Katherine Webb: Ha eljő az éj

A General Press Kiadó gondozásában nemrégiben jelent meg Katherine Webb: Ha eljő az éj című történelmi romantikus regénye, mely egy számomra kissé ismeretlen területre kalauzolt, az 1920-as évek Olaszországába. Kalandjaimról alább számolok be Nektek.

Katherine Webb: Ha eljő az éj
Eredeti megjelenés: 2015.
Hazai megjelenés: 2015. ősz
Kiadó: General Press Kiadó
Fordította: Gömöri Péter
Megrendelhető: ITT
Téma, műfaj: történelmi, romantikus
Oldalszám: 408 oldal
Csillagérték: 7

Fülszöveg:

A szegénységbe született Leandro Cardetta gazdag emberként tér vissza Amerikából a szülőföldjére, Dél-Olaszországba. Felbéreli az angol építészt, Boyd Kingsley-t, hogy készítsen terveket omladozó palazzójának felújítására. A férfit elkíséri kamasz fia és visszahúzódó, bátortalan második felesége, Clare is, hogy együtt töltsék a nyarat Leandro vendégeként.

A védett palazzo biztonságot nyújtó falain kívül azonban forrong a tartomány. A napról napra élő napszámosok mind elkeseredettebbek, és bármit megtennének, hogy munkához és élelemhez jussanak. Az egyikük Ettore, Leandro unokaöccse, aki túl büszke ahhoz, hogy a nagybátyjához forduljon segítségért. Ám amikor egy nap súlyosan megsérül, nincs más választása, mint hogy az ő ajtaján kopogtasson. És amikor a nagybátyja házában találkozik Clare-rel, minden visszavonhatatlanul megváltozik…1921 nyarán, a perzselő hőségben számtalan titkokkal terhelt életút keresztezi egymást a kietlen Pugliában. Egészen pontosan hogyan gazdagodott meg Leandro Amerikában? Miért tudja a hatalmában tartani Boydot? És ahogy eljő az éj, lassan minden titokra fény derül…

Elöljáróban -azt hiszem- annyit mindenképp érdemes lenne leszögeznem a történetről, hogy nem ez volt életem eddigi legkönnyedebb történelmi romantikus olvasmánya.  Ahogy fentebb is említettem, noha Olaszország történelmével többé-kevésbé tisztában vagyok, és ismerem a mindenki által állandó jelleggel ismételgetett közhelyeket az eltúlzott gesztikulációról, a hangos szócsatákról, a robogóval való közlekedésről és a tésztafélékről, valahogy mégis úgy érzem, hogy ezek a kényszeres tipizálások mindig inkább messzebb visznek a lényegtől, mintsem közelítenének.

"...vannak az ember életében olyan pillanatok, amikor keresztúthoz ér, 

és akarata ellenére is elhagyja a járt utat, 

nos, ezek a legfontosabb momentumai az életünknek."

Clare, talán? :)

Épp ezért vagyok sokszor bajban egy olasz vagy Olaszországban játszódó történet kapcsán. Ezek a skatulyák akarva-akaratlanul bennem élnek, és valahogy nem engedik, hogy a mindennapok világát megismerhessem. Talán pont ezért volt különleges a Ha eljő az éj. Ugyanakkor az elsődleges ok, ami miatt erre a könyvre esett a választásom, nem ez volt - hiszen bár a fülszöveg elég megkapó, és sokat sejtető, magát a sztorit akkor még nem ismertem. Szóval, az elsődleges hívogató jelenség számomra a könyv borítója volt. Egyszerűen lenyűgöz, úgy, ahogy van! De most már essen szó a történetről is!

"Tudja, New Yorkban azt tanultam, 

hogy az égvilágon mindenkihez van egy kulcs, 

csak azt kell tudni, hogy hol tartja az illető."

Az 1920-as évek olasz vidékén járunk. A fasizmus és Mussolini épp begyűrűzik a mindennapokba, az ideológia pedig családokat szakít szét és tesz ellenséggé. Fontos momentuma a kötetnek a történelmi háttér, viszont -érzésem szerint- enélkül is képesek vagyunk haladni a történettel. Ami meglehetősen titokzatos és szövevényes. Abban egész biztos lehettem, hogy valami nagy -és nem feltétlenül vidám- változás következik be főhősnőnk, Clare életében. Az írónő rögtön az első fejezetben elsüti ezzel kapcsolatban a poént, így az olvasó - jelen esetben: én- körömrágva várhatja, mi is történhetett. Első feladatomként kötelességemnek éreztem, hogy memorizáljam a neveket, és persze mindez érdekemben is állt. A regény ugyanis két szálon fut, ezek pedig felváltva követik egymást, mintegy kiegészítve, továbbgörgetve a cselekménysort. A magam részéről a Clare-rel történtek elbeszélését kedveltem inkább, noha a két sztori sok-sok ponton keresztezi egymást. És -persze- nem csak a sztori, hanem Clare és Ettore élete is. 

"Ilyen az élet. Tele van dolgokkal, amiket meg kell tennünk, 

akár akarjuk, akár nem."

Nem egyszerű a történet, ráadásul a karaktereket picit statikusnak találtam, ami zavaró volt számomra. Már csak amiatt is, mert tudjuk -legalábbis az első fejezet ezt sugallja -, hogy például Clare életében, életvitelében és felfogásában gyökeres változások következtek be, de valahogy számomra végig rideg távolságban maradt, semmi változás. 

Katherine Webb

Sokáig nem értettem ennek okát, a végére azonban nagyjából kikristályosodtak a dolgok. Ahogy korábban említettem, szövevényes a történet. Ezt pedig csak tovább cifrázza, hogy minden, picit is fókuszba kerülő szereplő titkokat rejt - és a történet legvégéig sokuk szerencsésen meg is őrzi azokat. 
Szóval, összességében érdekes utazáson vagyok túl. Nem csupán különlegesen idegen atmoszféra vett körül, de egy szövevényes (igen, tudom, picit ráakadtam erre a jelzőre, de tényleg jól tükrözi a lényeget - számomra) történelmi romantikus történet is, izgalmas karakterekkel, akik - mint kiderült - csak látszólag statikusak. 
...és hogy őszinte legyek, s egyúttal visszatérjek a korábban említettekre, a "lelőtt poén" is megkapta magyarázatát. Clare és Ettore szerelme pedig igazán megrendítő végkifejletet kapott. A regény -azt hiszem- igazán akkor győzi meg az olvasót. No, és persze akkor, mikor eljő az éj...és lehull a lepel a titkokról.