Jessica Knoll: Szerencse lánya

2015 legsikeresebb első regénye, mely immár 27 országban vált bestsellerré, a Libri Könyvkiadó gondozásában és Komáromy Rudolf fordításában hazánkba is megérkezett.

Jessica Knoll: Szerencse lánya

Libri Könyvkiadó, 2016, 432 oldal

TifAni FaNelli a New York-i üres sablonkarakterek életét éli. Ötvenöt kilósan folyamatosan edz, hiszen a számokból ítélve is a kórosan elhízottak táborát erősíti. Nevét Aniként használja, mivel a Tifani egyáltalán nem trendi, plusz állandóan betűzni kell, ha rákérdeznek: egy "f"? Vagy kettő? Ani a Women's Magazine-nál dolgozik, és épp az esküvőjére készül, amit természetesen úgy kell kivitelezni, hogy az roppant elegánsnak tűnjön - még akkor is, ha nem teljesen az. Hiszen, mit szólnak hozzá a vendégek, ha a bóvli akár cseppnyi jelét is felfedezik? Őszintén szólva, ez az a világ, ami talán a legtávolabb esik tőlem. Az üresség, sablonosság, látszatok és fennhéjázások végeláthatatlan sora, a nemlétező sznob konvenciókhoz való töretlen és lankadatlan ragaszkodás, a másoknak való megfelelési kényszer, a rosszindulatú pletykák világa. Ahol több támadás ér a külsőd miatt, mint ahány őszinte dicséret az elvégzett munkádért. Ahol nem az a lényeg, hogy te ki vagy, hanem az, hogy kivel jelensz meg. Én így látom. Talán ezek miatt sem tudom befogadni a Szex és New York-féle sztorikat. Nem megy. Az érzelemmentes üresség leöntve az amerikai sziruppal: felejtős. Ezért is kezdtem el aggódni főhősnőnk hosszas, regény eleji monológja olvasásakor, mikor takkra ugyanezeket az élethelyzeteket ecsetelgette. Erős késztetést éreztem, hogy félretegyem a könyvet, és valami másba kezdjek.

De nem lehet, hogy emiatt magasztalják huszonhét országban is ezt a történetet. Mert kell lennie valaminek ebben a nőben. Éreztem az ellentmondásosságot a hangjában, mintha mégis teher lenne számára azonosulni a szerencsés és sikeres New York-i nő szerepével. Kitartottam. Megérte. Szépen lassan kiderült, az ellentmondásosság a múltban gyökerezik. Egy akkor szerzett sebben, ami végül még nagyobbá vált. Ami felforgatta egy tizenéves lány egész életét. A múlt elbeszélésekor még mindig nem szimpatizáltam különösebben Anival, de egyre inkább meg akartam érteni. Őt és a történetét.

Erőszak. Áldozathibáztatás. Sajnos, ez a két fogalom nagyon is aktuális és ismert napjainkban. Sokszor használjuk, de ami még borzasztóbb: sokakat személyesen is érint. Ítéletet mondani könnyű. Könnyű azt mondani: minek ittál annyit, te tehetsz róla! Könnyű azt mondani: ez már ott lógott a levegőben, a viselkedésednek köszönheted! A másik oldal, no és a következmények, amiket az áldozat egy életen át magán visel, már kevés teret kap. Egyrészt, mert - az előző mondatok, vélemények okán - nem mernek megszólalni. A szégyenérzet, a megbélyegzettség érzése rajtuk marad, s hogy mindezt hogyan tudják (lehet-e) feldolgozni, a homály ködébe burkolózik. Ebből a csendből szólal ki Jessica Knoll regénye, akinek - mint kiderül - sajnos szintén nem cseng idegenül a nemi erőszak. A könyv főszereplőjén, Anin tinédzserként követnek el erőszakot. A regény az ő múltja felfedésének történetét mutatja be. A szembenézést. A tragédia után következő tragédiát, a bizalom elvesztését, a tehetetlenséget, az emberi kapcsolatok folyamatos romlását, egy borzasztó rémálmot, ami - bár közvetlen témáját tekintve eltér, mégis - Kalapos Éva: Massza c. kötetét juttatta eszembe.

A Szerencse lánya ívét Ani önmagához való visszatalálása adja. A múlt árnyainak folyamatos napvilágra kerülése, őszinte elbeszélése segíti hozzá főhősnőnket ahhoz, hogy az évek alatt magára tapasztgatott, de nem igazán hozzá tartozó felesleges kellékeket levesse magáról. Hogy beismerje, a bejegyzés elején említett nemlétező konvenciók, ürességek nem az ő világát képezik. A szerző elbeszélésmódja mindezen változásokat számomra roppant érzékletesen adja át, s tulajdonképpen csak a könyv becsukása után, a történetfolyam egészét vizsgálva tudatosult bennem, hogy mennyire profin tette mindezt. Valóban mindenki szerencsés, akiről külsőleg úgy gondoljuk, hogy az? Mitől szerencsés valaki?