Még 2013-ban olvastam Elizabeth Gaskell Észak és Dél című
regényét. Akkorra már jó néhányszor lepörgettem a BBC regényből készült
minisorozatát. A regény és az én történetem azonban valamivel korábbra tekint
vissza. Most pedig, az írónő születésének 206. évfordulója környékén,
leporoltam a régi értékelésem, felújítottam az emlékeim. Hiába, ha egy könyvvel
vagy szerzővel története van valakinek, akkor azt illik megörökíteni és
feleleveníteni.
Elizabeth Gaskell: Észak és Dél
Lazi Könyvkiadó, 2008, 476 oldal
Azok közé tartozom, akik Jane Austen regényeivel,
munkásságával nem tizenéves éveik közepén, inkább vége felé találkoztak. Talán
ennek is köszönhető, hogy történeteinek kevésbé a romantikus voltát, inkább a
korabeli társadalom ábrázolását, irodalmi divatjainak kikarikírozását és az
ehhez társuló, mérhetetlenül szórakoztató iróniáját részesítem előnyben -
persze, egy kis romantika sosem árt. Jogosan merülhet fel a kérdés, miért is
írok Austenről, mikor épp Elizabeth Gaskell regényéről kellene szólnom...
Észak és Dél |
Nem véletlen. Gaskell-lel ugyanis Austennak köszönhetően
találkozam. Történt ugyanis, hogy egyetemi éveim kezdetén vészesen közeledtem
az Austen-(regény)életmű végéhez, s (nem is sejtve, hogy az írónő hol s
mindenütt tette és teszi le azóta is névjegyét még a kortárs irodalomban is)
mindenkinek lépten-nyomon arról panaszkodtam, hogy fogalmam sincs, mi lesz
velem: Jane Austen mindössze hat befejezett regényt hagyott ránk, és én már
ötöt elolvastam. Ráadásul ezek közül néhányat már többször is. Egy ilyen
panaszáradat közepette hívta fel az egyik csoporttársam a figyelmem egy
bizonyos Elizabeth Gaskellre (akit lehet, hogy csak Mrs. Gaskellként fogok
megtalálni a könyvtár polcain).
"Nem tudom elviselni, ha
ellentmondanak nekem.
Attól olyan határozatlan
leszek…"
Elizabeth Gaskell |
Kicsit ódzkodom attól, ha valaki könyvet vagy írót ajánl nekem (a
sors fura fintora, hogy könyvesbloggerkedésre adtam a fejem), de abszolút
megérte hallgatnom a jó szóra. Persze, azért nem ugrottam egyenest fejest az Észak és Délbe, először
megnéztem a regényből készült minisorozatot. Aztán újra megnéztem. És újra. És
újra...
"A fiatalok olyankor kezdik érezni, milyen rejtelmes dolog is
az idő múlása, amikor először ébrednek tudatára, hogy a megszokott dolgok is
megváltoznak. Később már korántsem érezzük olyan rejtelmesnek a dolgot. Én már
magától értetődőnek tekintem a változást minden dologban. Az én számomra már
megszokott dolog a mulandóság, neked még új és lehangoló."
A BBC minisorozatot forgatott a regényből |
Nem volt más hátra, annyira imádtam a sorozatot, hogy - ha már
elkövettem azt a baklövést, hogy nem a könyvvel kezdtem - muszáj volt a
kötettel is megismerkednem. Rögtön sikerült is megrökönyödnöm: tudtátok, hogy
bár az Észak és Dél 1855-ben
megjelent, hazánkban még gyakorlatilag tíz éve sincs, hogy felfedezték?
Őszintén meglepődtem. Főleg, miután az is egészen világossá vált, hogy nem
csupán egy remek forgatókönyvíró vette kezelésbe a sztorit, amiből egy remek
sorozatot kerekített: az a bizonyos alap sem piskóta. Az ipari forradalom már
bekúszott az angol ipari életbe, Anglia két részre szakad: dél a
mezőgazdaságnál marad, míg észak egyre iparosodik. Mr. Hale lelkiismereti
okokból elhagyja az addig biztos megélhetést nyújtó lelkészi hivatást, s az
idilli dél vidékét hátrahagyva az északi iparvárosba, Miltonba költözik
feleségével és lányával, Margarettel. Úgy tűnik, a beilleszkedés korántsem
zökkenőmentes, különösen Margaret sínyli meg a változást. Mr. Hale tanítóként
vállal állást, s hamarosan szert tesz magántanítványokra is, köztük van az
egyik gyár tulajdonosa, Mr. Thornton. A két világ találkozásával, Margaret és
John kapcsolatával az elbeszélő roppant ügyesen érzékelteti a 19. századi
Anglia társadalmi berendezkedését, ellentéteit, az ipari forradalom
vívmányainak megjelenését, bekúszását és hatását a mindennapokra.
"Az anyai szeretet Isten
ajándéka, John! Örökké tart, soha nem múlik el.
Egy
lány szerelme annyi, mint a füstgomoly – az első szél elfújja!"
Gaskell remekül ír. Érződik sorain, történetvezetésén és
stílusán a "régi nagyok" hatása, mégis egyedi. A könyvben megvan
minden, ami miatt a klasszikus romantikusokat, vagy amiért Austent vagy a Brontë nővéreket
kedvelem. Ha a felsoroltaknál maradunk: szinte mindegyiküknél, kivétel
nélkül van egy előtérbe tolt szerelmi szál, ami azonban mégsem a történet
lényege. Sőt! Ahogy Austennál a lényeg az irónia, az (ön)kritika, a fricska, a
humor, úgy Gaskellnél ott van az ipari forradalom, az átalakuló társadalom, a
város-vidék ellentét. A karakterek fejlődése, a mellékszereplők kidolgozottsága
pedig Gaskellnél is zseniális. Tehát, ha kifogytatok Austenből, a Brontë nővérekből,
érdemes figyelmet fordítani egy hazánkban érdemtelenül későn felfedezett
írónőre, Mrs. Gaskellre is. És egy suta tanulság a bejegyzés végére: néha
túlidealizálunk olyan dolgokat, amik más szemszögből nézve, talán nem is olyan
eszményiek, mint azt mindaddig hittük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése