő gyerekek egész nap ásnak. Nem céltalanul, persze - hiszen mindennek oka van. A mindennapi robotnak például épp nem a jellemfejlődés, hanem egy titok. Egy múltbéli, mely történetünkkel párhuzamosan bontakozik ki a könyv oldalain. De nagyon nem szerettem, hogy a gyerekeknek ezen a borzasztó helyen kell létezniük, a tűző napon, sivatagi körülmények között ásniuk egész nap. Az egész munkatáborjelleg pedig akkor vált igazán fájdalmassá, mikor Stanley vidám levelekben biztosította szüleit jólétéről, és úszóélményeiről. 

"Sokan nem hisznek az átkokban.

Persze sokan nem hisznek a sárgafoltos gyík létezésében sem, bár ha beléd mar, tökmindegy, hogy hiszel-e benne vagy sem."

Kicsit sajnálom, hogy ilyen sokáig vártam a kötettel. Most is szerettem a történetet, valószínűleg a naiv és humoros oldalát huszonéves fejemmel többre is értékeltem, mint amennyire felfedeztem volna akkoriban, de az igazi élményt szerintem tizenéves önmagamnak adta volna meg. Így sokszor éreztem azt, hogy túlgondolom az eseményeket, túl sok mindent akarok belelátni, és nagyon meg akarom fejteni. Ez persze nem baj, sőt, mutatja, hogy nem igazán tudott lankadni a figyelmem, míg a három generáció sztoriját felvonultató, fejezetről fejezetre változó mozaikdarabkák kerek egésszé nem álltak össze a könyv végére.

"Most tényleg úgy gondolkodom, mint akinek nincs ki a négy kereke. 

Vajon az őrültek tudják magukról, hogy őrültek?"