Romantika a STEM világában

A bloggertársaimtól elég vegyes visszajelzéseket olvashattatok már – és feltehetően a turné során még fogtok is – Ali Hazelwood legújabb romantikusáról, ezért rögtön a bejegyzés elején szeretném megjegyezni, hogy A szerelem elmélete volt az első, melyet a szerző tollából olvastam, így az írói életműben nincs semmiféle összehasonlítási alapom.

Ali Hazelwood: A szerelem elmélete

Maxim Könyvkiadó, 2023, 400 oldal

Fordította: Stier Ágnes

Csillagérték: 8

A zsánert viszonylag jól ismerem – meg persze azt is, hogy bizonyos történetek hogyan hatnak rám. Elöljáróban annyit mindjárt meg is jegyzek: ez a történet hatott rám. Egyrészt valahogy nagyon klasszul jött ki, hogy a Halott romantikát és A szerelem elméletét időben nagyon közel, egy-két nap eltéréssel olvastam – és kicsit sajnáltam is, hogy nem tudtam mindkettőről egyben írni, mert hasonló felvezetést fogalmaztam volna meg mindkettőhöz. 

A szerelem elméletét egészen egyszerűen amiatt választottam az olvasmánylistámra, mert a háttérsztorija olyan volt, amivel – nagyjából – tudok azonosulni, de legalábbis bizonyos szempontból nem áll túl messze a világom a regényétől. Persze, én magam nem a STEM világában kutakodom, de kár volna úgy tenni, mintha a tudományos pályán nem volna meghatározó a szexizmus. Tökéletesen mindegy, hogy a tudománynak mely területén tevékenykedik valaki, az üvegplafon a nők előtt minden területen ott éktelenkedik, maximum a társadalmi megbecsültsége (meg a fizetése) más egy bölcsésznek és egy természettudományos kutatónak. Mint ahogy az is egészen világos, hogy sok esetben ezt a plafont azok (a nők) is erősítik, akiknek már sikerült áttörniük (vagy legalábbis az utolsó kalapácsütéseket ejtik) az üvegen. E vetületből tehát – ha sok esetben a sztereotípiák és sémák mentén – elég valid kis világot alkotott az elbeszélő. De nézzük meg közelebbről a történetet, ha már így a közepébe vágtam!

A regény főszereplője Elsie Hannaway, aki fiatal elméleti fizikusként, tanársegédként működik egy egyetemen. A bökkenő az, hogy sem az oktatást nem élvezi, sem a fizetéséből nem jön ki. Ezért fizetéskiegészítésként esténként és hétvégeken alkalmi barátnőként szegődik olyan harmincas fiatalemberek mellé, akiket a családja untig nyüstöl a „miért nincs még barátnőd, feleséged, gyereked?” jellegű kérdésekkel – és akik hajlandóak pénzt áldozni egy álbarátnőre, aki – legalábbis átmenetileg – visszaszorítja a kedves családi érdeklődéseket. Még csak néhányat lapoztunk és máris korunk olyan kardinális problémáiba csaptunk bele, mint a felelősségvállalás teljes hiánya, az élet nevű játék akadályainak gyógypuszival való kezelése. Nyilvánvaló, hogy egy szórakoztató romantikus ennyi mindennel képtelen megbirkózni, ezért az alkalmi barátnős kérdés megmarad szimpla egyes számú bonyodalomként, ami a tudományos pályával keveredve – Elsie kedvenc kuncsaftja (főleg annak adoniszszerű bátyja) – és főhősnőnk között gabalyodik össze kettes számú bonyodalommá. Elsie ugyanis megpályázik egy kutatói állást, s az állásinterjú-sorozat nyomán bukik felszínre, hogy Greg helyes bátyja alkalmazott fizikával foglalkozik. Ráadásul éppen annak a bizottságnak a tagja, mely Elsie pályázatát is bírálja. Természetesen, főhőseink közös története már az első – nem túl pozitív kicsengésű – találkozásakor eleve elrendeltté válik, hiszen Rachel óta tudjuk, hogy a gyűlöletet és a szerelmet nagyon kis dolog választja el egymástól (néha csak egy sál).

Szoktam írni (a Halott romantikánál is írtam), hogy a modern szórakoztató romantikusokban nem az az izgalmas számomra, hogy vajon egymásra találnak-e azok, akikről az első oldalaktól tudjuk, hogy egymásra kell találniuk, hanem hogy eközben milyen utat járnak be – és hogy ez az út mennyire köt le. E tekintetben nem sokkal egyszerűbb a dolgom, mint a sokat említett másik történet esetében, mert igazából nem az egymásra találás mikéntje érdekelt, hanem az, ahogyan egy szórakoztató limonádé (oké, spicy limonádé) a tudományos életet és annak működési mechanizmusát láttatja. Ez pedig izgalmas volt számomra, és valahogy feledtette a sematikus szereplők jól ismert túlpörgéseit, a semmilyenségüket – és ahogy a szerző inkább apellál arra, hogy magunkat helyezzük a történetbe ahelyett, hogy kiforrott szereplőket alkosson. Mint a bejegyzés elején említettem, nincs összehasonlítási alapom Hazelwood további regényeivel, A szerelem elmélete viszont kikapcsolt, volt izgalma, volt fűszere (meg persze bágyatag bénasága is), viszont valószínűleg jókor találtunk egymásra, mert nagyon szerettem olvasni. Ez minden, amit elvárok egy romantikustól. És ezt megkaptam.

Blogturné Klub

Ali Hazelwood regényének főszereplője egy elméleti fizikus, Elsie Hannaway, aki a nappali tanársegéd állása mellett kamubarátnőként is dolgozik. Pechjére az egyik kedvenc ügyfelének a bátyja az MIT fizika tanszék vezetője. Jack Smith nem egyszerű eset, hiszen nem csak arrogáns, de vonzó is, de ő áll a nő és álmai munkája között, így Elsie kénytelen hadba szállni a férfi ellen. Tartsatok bloggereinkkel, ismerkedjetek meg Elsivel és Jackkel, és ne felejtsetek el játszani se, hiszen a Maxim kiadó jóvoltából egy szerencsés olvasónk a turné végén megnyeri a könyvet!

A turné állomásai

11.26. Csak olvass!

11.28. KönyvParfé

11.30. Angelika blogja

12.02. Szembetűnő

12.07. Dreamworld

12.08. Fanni’s Library

12.10. Hagyjatok! Olvasok!

12.12. Sorok között

Nyereményjáték

A mostani játékunkban olvasnotok kell! A Maxim kiadó oldalán találtok egy röpke beleolvasót A szerelem elméletébe, aminek az elolvasása után könnyedén megválaszolhatjátok az állomásokon található kérdéseket.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A feladvány:

A STEM egyetemi világa ….. % politika és …. % tudomány. Mely számok hiányoznak?