A
'90-es évek legelejének világáról - tekintve, hogy 1990-ben születtem -
leginkább gyermeki megfigyeléseimből táplálkozom. Imádtam gyereknek lenni,
szerettem, hogy délutánonként együtt bandáztunk az utcán, miközben a felnőttek
összejöttek, beszélgettek, seperték a portát és fecskék hada himbálózott a
villanyvezetékeken. Emlékszem, mennyi mindenki próbált megtanítani biciklizni,
és mennyivel viccesebb volt azt figyelni, hogy így bicajon gördülve milyen
érdekes az utca ahelyett, hogy a kerekezés fortélyait tanultam volna (aztán
persze egy idő után már az is ment).
Jessie Ann Foley: Egyszerű dal
Fordította: Kleinheincz Csilla
Csillagérték: 8
Valahogy
a béke és nyugalom szövi át ezeket az emlékeimet. Egy idő után egyre kevesebben
és ritkábban jöttünk össze, és a fecskehad is megritkult a drótokon. Izgalmas
volt ezeket az éveket egy tinédzser szemén keresztül vizsgálni, még akkor is,
ha Jessie Ann Foley regénye nem hazánkban játszódik.
„Amerikában
minden pótolható volt; a régi holmikat gyorsan mind kidobták, hogy helyet
csináljanak az újaknak. Írországban azonban romos kastélyok pettyezték a tájat,
omladozó kőfalak szelték keresztül-kasul a családi földeket, és mindez azt az
érzést keltette, hogy a múlt tovasuhant ugyan, de sosem tűnt el. Mindig
körbevette az embert, akár a köd.”
Az
Egyszerű dal főhőse Maggie, a tizenhat éves amerikai lány, aki anyja,
Laura egy újabb hóbortjának - és szerelmének - kitéve elhagyja az Államokat
(valamint nagyanyját és keresztapját), hogy Laurával, húgával és újdonsült
mostohaapjával, Colmmal ír földön leljen új otthonra. Csakhogy a beilleszkedés
- mint az lenni szokott - korántsem olyan egyszerű. A szigorú vallásos
gimnázium, az anyjával való folyamatos ellentétek nem is nagyon könnyítik meg
Mags helyzetét, akinek otthonánál is jobban hiányzik keresztapja, a felelőtlen
Kevin, akiért - annak ellenére, hogy minden bizonnyal az egyik legrosszabb
gyerekfelügyelő - egyszerűen rajong. Lelkesedését Colm és Kevin folytonos
civakodása sem csillapítja. A két férfi ellentéte az első Írországban töltött
karácsony idején, mikor Ei nagyi és Kevin meglátogatja Maggie-éket,
tettlegességig fajul. Kevin úgy dönt, az éj leple alatt, titokban hazautazik,
egyedül Maggie-től búcsúzik el. Mint utóbb kiderül, ekkor találkoztak
utoljára...amit azonban Kevin tizenhat éves unokahúgára hagy, az már-már egy
földöntúli zarándoklat...
„...nem ezt jelenti a
felnőtté válás? Nem csupa olyan tett és esemény sorozata, amelyek során az
ember megszegi a magának tett gyerekkori ígéreteket, és pont azokat a dolgokat
teszi, amikről azt mondta, soha nem fogja megtenni? És még hány ígéretet kell megszegnie,
mire átjut a túloldalra?”
Ami
különösen tetszett a könyvben, hogy tulajdonképpen a világa - mindenféle
körítés mellett és ellenére - nem sokban különbözik attól, ami napjainkban
körülveszi a tinédzsereket, Maggie univerzumát valahogy mégis
"időzítettebbnek" érzem, így az a nem sok épp a legfontosabbak közé
tartozik. Megmagyarázom. Ma - érzésem szerint - sokkal több inger éri a
tizenéveseket, és ezek az ingerek gyakorlatilag nem csak hogy egyre gyorsabban
lüktetnek, zakatolnak és váltják egymást, de sokkal hamarabb is megtalálják az épp
fejlődésben lévő egyéniséget. Az, amit a történetben Maggie tizenhat évesen
átél, a grunge világával (Kevin által) való megismerkedés, az intimitás, a
droggal, alkohollal való találkozás manapság már jóval korábban jelentkezik a
fiatalok életében, ha úgy tetszik a "grunge" már korábban felüti
fejét (nyilván nem túl találó ez utóbbi félmondatom). Tetszik, hogy Maggie
tizenhat évesen válik nyitottá a világ megismerésére, hogy ekkor merülnek fel
benne kérdések önmagával, a másikkal kapcsolatban, hogy tele van kételyekkel -
és ezt nem rejti véka alá, hogy nem érzi úgy: bármiről lemaradt volna. Helyén
van, és nyitott. Nyitottá válik. Nemcsak a nagy dolgok megvalósítására, hanem a
mindennapok rezdüléseire való felfigyelésre, az emberek megismerésére. És talán
ez a fontosabb.
„-
Egy ilyen férfinak, aki majdnem száz éve él, nem kell sokat mondani,
hogy
tudja, milyen ember vagy.”
Az
Egyszerű dal kicsit meglepett. Egyrészt nem a zenei világ, hanem
egyáltalán a '90-es évek világa érdekelt egy tini szemszögéből (emiatt is
éleztem ki erre az értékelést). Másrészt egy csomó apróságát csak most, ahogy
végigpörgettem magamban újra a történetet, értékeltem. Pedig közben volt, hogy
nem szerettem olvasni. Sok helyen nem igazán tetszett a fordítás, és néhol
vontatottnak éreztem a történetet. Emellett szívesen megismertem volna jobban
Ei nagyit vagy Calmot. Mindazonáltal a történet - elsősorban a fentiekben leírtak
miatt - tetszett, illetve a legfőbb karakterek kidolgozottsága is megvett. Úgy
tűnik, a sztori nálam a lassan bőröm alá kúszósok közé tartozik, elolvasás után
érdemes megállni, és elgondolkodni rajta picit. Akár nosztalgiával, akár az
újdonság erejével.
Blogturné Klub
A
‘80-as, ‘90-es években a Nirvana és a grunge hódított, amiből mi - korunknál
fogva – kimaradtunk, de az Egyszerű dal elhozza nekünk a hangulatot, és
bemutatja, milyen volt tininek lenni abban az időszakban. Július 14-18. között
ezt Ti is megismerhetitek Maggie-n keresztül, elég, ha követitek az
állomásokat, és a turné végén még a könyv egyik példánya is a tiétek lehet a
Ciceró jóvoltából.
07. 15. - Szembetűnő
07. 17. - Deszy könyvajánlója
A
zene főszerepet játszik ebben a könyvben, több előadó dala is megszólal, de a
főszerep mégiscsak Kurt Cobainé és a Nirvanáé. Nincs más dolgotok, mint egy
részlet alapján felismerni az adott számot, és azt beírni a rafflecopter
megfelelő sorába.
Figyelem!
A kiadó csak magyarországi címre postáz. A nyertesnek 72 órája van, hogy
válaszoljon a kiküldött e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése