Az 1920-as évek Londonja – más perspektívából

Újabb gyöngyszem a 21. Század Kiadó Kult Könyvek sorozatából, mellyel megismerkedhettem ezen a nyáron – bár olvasási sorrendet tekintve A léhaság szentélyeit olvastam utoljára. Kate Atkinson regénye az 1920-as évek második felének Londonjába kalauzolja olvasóját – azonban nem a Belgrávia csodálatos lakjai és azok lakosai között találjuk magunkat.

Kate Atkinson: A léhaság szentélyei

21. Század Kiadó, 2023, 446 oldal

Fordította: Borbély Judit Bernadett

Csillagérték: 5

Az 1920-as évek és konkrétan a két világháború közötti időszak a nagy háború utáni felocsúdás, a talpraállás, az egyéni és nemzeti traumák feldolgozásának évtizedei. Talán ez az egyik olyan korszaka a történelemnek, amikor gyakorlatilag mínuszból indulva kezdtek el sorakozni a kilábalási lehetőségek (ha nem is oly szabadon és nem mindenütt). 

A gazdasági és politikai kérdések mellett – s persze ezekkel szoros összefüggésben nagy tempóban fejlődött az oktatás és a kultúra és különféle szubkultúrák is virágkorukat élték (melyre persze a század második fele még dob egy jó nagyot). Kate Atkinson története Nellie Coker irányításával vezeti az olvasót London alvilági negyedeibe, mely igazán ügyesen rúgja fel a hűvös, rideg angol eleganciáról alkotott képünket.

A történet számomra nagyon lassan és terjengősen indult: egy hatalmas tömegben próbáltam meg nyújtogatni a nyakam, hogy végre megtudjam, mi is ez a nagy tolongás, s vajon kire vár a gyanús alakokkal is tarkított népsereg. A bámészkodók közül érezhetően néhányan fontosabb szerepet töltenek be a sztoriban, mint az arctalanok, s nagy sokára végül kiderül: Nellie Coker lép ki féléves börtönbüntetését követően a börtönből. A pár gondolatmenettel korábban bemutatott arcok közül páran köddé válnak, s Nellie “hazaérkezését” követően még mindig azon igyekszem olvasóként, hogy belőjem az ő konkrét szerepét és helyét a londoni jazz barlangok világában. Amolyan mamma/donna ő vagy egy jól szituált egykori kurtizán? Nem kertelek: azt hiszem, nem jó időben találkoztunk össze A léhaság szentélyeivel, mindenesetre valami bizonyosan akadályozta az egymásra találásunkat. A lassú – és érzésem szerint – túlírt bevezető fejezetek után hirtelen egy többszálon futó cselekménysorba kezd az elbeszélés. Nellie hat gyermeke mellett különféle mellékszereplők története tárul az olvasó elé, s Nellie egyik elhunyt alkalmazottjával kapcsolatban is nyomozás indul – mely persze további bonyodalmakat és a szálak még komplexebb követését várja az olvasótól. A történet lezárása mindazonáltal szöges ellentétben áll a jól kidolgozott karakterek és szálak megalkotásával – és főként a bevezetés terjengősségével.

Úgy érzem, nem sikerült az egymásra hangolódás, viszont maga az atmoszféra miatt úgy gondolom, hogy egy nyugisabb időszakban – és mondjuk nem a nyár közepén – ismét előveszem majd a kötetet, hogy visszatérjek a száz évvel ezelőtti London világába, hiszen ez volt az az igazi tényező, ami magával ragadott Atkinson történetében.

Blogturné Klub

Kevés olyan időszak van, ahol szívesebben élne az ember, mint az 1920-as évek. A Nagy Háború borzalmait a fergeteges és páratlan kulturális élet segített feldolgozni, szokatlanul lenge ruhákban, jazz-zel és alkohollal ködösített elmével. Kate Atkinson regényében 1926-ban járunk, és a londoni pezsgő éjszakai életbe nyerünk bepillantást. Kövesd a turnét, ha kíváncsi vagy, mit gondolunk a könyvről!

A turné állomásai

08.18. Szembetűnő

08.20. KönyvParfé

08.22. Könyv és más

08.23. Olvasónapló

08.24. Spirit Bliss Sárga könyves út

08.26. Readinspo

Nyereményjáték

Történetünk az 1920-as években játszódik, ezért játékunk is ezen időszak körül forog. Az állomásokon olyan könyvekből találtok idézeteket, melyek csakugyan ebben a korszakban játszódnak. A feladatotok, hogy kitaláljátok az adott könyv címét és szerzőjét.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladvány:

„Elnevette magát. Megértettem, hogy eddig miért nem nevetett. Amíg csukva volt a szája, csinos volt.”