Újrakezded-e, amikor újrakezded? A
Sue Monkk Kidd regényével való megismerkedésem a szerzőhöz fűződő első pozitív élményem
ösztönözte. A méhek titkos élete egy olyan világba kalauzolt, ahol kicsit megáll
az idő, mégis folyamatosan történik valami – anélkül, hogy a technika, a városi
zsongás beleszólna bármibe. Ahol a cselekmény szépen építkezik és bontakozik
ki.
Sue Monk Kidd: A sellő legendája
21. Század Kiadó, 2024, 352 oldal
Fordította: Kovács Kristóf
Csillagérték: 9
Ahol
a szereplők története több szálon fut, mégsem kuszálódik össze. Ahol teljesen
lényegtelen, hogy megkedvelem-e a szereplőket, mert nem emiatt fogom átgondolni
a történetüket. Ahol úgy lehetek külső szemlélő, hogy közben mégis az
elbeszélés részévé válok. Ahol úgy fogalmazódnak meg általános igazságok, hogy
közben nem kell kimondani őket.
Szóval,
ennek fényében lapoztam fel A sellő legendája csodálatos, új kiadását. Szerelem
első látásra, ami a borítót illeti – és ismét egy szépséges, duplaborítós
megoldás. Igazán kíváncsi voltam, hogy egy teljesen más közegben is megtapasztalhatom-e
azt a szépséget és finomságot, mellyel a szerző folyamatosan építi a
történetet. A sellő legendájában ugyanis ugrunk egy keveset a térben és időben –
már, ami A méhek titkos életét illeti. A közeg, a körülményeit illetően jóval
idillibb. A középkorába lépő Jessie élete ideális: egy szerető férj, egy éppen
kiröppenő, nővé cseperedett leányzó és olyan hétköznapok, melyeket saját
kedvteléseivel, a művészettel tölthet. A család élete se nem kihívó, se nem
kirívó – amolyan általánosan békés, amit talán túl kevésre becsülünk, pedig…De –
ahogy az lenni szokott – a felszín alatt mindig lapul néhány megoldatlan
probléma, ki nem mondott gondolat.
„Lementem
a lépcsőn, és közben mindenhol és mindenben az együtt töltött évek nyomait
láttam. Betöltötték az egész házat, és egyáltalán nem értettem, hogyan képes
szerelem és megszokás azzá a fura eleggyé összesűrűsödni, amit úgy hívunk:
élet.”
Jessie
életében ez egyrészt a számára egyre kielégítetlen mindennapok, melybe betoppan
az anyjával évtizedek óta megoldatlan probléma. Ez utóbbi lesz az, mely a
regény bonyodalmát és fő kérdését járja körül. Egy nap ugyanis üzenet érkezik,
s Jessie visszatér a szigetre, ahol felnőtt – hogy megfejtse a kapcsolatát anyjával,
s hogy a sors (vagy a véletlen) összehozza egy szerzetessel, aki saját fájdalmától
menekülve készül reverendát ölteni. A cselekmény így végül három szálon fut,
ezek azonban körbe ölelik egymást: egyrészt végigkövethetjük Thomas és Jessie
kapcsolatát, másfelől pedig nyomára akadhatunk a meglazult anya-lánya
kapcsolatnak – eközben pedig fény derül egy régi titokra: hogyan halt meg tulajdonképpen
Jessie édesapja?
„Nem
azért jöttem ide, hogy válaszokat találjak (…),
hanem hogy megkeressem az utat
egy olyan világ felé, amelyben nincsen szükség rájuk.”
Őszintén
szólva, sokáig – nagyon sokáig – nem értettem Jessie problémáit, s kár volna
azt állítani, hogy ennek megoldásához az elbeszélés során közelebb jutottam. A
leírások, a reakciók és a mindeközben mégis békésen csordogáló élet valahogy
egyfajta nyugalommal járt át. Az apa-lánya szeretetről való elmélkedések és
visszaemlékezések nagyon közel húztak magukhoz, nagyon szépen vázolták azt a különleges
szeretetet, mely apa és lánya között szövődhet. A másik abszolút kedvencem a
történetben Hugh volt, Jessie férje. Aki a felesége minden rezdülését ismeri,
aki hagyja őt kibontakozni, aki megvárja, míg visszatér. Nehéz elképzelni, hogy
hozzá hasonló, irgalmatlan türelemmel, empátiával és érzelmi terheléssel bíró
férfiak a való életben is futkorásznak – jobban mondva, egy kényelmes fotelban,
nagy bölcsen elhelyezkednek – körülöttünk. Amellett tehát, hogy fény derül az
anya-lánya kapocs repedéseire és azok miértjeire, számomra a legnagyobb élményt
a Jessie és apja, valamint a Jessie és férje közötti fonál, ezek mechanizmusa
és már-már idegi érzékelése – meg persze ezek elbeszélése – jelentette. Ezek fényében
persze még kevésbé értettem Jessie lépéseit.
„Vannak
dolgok az életben, amelyeket nem kell elmagyarázni, amikor egyszerre minden a
helyére kerül, mintha egy láthatatlan menetrendhez igazodnának. A reggeli
illata is ilyen.”
Sue
Monk Kidd tehát egy teljesen más történetben adta meg számomra ugyanazt a békés
élményt, mint egy korábban olvasott történetben. A sellő legendája szelíden
mereng el arról, hogy vajon megérkezik-e az az életkor, mikor tökéletesen
magunkra találunk, vagy ez egy soha véget nem érő folyamat, melynek olyan
szakaszai vannak, melyek megelégedéssel töltenek el bennünket.
Blogturné Klub
Jessie-nek
mindene megvan, amire valaha vágyott: egy csodálatos lánya, aki épp most kezdte
el a főiskolát, egy szerető és okos férje, valamint egy műterme, ahol minden
kötöttség és kötelezettség nélkül hódolhat a szenvedélyének, a művészetnek.
Csak halványan sejti, hogy van az életének egy rendezetlen része – és hamarosan
szembe is kell vele néznie. Anyja ugyanis (akit az apja halála óta elhagyott a
lélek) kárt tett magában, és Jessie feltétlenül ki akarja deríteni, mi okozta a
hirtelen romlást a mentális állapotában. A sellő legendája már 2007 óta
elérhető a magyar olvasóközönség számára, azonban a 21. Század Kiadó idén
vadiúj és csodaszép külsővel hívta fel rá újra a figyelmünket. Kövesd a turnét,
ha kíváncsi vagy, mit gondolunk a regényről!
A turné állomásai
07.26. Readinspo
07.29. Szembetűnő
08.01. Spirit Bliss Sárga könyves út
08.04. Könyv és más
Nyereményjáték
Játékunkban
természetesen a sellőkkel fogunk foglalkozni – mi mással? Állomásainkon a
sellőlegendákkal kapcsolatos kérdéseket teszünk fel, a feladatotok, hogy
röviden megválaszoljátok őket. A választ a Rafflecopter doboz megfelelő sorában
várjuk.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
A feladvány:
Honnan származnak az elős sellőtörténetek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése