Michael Ende: Momo

Michael Ende teljesen érthetetlen módon maradt ki az eddigi olvasmánylistámról. Persze, talán nem is lenne elég az összes ujjam, hogy összeszámoljam: hány és hány szerzőnél írhatnám le ugyanezt. Sok-sok olyan alkotó van, akik a tudatom részei, mégsem olvastam még tőlük. Michael Endének a Móra Könyvkiadónál új fordításban megjelent könyve, a Momo viszont remek alkalmat biztosított egy újabb pipa elhelyezésére azon a bizonyos képzeletbeli várólistán.

Michael Ende: Momo

Móra Könyvkiadó, 2024, 256 oldal

Fordította: Győri László

Csillagérték: 7

Merthogy alapvetően a Momóval szerettem volna kezdeni a szerzővel való megismerkedésem. Az eredetileg 1973-ban megjelent ifjúsági regénnyel kapcsolatban arra is kíváncsi voltam, hogy vajon újabb bizonyítéka lesz-e a műfajjal kapcsolatos eddigi megfigyeléseimnek. És már le is lövöm a poént: igen! De mi is a kérdés?

Egy ismeretlen városkában járunk, valahol Európa déli szegletében. A többezer évvel ezelőtti romok és emlékek feledésbe merültek, az egykori amfiteátrumokkal kapcsolatos érdeklődés már a történészekben is alábbhagyott. Egy ilyen, elhagyatott helyen talál új otthonra Momo, a finoman szólva is szélfútta hajú kislány, akiről nem tudjuk meg, pontosan honnan származik és hogy keveredett az amfiteátrum egy eldugott szegletébe, ahol saját kis otthont igyekezett berendezni magának. Ő sem tudja. Senki sem tudja. A városka lakói azonban gondozásukba veszik a kislányt. Mivel Momo nem szívesen hagyná el újdonsült otthonát, a „Látogasd meg Momót!” üdvözlet csaknem úgy elterjed a városka lakóinak körében, mint a „Hogy vagy?” vagy a „Szép időnk van!”. Így Momo sosincs egyedül, szedett-vedett hajlékát bútorok töltik meg, és minden nap jut élelem is az asztalra. A kislány azonban nem hálátlan: ő tud mindenki közül a legjobban meghallgatni másokat. Hallgatása nem csupán mély csendből tevődik össze, ez a csend és hallgatás inspiráló. Így békülnek ki haragban lévő szomszédok és találnak ki mindig új játékot a gyerekek. Az élet nem is lehetne szebb…

Aztán egy nap, nem várt szürke alakok jelennek meg a városkában. Az Időtakarék ügynökei ők, akik akkurátusan, szigorú matematikai számításokkal vázolják az embereknek, mennyi időt hagynak kifolyni a kezük közül. Meggyőzik őket, hogy takarékoskodjanak idejükkel, hogy „majd a végén” egyben visszakapják azt. A szabadidő így szép lassan ismeretlenné válik az emberek életében, mint ahogy az is, mi tulajdonképpen az elszürkülő élet értelme, ha nincs más, csak a mókuskerék. Az ügynökök azonban egy valakit egészen biztosan nem tudnak bekebelezni: Momót. A kislány szembeszáll az ügynökökkel, de – ahogy az lenni szokott – csatájában segítségre is lel.

Van egy meglátásom, miszerint az ifjúsági regények egy bizonyos része nem az ifjúságnak szól, inkább egy gyerekszereplő által akar a felnőttek számára (például) a lét értelmével kapcsolatos üzeneteket megfogalmazni. A Momo szerintem ilyen. Annak ellenére, hogy nem igazán sikerült egymásra hangolódnunk, azt gondolom, hogy felnőttként sokkal inkább tudom értékelni Ende elbeszélését. Az idő változását, beosztását, vagy hogy egyszerűen nem tudjuk befolyásolni, vagy nem kell befolyásolnunk mindezt. Az elbeszélő ezzel kapcsolatban kifejezetten szép képekkel is operál. A gyermeki látásmód a regény elején egy félmondattal levett a lábamról. Mikor megkérdezik Momótól, mikor született . Gyermekként mi mást mondhatna erre, mint hogy ő mindig is volt. És nem ez volna-e a lényeg? Hogy magunkat megtaláljuk az időben, hogy azokra a személyekre, dolgokra összepontosítsuk a létezésünk darabkáit, akik igazán fontosak? Ha maga a cselekményfolyam nem is ragadott igazán magával, a regény üzenete egészen örökérvényű. Az volt évezredekkel ezelőtt, az 1970-es években, az ezredfordulón, az ma – és az lesz száz év múlva is.

„Van egy nagy, de mégis egészen hétköznapi titok. Mindenkit érint, mindenki ismeri, de alig akad valaki, akit gondolkodóba ejt. A legtöbben egyszerűen csak tudomásul veszik, és nemigen csodálkoznak rajta. Ez a titok az idő.

Mérésére ott a naptár, ott az óra, de ez sem sokat jelent, hiszen mindenki tudja, hogy egy óra olykor egy örökkévalóságnak tűnik, máskor meg egy pillanat alatt elillan – attól függően, mit élünk át abban az órában.

Mert az idő élet. Az élet pedig a szívünkben lakozik.”

Blogturné Klub

Michael Ende méltán ismert ifjúsági regénye idén csodaszép új köntösben és Győri László új fordításával jelent meg a Móra Könyvkiadó jóvoltából. Ismerjétek meg Momót és barátait, szálljatok ti is szembe a szürke urakkal, vegyetek részt a nyereményjátékon, és nyerjétek meg a Kiadó által felajánlott példányt!

A turné állomásai

10.31. Könyv és más

11.02. Spirit Bliss Sárga könyves út

11.05. Szembetűnő

Nyereményjáték

Mostani nyereményjátékunkban Michael Ende további köteteinek nyomába eredünk. Minden állomáson találtok egy-egy idézetet, a ti feladatotok pedig, hogy a könyv címét beírjátok a rafflecopter-doboz megfelelő helyére!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladvány:

„Ha valamiért lelkesedni tudsz, tedd meg, ha nem tudsz, akkor aludj.”

a Rafflecopter giveaway