Néhányan
azt mondják, szépirodalmat (vagy az úgy nevezett magas irodalmat) nem azért
olvassuk, mert szeretjük. Szerintem ez egyrészt nem igaz, másrészt pedig felvet
egy csomó olyan kérdést magával az olvasással, annak funkciójával és céljával
kapcsolatban, ami igen messze vezetne minket Jón Kalman Stefánsson regényétől.
Jón Kalman Stefánsson: Hiányod maga a sötétség
Jelenkor Kiadó, 2023, 512 oldal
Fordította: Egyed Veronika
Csillagérték: 8
Noha
mindez – tegyük hozzá ugyanezzel a gyorsasággal – látszólag nem is áll túl
messze az izlandi szerző 2023-ban megjelent regényétől. A Hiányod maga a sötétség
a Könyv és más Zsuzsijának ajánlására került a figyelmembe, s mivel ez volt az
első elbeszélés, amit a szerzőtől olvastam, mikor a pakkomba választottam a
kötetet, még nem is sejtettem, milyen érdekes élményben lesz részem.
Hiszen
honnan is sejthettem volna, nemde? Miből kellett volna gondolnom, hogy egy picivel
több, mint ötszáz oldalas könyvet hetekig az éjjeli szekrényemen fogok tartani.
S nem azért, mert váratom, hanem mert olyan elmélyülést igényel (nem, nem kér
és nem elvár: igényel, ezt az időt ugyanis maga az olvasó szeretné rászánni – a történet váltja ki belőle), melyet csak nagyon kevés kötet, ami a kezembe került
mostanában (és persze, ilyenkor még elmélázhatunk a szórakoztató irodalom és a
szépirodalom funkcióiról…). Ha tehát egy gyorsan pörgethető, könnyed téli
kikapcsolódásra vágyunk, teljesen más polcról kell választanunk, Stefánsson
regénye ugyanis a hosszú, téli bekuckózások története, mely úgy állítja meg az
időt, hogy közben mégis telik.
„Ez a törvény. A szenvedélyt, emlékeket, élményt és megrázkódtatást életről életre örökítik, s ebben az értelemben némelyikünk létezik a halála után, őt akkor is, ha őt magát már teljesen elfeledték. A múlt ezért minduntalan bennünk él. A múlt az a láthatatlan, titokzatos kontinens, amelyet álom és ébrenlét határán érzékelsz néha. Kontinens hegyekkel és óceánokkal, melyeknek állandóan hatása van lelked időjárására, fényei és árnyékai váltakozására.”
Nulladik
lépésként érdemes megemlíteni a kötet könyvészeti jellemzőit. Az első
természetesen a Tillai Tamás munkáját dicsérő borító, ami a maga komplex
megjelenítésében letisztult és egyszerű képet fest. A pakkom megérkezésekor
azonnal megakadt rajta a szemem és valami őserő okán azóta is folyamatosan
vonzza a tekintetemet. A másik pedig a könyv fizikai megjelenése, ami számomra
meglepő élmény volt. Ugyan viszonylag vaskos kiadásról van szó, a kötet –
bármelyik oldalon tartottam is – végig mintha belesimult volna a kezembe. Apró
dolognak tűnik, de mégis nagyon sokat ad az olvasói élményhez – főleg, ha olyan
kiadványról van szó, amit több hétig nyitogatunk –, hogy sehol nem tört meg a
könyv gerince. Egy nagyon béna fordulattal térhetnék rá arra, hogy mindezzel
ellentétben maga az elbeszélés meglehetősen töredezett. És oké, igen…akkor ki
is használtam ezt a béna fordulatot. Cselekményfolyamról e tekintetben tehát
viszonylag nehéz beszélni, inkább fjordok között felbukkanó búvópatakokról
eshet szó, melyek mégiscsak ugyanott és ugyanazokat az utakat teszik meg – más-más
irányból közelítve. A Hiányod maga a sötétség valahogy így áll össze, ha
összeáll. Egyáltalán: össze kell-e állnia?
„Hát így történik; minden kihuny, a személyiség kitörlődik, és egy kis templomban térsz magadhoz, az ördög pedig ott ül a hátad mögött – a lelkedért jött.”
A
regény szerkezete töredékes, töredezett tehát, s inkább olyan problémákat és
csomópontokat jár körbe, mint a család és családtörténet, az idő, a szerelem és
az apaság. A múlandóság, a halál lélektani keretei mintha újraértelmezve, más perspektívából rajzolódnának ki a lapokon. Ha pedig ragaszkodunk a szereplőorientált megközelítéshez, akkor az
epizódokat, elmosódott ködképeket egy amnéziás férfi szemüvegén keresztül szemlélhetjük
– és Izland ködbe burkolózott téli horizontján. A gondolati síkok és idősíkok
követését viszonylag nehezebbé teszi, hogy a szöveg nem egészen a „megszokott”
formában tagolt, így a párbeszédek, új jelenetek gyakorta (illetve inkább
szinte mindvégig) egybefüggően jelennek meg. E tekintetben viszont az elbeszélő
nagyon könnyen eléri, hogy olykor maga az olvasó is az amnézia jeleit mutassa.
Miközben azonban a fjordok kietlen tájain keresnénk a fogódzót, vagy épp
elszenderednénk, hirtelenjében egy olyan magvas gondolattal találjuk magunkat
szemben, ami visszaránt a valóságba. Talán ez volt az, amit a leginkább és
tényleg szerettem ebben a regényben. Az egyszerű, letisztult lélektani
mondatokat, melyek teljesen váratlanul és egy csapásra tettek rendet a
fejemben.
„Boldog az az ember, akinek a szíve öreg terepjáró, boldog kutyákkal tele – a szívünk is piros, vajon az is megfakul-e, és elfárad a hóbuckák között, amelyeket az élet tornyoz utunkba?”
Nem
könnyen befogadható elbeszélésről van szó összességében, részleteiben viszont
teljesen magával ragadó lélektani és emberi leírásokkal találkoztam. A szerző
valamit nagyon ért – és ilyenkor jöhetnek a megmagyarázhatatlanra adott mágikus
erő hasonlatok –, ami miatt kicsit azt éreztem, hogy harcolok a könyvvel. Méghozzá
úgy, hogy közben tudom, hogy nem győzhetek felette – de úgy igazán nem is akarok.
Végtelennek tűnő időt töltöttem az elbeszélés társaságában, s mintha ő maga is a
végtelen időt akarta volna felölelni. Jártunk a 19. században és a koronavírus utáni
időszakban is. Töltöttünk időt végtelenül tradicionális keretek között, és megismertük
a turizmus izlandi trendjeit. Az első fejezetek voltak a legnagyobb kedvenceim, a pillanatok, mikor a könyv és az én közös utam elindult. Az első izlandi történetem, az első Jón Kalman Stefansson történetem egészen
biztosan nem az utolsó lesz. Valami teljesen megmagyarázhatatlan okból.
„Nem baj, ha vágyakozunk, de az embernek élnie is kell.”
Blogturné Klub
Jón
Kalman Stefánsson új regénye az emberség, a törékenység és a legyőzhetetlen
feledés története. A szerző generációk életét és életüknek alakulását tárja az
olvasó elé. Tartsatok velünk, merüljünk el együtt ebben a különleges
történetben, ha pedig nektek kedvez a szerencse, meg is nyerhetitek a kötet egy
példányát.
A turné állomásai
01.14. Csak olvass!
01.16. Könyv és más
01.18. Szembetűnő
Nyereményjáték
Mivel a szerző izlandi, így a mostani játékunk az ő országához kötődik. Minden állomáson találtok egy kérdést Izlandról, nektek pedig nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni a helyes válaszokat.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
A feladvány:
Melyik alkoholos ital volt betiltva 1989-ig?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése