A
Boook Kiadó gondozásában 2018 végén jelent meg Rácz Ráchel: Időtlen című könyve. A
történelmi fantasy 1900-tól napjainkig mutat be egy szerelmi háromszöget.
Amitől különleges ez a kötet, hogy az irodalmi forgatókönyv műfaját eleveníti
fel, vagyis filmregény, amely az Y generáció gondolkodására reflektál.
Rácz Ráchel: Időtlen
Rácz Ráchel: Időtlen
Boook Kiadó, 2018, 116 oldal
Rácz Ráchel: Időtlen c. könyve leginkább az izgalmas koncepció miatt
vonzott. Három ember, egy nő és két férfi, no meg egy szerelmi háromszög, mely
a 20. századon átsuhanva a társadalmi érintkezés és a szerelmi kapcsolatok
változását prezentálja úgy, hogy szereplőinket mindeközben csaknem ugyanazon
életciklusukban ismerhetjük meg. Nem öregszenek tehát. Sőt, mi több: kortalanok.
Forrás |
Mindezt pedig nem egy több száz oldalas
történelmi regény, hanem egy rövid filmregény keretében. Ez külön fűszert szórt
az előzetes várakozásaimra, hiszen eddig inkább drámákat olvastam (és mint a
műfaj bejegyzéseinek számából látjátok a blogon, eleddig kevésbé ragadott
magával), a filmregény műfaji elemeit kevésbé ismerem, így kíváncsi voltam arra
is, hogyan hat rám ez a megvalósítás.
„Nem kívül kell hibát keresni, s ujjal mutogatni egy külső okra.
Ez bűnbak-keresés, mi több: struccpolitika.”
Forrás |
A kötet elején ismertetésre kerül,
kiknek a történelmi utazását követhetjük figyelemmel a rövid kötetben. Ráadásul
nem csupán a nevüket tudhatjuk meg rögtön az első lapokon. Az elbeszélő Natasa,
Kornél és Artúr habitusáról, döntéseik mozgatórugóiról is azonnal lerántja
leplet. Ennek ismeretében léphetünk tovább 1900-ra, ahol mindjárt el is
mélyedhetünk abban, hogyan működnek a bemutatott személyiségjegyek a „gyakorlatban”.
Huszadik századi utazásunk első stációja ráadásul – terjedelménél fogva –
lehetővé is teszi, hogy a századforduló Budapestjére begördülő vonattal visszautazzunk
a korszak miliőjébe. Nem maradunk azonban túl sokáig, hiszen vár minket 1918 és
a Szüf’ drazsé, ami – nem mellékesen – a kedvenc fejezetem lett a kötetben. Az
egyre rövidebbre szabott fejezetekben még látogatást teszünk az 1930-as években, 1944-ben,
1955-ben, 1972-ben, 1996-ban és – természetesen – a jelenben. Vajon tényleg
ennyivel kevesebbet fordítunk egymás megismerésére, emberi kapcsolatainkra? Ennyire
felgyorsult általunk és körülöttünk a világ?
Az Időtlen egy különös utazás. Minden fejezet egy
Bródy-idézettel és egy érzékletes jelenetfotóval indít, amit nagyon klassz
elgondolásnak tartok. Nem tudom egyértelműen azt mondani a könyvre, hogy
nem szerettem, hiszen az egyes történelmi időszakok a megteremtett hangulat, a
karakterek társadalmi viselkedése és lehetőségei által évszám nélkül is
pontosan meghatározhatóak. Ráadásul nagyon érdekes volt követni, mi magunk
mennyit ismerhetünk meg a szereplőkről, s hogy egyes személyiségjegyek hogyan
viselkednek és működnek attól függően, hogy milyen társadalmi-politikai
berendezkedés között kell helytállniuk. Az viszont nagyon hiányzott, hogy a
karakterek valamivel közelebb kerüljenek hozzám, és (bármilyen) reakciót
váltsanak ki belőlem. Ezáltal picit személytelen maradt számomra a
történet, kevésbé volt érzékletes a fülszöveg felütése a kollektív tudatalatti
működése. Inkább karakterjegyek, mintsem karakterek "utazgattak" az
időn át. Nem tudom, hogy ez egyébként koncepció volt-e (vagy koncepció-e egy
filmregény esetében), ha igen, jól működött (meg abban sem vagyok biztos, hogy
jól fogom-e meg ezt a vonalát a sztorinak). Ami inkább elgondolkodtató volt
számomra ebben az „abszurd” történetben, az az időtlen és kortalan témák, az
emberi kapcsolatok alakulása, a korszakokra való reflexió. Az egyes
évtizedekben megfogalmazott kritikák éppúgy igazak aktuálisan, mint voltak
igazak a történeti jelenre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése