Az
idei Könyvfesztivál hihetetlen élmény volt. Hihetetlen, de élmény. Egyrészt, a
tavalyi után álmomban sem gondoltam, hogy ennyire fogom várni az ideit (tényleg
totális karácsony feeling, nem hiába havazott előtte pár nappal olyan
kitartóan). Félreértés ne essék, én imádtam a 2016-ost, de úgy gondoltam, hogy
mint ahogy az újszülöttnek is minden vicc új, úgy nekem is egyszer fog
katartikus élményt okozni a Könyvfesztivál. Nos: nem! Az ideit - ha lehet - még
jobban szerettem, ráadásul még több élménnyel, még több személyes
találkozással, még több könyvvel és még több meglepetéssel lehettem gazdagabb.
Szinte hihetetlen (ez a jelző még sokszor elő fog jönni), hogy ez a sok-sok
minden egyetlen napba belegyűrve képes volt megtörténni velem.
Kezdjük
azzal, hogy nem igazán szoktam hajnalok hajnalán kelni. Szombaton meg pláne.
Szeretem, ha korán indul a nap, viszont nagyon elszoktam tőle (ejj-ejj), de
április 22-én könnyedén ugrottam ki az ágyból (öhm, na jó...majdnem így
történt), és hamarosan már zakatoltam is a dombóvári állomásról egyenesen a
Déli felé, ahol Virág várt rám tárt karokkal.
A Libri külső standja |
Átlavírozva
a zebrátlan és járdátlan környéken végül úgy döntöttünk, gyalog közelítjük meg
a Millenárist, ami teljesen jó ötletnek tűnt (a reggel kiválasztott zsírúj cipő
ehhez a naphoz...na, az rossz ötlet volt). Imádtam, hogy a helyszín még csak
akkor ébredezett! Megcsodáltuk a Libri csodás külső standját, leadtuk
szavazatunkat a közönségdíjasra (természetesen, szigorúan Szabó T. Annára -
azóta kiderült, hogy Kepes András lett a közönségdíjas: ezúton is szeretettel
gratulálok!), és indulhatott a móka! Először is a Fumaxnál, ahol átvettem a -
nyilván rólam elnevezett - Puha Boldog Puffancsot (a könyvről már olvashattok a
blogon is). A kiadó munkatársai nagyon kedvesek voltak, még egy képet is lőttek
rólam a fordítónak (aki mint kiderült Virág lakótársa, pacsi!). Ezután kicsit
felfedeztük a terepet, örömködve azon, hogy épp csak akkor jelenik meg egy-egy
kósza emberke, mikor fotózni akarunk a standoknál. De sebaj!
Ha
emlékeztek, tavalyi beszámolómban leírtam, hogy csaknem két és fél órát
álldogáltunk sorban és kapcsolatépítettünk Böszörményi Gyula dedikálásán. Idén
viszont már tapasztalt, vén rókaként húsz perccel dedikálás előtt ott
sertepertéltünk a Könyvmolyképző Kiadó standjánál, s az első olyan emberre
rátapadtunk (szemügyileg), akinél nem On Sai könyv volt. Nem tudom, mennyire jó
ötlet két népszerű írót egymás után pakolni dedikálni, és nem felkészülni egy
pótasztallal, mindenesetre néhány perc csúszással hipergyorsan a Mester színe
elé kerülhettem, s a Beretva és tőr, valamint az Ármány és kézfogó is
megkaphatta a szerzői aláírást! Azt is megtudtam, hogy idén érkezik a sorozat
befejező része (ami tényleg a befejező rész - bár én még reménykedem). Az ezt
követő napokban kicsit Milinek érezhettem magam, mivel Böszörményi Gyula az év
végét jelölte meg, mint a negyedik rész várható megjelenési időpontja, ehhez
képest pár nappal később bejelentette, hogy a kézirat már a kiadónál van. Most
akkor hogy is van ez? Azóta lehullt a lepel, hiszen a Könyvhétre érkezik a
három és feledik rész! Öröm-boldogság! E fantasztikus hírek és események
közepette sikerült összefutni a Zakkant olvas blog Anettjével, Deszyvel, és
megismerkedtem Kellyvel is. Később
Rácz-Stefán Tibivel és Toffyval is összefutottunk. Ráadásul nagyon szuper BTK-s
kitűzővel és könyvjelzővel is felszerelkeztem.
A dedikált Barhesz :) |
A
B standok között kavarogva odataláltunk az Athenaeum és a General Press Kiadó
közös standjához is, ahol Rubin Eszter dedikált. Ismét egy hihetetlen
találkozás! Eszter rendkívül kedves volt, és nagyon örülök, hogy a virtuális
tér után végre személyesen is találkozhattunk és válthattunk néhány szót.
Teljesen új élmény (és igen, hihetetlen is), hogy az a szerző, akinek a könyvét
szerettem és úgy érzem, sikerült megértenem a története mögött rejtőző
üzeneteket, tudja, hogy ki vagyok és ennyire közvetlen velem. Nagyon hálás
vagyok! A Barhesz kedves bejegyzést kapott, amit ezúton is nagyon szépen
köszönök! Azóta – Blanka jóvoltából, akivel szintén először találkozhattam
személyesen – megérkezett a Bagel is a kiadótól, és alig várom, hogy sort
keríthessek rá. S ha már az ételek szóba jöttek, bizony elérkezett az ebédidő
is, meg egy kis pihenés, ami már ránk is fért a sok élmény közepette.
Dedikált Maradj velem :) |
A
délutánt a Maxim Könyvkiadó külső standjánál indítottuk, hiszen a
Könyvfesztivál a Szaszkó Gabriellával való személyes találkozás miatt is nagyon
fontos volt nekem. A Maradj velem a tavalyi olvasmányaimat tekintve több
szempontból is roppant értékes számomra. Egyrészt, a történet teljesen
letaglózott és nagyon mély benyomást tett rám. Ezt tetőzte, hogy a Maxim
Könyvkiadó első magyar szerzős könyvét még megjelenés előtt volt szerencsém
olvasni, és az ajánlóm egy szelete a borító belső fülecskéjén is megjelenhetett.
Külön érdekesség, hogy a könyv december 16-án, a Szembetűnő második
születésnapján jelent meg. Apróság, és tudom, hogy sokan legyintenek az
ilyesmire, de nekem ezek nagyon fontosak és egyáltalán nem tartom
"véletlennek". Az instagramos kölcsönös követésnek meg a szelfiknek
köszönhetően gyorsan fel is ismertük egymást Gabival (én amúgy nagyon
szerencsétlen vagyok a képek alapján való felismerésben), és az én kis
példányom is megkapta a hiányzó aláírást. Gabi! Nagyon örülök, hogy személyesen
találkoztunk, és remélem, legközelebb picit több időnk lesz beszélgetni is :)
Bálint gazdával :) |
A
szabadban való séta után visszamerészkedtünk a belső standok közé, ahol még
várt rám egy-két különleges találkozás. Az Athenaeum standjánál Wisinger István
kötete, A Nobel-díjas kém kapott bejegyzést a szerzőtől, majd ezután az Európa
Könyvkiadó standja felé vettük az irányt, ahol az ország Bálint gazdája
dedikált. Azt hiszem, ez a találkozás szintén az örök élmények táborát erősíti.
Egészen kicsi korom óta kedvelem Bálint Györgyöt. Közvetlensége, kedvessége és
hihetetlen szakértelme mindig is elvarázsolt, és hogy mindezt személyesen is
megtapasztalhattam, kimondhatatlanul sokat jelent nekem. Az Emlékfoszlányokat
azóta el is olvastam, és igyekszem mihamarabb közzétenni a bejegyzést róla.
A
forgatagban még beszereztem Garaczi László Plazmabálját is, amit rögtön
dedikáltattam a szerzővel, a hazavezető vonatúton pedig el is olvastam. Nem is
tudom, mit mondhatnék még. Azt hiszem az, hogy még hetekkel a Könyvfesztivál
után ennyire lelkesen és ilyen hosszan tudok csacsogni erről a napról, jól
mutatja, menyire különleges élményben volt részem. Külön boldogság, hogy
mindezt Virággal élhettem át, vele oszthattuk meg ezt a csodás napot. Teljesen felvillanyozva szálltam fel kora
este a vonatra, egy olyan napot magam mögött hagyva (mit magam mögött hagyva: a
szívembe zárva), amit sosem fogok elfelejteni. Köszönöm mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése