Általánosan
elismert igazság, hogy a Brontë-nővérek közül mindig az a kedvencem, akitől
éppen olvasok. Ez a meggyőződés már olyan rég él a tapasztalataimban, hogy
tulajdonképpen nem nagyon van, ami ezt megmásíthatná. Valahogy így kezdeném a
sokadik Brontë-történetemről szóló bejegyzésem, ha valamiféle Jane Austen-szerű
felütéssel szeretnék indítani. Végeredményben, így is tettem.
Anne Brontë: Agnes Grey
Menő Könyvek, 2024, 296 oldal
Fordította: Gy. Horváth László
Csillagérték: 8
A
fentiekből pedig egyenesen következik, hogy nem ez volt az első olvasmányom a
legendás szerzőtriász művei közül. Sokat olvastam már, viszont az újraolvasás –
talán a Jane Eyre-t és a Villette-et leszámítva – eddig nem annyira volt
jellemző rám. Hogy miért döntöttem amellett, hogy tíz év után újraolvasom Agnes
Grey történetét? Nos, kérdezzétek a Menő Könyveket és az Örök Kedvencek
csodálatos sorozatát!
A
Brontë-nővérek szövegeivel való ismerkedést a húszas éveim elején kezdtem. Nem
túl szerencsés kezdésként az Üvöltő szeleket választottam, amit azóta sokkal
többre értékelek, mint akkoriban. Ettől függetlenül, Emilynek a verseit
kedvelem jobban. Ezt követték Charlotte és Anne regényei. A Jane Eyre
egyértelműen levett a lábamról, s hasonlóan történt ez a Wildfell asszonya
kapcsán is. S szép lassan ráébredtem, hogy szeretem azt a világot, amit a három
nővér történetről történetre, sorról sorra papírra vetett. Talán nem is a
világot, sokkal inkább azt és ahogyan bemutatják a borongós lápvidéket, a
zordságát, az unalmát, a színeit és izgalmait. Mindannyian ugyanarról írnak, s
mégis mindannyian máshogy láttatják. Mindannyian máshogy láttatják, s bizonyos
értékek mégsem maradnak rejtve. A fókuszban állnak: az emberi lélek és annak
működése.
Az
Agnes Grey története különösen amiatt érdekelt már 2014-ben is – a szerzői
életmű megismerése mellett – mivel ugyanúgy a nevelés kérdését emeli szervező
erővé, mint a Jane Eyre. Ugyanaz a társadalmi és szociokulturális közeg, hasonló
személyes megélések és tapasztalatok a két szerző (Charlotte és Anne) részéről,
mégis más eszközök, más történet – és egy picit más műfaj. Ez a párhuzam és a
közös alapok szerintem külön fűszert adnak mindkét regényt olvasva. Charlotte a
romantika (mint műfaj/korstílus) felől közelít, míg Anne a realizmust hívja segítségül, s
jóval racionálisabb keretbe ágyazva mutatja be egy 19. századi nevelőnő
munkáját, lehetőségeit és korlátait. Agnes Grey maga választja a nevelőnői pályát,
noha anyja és nővére nem támogatta ebben. Annak ellenére, hogy gyermekként
próbálták Agnest óvni, kevéssé nevelték öntudatos és határozott nőnek, döntése
mégis az egyik legracionálisabbnak tűnik az ő helyzetében. A regény során nem
csupán egy háznál szolgál, munkájában azonban mind a szülők, mind a gyermekek jócskán
megnehezítik a dolgát.
Ha
tehát idilli képek lebegnének előttünk a történelmi klastromok és szép kastélyok
gondtalan nevelőnőiről, akik szép kalapban egy hűs fa árnyékában ülve tanítják
a tudásszomjtól és illemtudástól átitatott fiatal urakat és kisasszonyokat, nos:
Agnes Grey rögtön leszállít minket a földre. A cselekményfolyam rávilágít a
nevelhetőség kérdésére; arra, hogy egyetlen nevelőnő sok esetben bizonyul
kevésnek az erényes útra való nevelésben, ha erre semmilyen fogadókészséget nem
talál. Agnes Grey sokszor próbálkozik meg a lehetetlen küldetéssel és csaknem
ugyanennyiszer jár sikertelenül. De újra és újra megpróbálja, elviseli az
ellenszegülést, a megjegyzéseket, az elkényeztetettséget, a lesajnálást. Nem
ebben áll-e a pedagógus lét kérlelhetetlen optimizmusa? Még napjainkban is. Bizony,
ha figyelmesen olvasunk, elkerülhetetlen a történet áthallásossága. Honnan
tudhatta a szerző? Vetülhet fel a kérdés. De nem arról van-e szó, hogy sosem
volt egyszerű dolog emberekkel foglalkozni?
Az
Agnes Grey elbeszélése nem kiegyenlített, általában akkor ül le és reked meg,
mikor a főszereplő is kissé kilátástalanabbnak látja helyzetét, illetve azt,
hogy bármennyire is vezérli az a szándék, hogy valóban jó nevelője legyen a
rábízott gyerekeknek, újra és újra falakba ütközik. A cselekmény nem gyorsan
pergő, inkább kissé elégikus hangulatú, kissé morfondírozós és lassan folyó. A
tíz évvel ezelőtti olvasói élményemhez képest, ezt nem tartom olyan
kiemelkedően magával ragadónak, ugyanakkor egy csomó kérdését és témáját sokkal
mélyebben át tudtam gondolni, mint akkor. A történet nyugvópontra helyezése
viszont továbbra is megelégedéssel tölti el a szívem.
Blogturné Klub
A Menő Könyveknek köszönhetően egy újabb klasszikust vehetünk kézbe új kiadásban. Ezúttal Anne Brontë Agnes Grey című regénye kapott szép, új köntöst. Tartsatok velünk, ismerjétek meg az önéletrajzi ihletésű történetet és ha nektek kedvez a szerencse, akkor tiétek lehet a kiadó által felajánlott nyereménykötet is.
A turné állomásai
09. 03. Csak olvass!
09. 06. Szembetűnő
09. 10. Könyv és más
09. 12. Spirit Bliss Sárga könyves út
Nyereményjáték
Az
Agnes Grey Anne Brontë angol írónő 1847-ben Londonban kiadott, önéletrajzi
ihletésű regénye. Ebben a játékban most minden állomáson találtok egy idézetet
egy olyan könyvből, mely hasonló korszakban íródott. Nincs más dolgotok, mint a
Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy honnan származik az idézet.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
A feladvány:
„Nem
könnyű megbirkózni a hibáinkkal, én is tudom, de egy-egy kedves szó csodákat
művel az emberrel.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése