Nagyon
aktuális élethelyzetben találtam rá Mörk Leonóra könyvére, mely új és csodaszép
borítóval jelent meg a Jaffa Kiadó gondozásában. Mikor az elmúlt lassan fél
évemre nézek, áldásként tekintek arra a lelassulásra, arra a kilépésre, melyben
részem lehet.
A
papagájos ablakban a szerző ezúttal egy útinaplót tár az
olvasó elé, mely egy nagy felismeréssel indít: a mókuskerék, az önként vállalt
alávetettségből való eszmélés életképét festi ugyanis elénk. Egy olyan életképét,
mely – foglalkozástól és munkakörtől függetlenül – általánosan van jelen a hétköznapjainkban.
Mikor a munkáltató mindig egy picit többet vár, mindig egy picit tovább tágítja
a határokat – hol a fizetés visszatartásával, hol a több teljesítmény
elvárásával, hol a szabadidőbe való becsorgással, hol a hátmögötti susmussal,
hol a lekicsinyléssel. Mintha a munkahely volna az élet, melynek mindent
szükséges alárendelni. Tényleg így van?
„A
történetük számomra arról szól, hogy a házasság igen nagy mértékben elhatározás
kérdése: eldönti-e két ember, amikor összeköt az életét, hogy észszerű
határokon belül mindent megtesz azért a kapcsolatért, vagy sem.”
Az
elvonulás, a megállás sokféleképp kivitelezhető. Bármilyen lelki feltöltődést
kínáló csoport, egy zarándoklat, egy terápia, egy nagy utazás – egyedül,
önmagunkkal – kiváló lehetőséget biztosíthat arra, hogy átgondoljuk a következő
lépést, vagy egyszerűen ne is előre próbáljunk meg lépni, hanem egyet hátra.
Sokszor onnan sokkal jobb a rálátásunk a dolgokra. Mörk Leonóra az utóbbit, az utazást
választotta, s ennek lenyomatát beszéli el a könyvben. Az úticél pedig – talán kevéssé
meglepő módon – Németország. Ugyan a szerzőtől ez még csak a második
olvasmányom, valami furcsán kellemes érzéssel tölt el, ahogyan a német tájakról,
a német kultúráról ír. S A Hellinger-Madonna óta próbálom felgöngyölíteni,
vajon hol ejtettem el a német irodalom és művészetek iránti lelkesedésem,
melynek utolsó bástyája – a szerző által is többször említett – Goethe. Eddig
nem találtam a megoldást – bár (rém)emlékképeim vannak a nevemből fakadó eleve
elrendelt német tudásomról, melyet mindenféle versenyen meg kellett mutatnom, s
melyet oly nagyon nem szerettem, hogy ezekkel együtt minden más is ment a
levesbe. Nem tudom, megtalálom-e még valaha, de talán, ha elég Mörk Leonórát
olvasok, még van rá sanszom.
„Viszont
az is tagadhatatlan, hogy az ember nagyon ügyesen tud bármiféle jelenséget
üzenetnek tekinteni, és a saját szája íze szerint értelmezni. Okszerűséget keres
a világban, hogy biztonságban érezhesse magát benne.”
De
vissza az útinaplóhoz! A németországi kalandokat az elbeszélő teljesen önállóan
valósította meg, így a konkrét művészeti élményeket a problémamegoldás
életképei szakítják meg itt-ott. S persze, ennél jóval több. A rokonszenvemet
már a kötet eleji visszaemlékezésekkel megnyerte a mesélő, mikor a tábori
élmények, a mosdáshiány képei derengtek fel. „Mintha rólam írta volna”-félmosolyokkal
haladtam a konok és ismerős élethelyzetekkel. Maga az utazás, a stációk és
helyszínek leírása teljesen magával ragadott. A sokszor ismeretlen, mégis
ismerős, hosszú múltra visszatekintő városok hangulatát elképesztően jól
jeleníti meg és vegyíti művelődés- és irodalomtörténeti adalékokkal, melyek
teljesen élővé varázsolják a múltat. Ez volt az egyik eleme, amiért nagyon
szerettem ringatózni a kötet társaságában. A másik pedig – szintén az
elbeszélői módhoz kapcsolódva –, hogy nem csupán az egyes helyszínek, a német költők,
zeneszerzők, reformátorok és épületek, vagyis az egyetemes német történelem
elevenedett meg a lapokon, hanem a személyes is. A fiatalabb kori évek,
élmények, tapasztalatok, azok újraélése, újraértelmezése – magának az útnak az
áttekintése.
„Megtanultam
elfogadni, hogy ha a jelek egy bizonyos irányba mutatnak, akkor azt nem
véletlenül teszik.”
Talán
nem kell különösebben bizonygatnom, hogy mennyire sikeres volt az idei rátalálásom
Mörk Leonóra könyveire, aki történetről történetre olyan világba kalauzol,
melyről nem is tudtam, hogy szeretem, hogy ismerem és hogy hiányzik. Legyen az romantikus
fordulatokkal teli kutatás, vagy legyen egy önismereti utazás naplója. A szerző
ízelítőt ad a hagyományos műveltség értékéből, a múlt soha nem múló
aktualitásából és elevenségéből, a hitvilágok találkozásából, a belső és külső
utazások kapcsolódásáról és fontosságáról. Az elindulásról, a megérkezésről –
és az úton levésről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése