Bihari Viktória neve gyakorlatilag kikerülhetetlen a Facebookon. Még nekem is, aki alapvetően egyik blogját sem követem. A könyv olvasása előtt lényegében fogalmam sem volt róla, miért és mitől népszerű. Oké, ismerősök lájkjai által néha felbukkant egy-egy posztja az üzenőfalamon, amit szépen szorgalmasan végig is olvastam...nagyjából ennyi. Ettől függetlenül is érdekelt januárban megjelent könyve: mert honnan tudhatnám meg jobban, hogy mit is képvisel, ha nem a könyvéből? Nem igaz? Könyvet olvasni pedig egyelőre még mindig jobban szeretek, mint Facebook-posztokat. Plusz egy kiadvány mindig többet elárul a szerzőről: hogyan és mit válogatott össze és miként tálalja azt.
Bihari Viktória: Tékasztorik és egyéb vikuságok
Insomnia Könyvek, 2017, 324 oldal
Kíváncsian vetettem hát magam a sorok közé, aztán azon kaptam magam, hogy már a kötet utolsó fejezeténél tartok. Bizony, le sem tudtam tenni! Ez már magában is viszonylag sokat elárul a könyvről, de elég meredek lenne, ha ennyivel be is fejezném az értékelést.
Bihari Viktória: Tékasztorik és egyéb vikuságok
Insomnia Könyvek, 2017, 324 oldal
Kíváncsian vetettem hát magam a sorok közé, aztán azon kaptam magam, hogy már a kötet utolsó fejezeténél tartok. Bizony, le sem tudtam tenni! Ez már magában is viszonylag sokat elárul a könyvről, de elég meredek lenne, ha ennyivel be is fejezném az értékelést.
A film plakátja |
A
Tékasztorik és egyéb vikuságok három nagyobb fejezetből áll. Nálam - mint utóbb
kiderült - az első volt az igazi mérföldkő. A Vegyesvágott-tól egyszerűen
dobtam egy hátast. A tékás sztorik ugyan sokszor sztereotipizálók voltak, de
mégsem éreztem általánosítónak vagy kirekesztőnek. Talán amiatt, mert az
elbeszélő nem csak a betévedőket, de saját magát is görbe tükör elé állította,
ez pedig hihetetlenül szimpatikussá tette az egyébként is sírva nevetős
sztorikat. Nehéz válogatni az életképek között, viszont nálam az Egri
csillagok-sztori mindent vitt! S mikor már azt gondoltam, ezt a fejezetet itt
nem is lehet überelni, megjelentek Viku gyerekkori levelei, saját
kommentálásban, ahol nemcsak, hogy kuncogtam, de konkrétan felröhögtem - ezen
nincs mit szépíteni.
Csuja Imre (Fater) |
A
második fejezet, a Fater szerint a világ, igen sokat mondó címet viseli. Itt
nyer értelmet az előző bekezdést kezdő felütésem. Tartok tőle ugyanis, hogyha
ezzel az egységgel indít a könyv, akkor most nem egy nyolccsillagos bejegyzést
pötyögnék épp. Tény, hogy itt sem vagyunk híján humornak vagy szarkazmusnak,
viszont a megidézett világban én kicsit elvesztettem a sztorik élvezeti
értékét, nem kapcsoltak ki. A harmadik rész, Az igazi nő viszont megint
visszahozta kezdeti lelkesedésem. Ha a Vegyesvágott összedobott életképekből
áll, ez a rész összedobott érzelmekből. Komolyabb témákkal és párkeresési
(rém)történetekkel.
Bihari Viktória és Görbe Nóra |
Összességében,
a Tékasztorik és egyéb vikuságok kellemes meglepetést okozott nekem. Fura
kettősségként fog megmaradni bennem: egyrészt építi, másrészt bontja a
sztereotípiákat, és ez volt igazából a legizgalmasabb benne. Építgeti őket,
mert hát bizonyos fizikai tulajdonsággal rendelkezők épp azokat a
személyiségjegyeket kapták, amikkel nagy általánosságban felruháznánk őket.
Bizonyos fórumok épp olyan felhasználókkal rendelkeznek, amikre nagy
általánosságban gondolunk. Ezeket viszont - bár, oké, néha tényleg túlzásnak
éreztem - mégsem felülről kritizálja vagy neveti ki az elbeszélő. Ő is épp ott
csücsül, magán is épp úgy látja és érzékeli a a gyengeségeket, és szembe is néz
velük, kineveti őket vagy épp kesereg egy sort (a könyvesboltos történet ékes -
és szívmelengető - történet erre). Tetszett, hogy rávilágít arra, hogy nem
minden a lájk és a pozitív komment. Néha összetévesztjük a sikert és a
hírnevet. Egyre többször. Szóval, akadt itt azért komoly téma és
társadalomkritika is. Nem mondom, hogy nem éreztem bizonytalanságot, némi
(nyelvi) igénytelenséget (a szövegszerkesztésnél nekem fura volt, hogy két
fejezetben nem volt sorkizárt a szöveg, bár feltételezem, ez a műfaji váltásnak
köszönhető), vagy a boldogtalanság humorral való palástolását, de mégis arra a pár órára, amíg olvastam,
kikapcsolt, megnevettetett. És ennél többet nem is kívánhattam volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése