Alex Donovici: A lehetetlen csak egy szó

Csudi, a pacsirta meséi bátorságról és összetartásról. Ha így folytatom, a legfrissebb gyermek- és ifjúsági irodalomból olyan impozáns könyvgyűjteményem lesz év végére, mintha csak én magam is az elsőszámú célközönség soraiba tartoznék. Lelövöm a poént: látva az év további megjelenés alatt álló kiadványait, könnyen valóra válhat a felvetésem. De mit lehet tenni. 

 

Alex Donovici: A lehetetlen csak egy szó

Sorozat: Csudi, a pacsirta (1)

Móra Könyvkiadó, 2023, 96 oldal

Fordította: Koszta Gabriella

Illusztrálta: Stela Damaschin-Popa

Csillagérték: 9

Könnyen fürdőzik az ember lánya abban, hogy a legkisebbektől a kiskamaszokig széles palettán jelennek meg olyan mesék és történetek, melyeket harminc pluszosan is simán olvas. Nosztalgia? Előrelátás? Vagy csak önfeledt kikapcsolódás? Nincs válaszom, s talán nem is szükséges. Nyár vége felé egy hihetetlenül cuki mesekönyv érkezett a Móra Könyvkiadótól, mely ráadásul sorozatindító kötete is a Csudi, a pacsirta mesekönyv-sorozatnak. A kötet egyértelműen a címe miatt hívta fel magára a figyelmem, a csudit – sokatokhoz hasonlóan – előszeretettel használom a csodálatos becézéseként, szóval egyértelmű volt, hogy meg kell ismernem egy csodálatos pacsirta kalandjait. Meg persze arra is kíváncsi voltam, milyen történet rejtőzik az üzenet mögött: a lehetetlen csak egy szó.

Alex Donovici sorozatindító mesekönyve rögtön két mesét is tartalmaz. Az első részben megismerkedünk a szárny nélkül született kis pacsirtával, testvérékéivel és anyukájával, aki – láss csodát – minden reggel csodaszép dallal ébreszti a Napot, miközben óvó tekintettel vigyázza öt ficánkoló és a fészekben egyedül gubbasztó, de vidám fiókáját. Csudit minden érdekli, kérdéseit pedig anyukája igyekszik megválaszolni. Az ő elmondásából ismerjük meg Erdei Buhut, aki nagy veszedelmet jelent a kis pacsirtákra – s akiről természetesen a történet előrehaladtával kiderül, hogy se nem gonosz, se nem elvetemült. Telik-múlik az idő, s az aggódó anya végül úgy dönt, már biztosan repkedő fiókáival magára hagyja szárnytalan csemetéjét. Igen ám, de így nem marad senki, aki a Napnak reggel ébresztőt daloljon. Mi történhet így az elárvult kismadárral? És ki énekel a Napnak ébresztőt? Az első mese a példamutatás és a bizalom meséje volt számomra. Sokszor nem is gondolunk bele, mekkora erőt, reményt és kitartást adhatunk egy arra rászorulónak – és ne legyenek kétségeink, erre mindannyiunknak szüksége van –, ha bizalommal és biztatással fordulunk irányukba. Egy pici mag, egy jó szó és a törtlen hit hipp-hopp szárba szökik, és viszonozza a bizalmat.

A második történetbe az első mese kedves tanulsága mentén már ismerősként csöppenünk – és természetesen, ez az elbeszélés is új kalandokba sodorja kedvenc kis pacsirtánkat és újdonsült barátait. Az erdő lakóinak nyugalmát ugyanis fakitermelés moraja zavarja meg, néhányaknak már lakóhelyét is el kellett hagynia. Csudinak, Buhunak, Ségnek és Villámgyors Úrnak tehát mihamarabb meg kell találnia a békés megoldást a favágók elkergetésére. Létezik-e ilyen? S egyáltalán: tudnak-e a madarak beszélni? A második mese az összefogás egyrészt folytatja az első részben elindított egymásba vetett bizalom vonalát: igen, néha Villámgyors úr – akit csiga létére egy mesében teljesen helyesen, noha kissé abszurd módon hívnak így – igenis tud erején felül villámgyors lenni, és még a holló is képes legyőzni a maga által emelt félelmeket, ha egy jó ügy érdekében cselekedhet. Másfelől pedig ugyanerre a fonalra tudjuk felfűzni a közösség erejének néha elfeledett hatalmát, az összefogás mindenek felett valóját. A jó ügy érdekében érdemes tenni. S tenni leghatásosabban együtt, összefogva tudunk.

Kár is volna tagadni, hogy Csudi kalandjai megragadták a kis szívem, bár van néhány olyan eleme is, amit nem feltétlenül tartok jónak. Például, mikor a pacsirta mama minden további nélkül magára hagyja Csudit a fészekben – mert más, mint a testvérkéi – nem igazán tartom jó üzenetnek (bár a mese végére ez feloldódik…). Az olvasói, mesélői élményt mindenképpen erősítik és elmélyítik Stela Damaschin-Popa illusztrációi. A kedves karakterek néhol teljes oldalt betöltően jelennek meg, amit kifejezetten jó megoldásnak gondolok. Ugyancsak nagyon klassz a hagyományos mesekönyvekhez illő nagyobb betűtípus alkalmazása – külön köszönet, hogy a szöveg sorkizárt igazítást kapott (igen, ez a vesszőparipám és nem engedek belőle – tök jó, hogy a szerkesztő sem). A mesekönyvet a kiadó hároméves kor felett (a könyv hátsó borítóján ötéves kor felett) ajánlja. Mit is írhatnék még? Alig várom, hogy kézbe vegyem és megismerjem Csudi további kalandjait. Hamarosan újra olvashattok tehát a kis pacsirta történeteiről.

Blogturné Klub

A Móra Könyvkiadó egy igazán kedves mesesorozat kezdő kötetét hozta el a magyar gyerkőcök számára, melynek főszereplője Csudi, a kis pacsirta – aki egészen biztosan hamar belopja magát az olvasók szívébe. Az első rész üzenete: A lehetetlen csak egy szó! Tartsatok a Blogturné Klub négy bloggerével, és ismerjétek meg Csudi első kalandjait! A turné nyereményjátékán tiétek lehet egy könyv a Kiadó felajánlásában.

A turné állomásai

09.13. Szembetűnő

09.14. Könyv és más

09.16. Spirit Bliss Sárga könyves út

09.18. Csak olvass!

Nyereményjáték

Csudi első kalandjaiban megismerkedhetünk az erdő lakóival, így a könyvhöz tartozó nyereményjátékban is ez lesz a központi téma. Minden állomáson találtok egy-egy rövid információt az erdő valamely madarával kapcsolatban. A feladat, hogy a Rafflecopter megfelelő sorába írjátok be, az adott állomáson mely madarat ismertétek fel!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladvány:

Egész Európában elterjedt faj. Kis termete ellenére meglehetősen agresszív más madarakkal szemben. Télen csapatosan keresi fel a sűrű nádasokat, a nád magját fogyasztja. Megtelepedését odúk kihelyezésével, áttelelését pedig napraforgómag, szalonna kihelyezésével segíthetjük.