Egyre inkább kedvelem az elsőkönyves alkotókat, szeretem az új hangokat. Az új műfajokkal is szívesen kísérletezem. A lélektani krimi, a pszichothriller például emiatt került közel hozzám, s most e műfajok egyfajta kistestvérét, a domestic noirt igyekeztem megismerni, melyhez egy elsőkönyves magyar alkotó, Kóbor Barbara könyvét választottam. Az utolsó nap éjszakája az Athenaeum gondozásában, 2016 augusztusában jelent meg.
Kóbor Barbara: Az utolsó nap éjszakája
Megjelenés: 2016. augusztus 15.
Kiadó: Athenaeum
Téma, műfaj: krimi, domestic noir
Megrendelhető: ITT
Oldalszám: 224 oldal
Csillagérték: 6
Fülszöveg:
Séverine Bonheur, a harmincas évei közepén járó párizsi
hobbiújságíró örömtelen házasságban, unalmas életet él. Gyáva ahhoz, hogy
otthagyja politikai karrier előtt álló, brutális férjét. Hogy ne őrüljön meg,
úgy lép ki a valóságából, hogy tökélyre fejleszti az ábrándozást. Aztán egy
szilveszter éjszakán rejtélyes bűncselekmény áldozatává válik, és onnantól
egyszerre lélegzetelállítóan izgalmas és veszélyes lesz az élete… Kóbor Barbara első krimijében a kiszolgáltatottság és az
öntudatra ébredés lélektanát festi le; szövevényesen felépített történetében
egy olyan nő agyába pillanthatunk be, aki kalickába zárt madárkaként vergődik,
egészen addig, amíg valóban foglyul nem ejtik. Az események felpörögnek, a
szereplőgárda egyre színesebb lesz, a cselekmény szálai pedig egyre kuszábbak,
egészen a bravúros végkifejletig. A lélektani krimi
rajongóinak különösen ajánljuk!
Miután elolvastam a könyvet, először a semmilyenség, majd az értéktelenség indulata forrongott bennem. Egy hosszas értékelésben meg is írtam lesújtó véleményem a könyvről, mielőtt azonban a "közzététel" gombra nyomtam volna, még épp időben jött velem szembe egy cikk a domestic noirról mint műfajmegjelölésről, úgyhogy a korábbi értékelésem - nagyrészt - kukába hullt, jöhet az új. A probléma abból adódhatott egyébként, hogy sikerült saját magam félrevezetni, s a domestic noirt szorosabban kötöttem a krimihez, a pszichothrillerhez, mint azok - az én kis fejemben - valójában kapcsolódnak egymáshoz, ráadásul a magyar könyvpiacon sincs egyelőre hatalmas irodalma a műfajnak. Kettős érzéseim vannak a könyv kapcsán, amit igyekszem összefoglalni a következőkben.
Az alaptörténet megfogott: Séverine Bonheur Párizsban tengeti mindennapjait férje és hétéves fia árnyékában. A pár házassága boldogtalan, a férfi folyamatosan csalja feleségét, a nő habozik, hogy ugyanezt tegye férjével. A napok elfolynak a semmibe, a luxus és kényelem mit sem alakít ezen. December vége változást hoz Séverine életében. A szilveszter éjjelt egy barátnőjével tölti, ami kis híján végzetes hajnalra virrad...a nő egy idegen ház fürdőkádjában ébred, később az is kiderül, majdnem egy sorozatgyilkosság áldozatává vált. Életén azonban sem ez a trauma, sem a gyilkos utáni hajsza nem változtat jelentősen. Bár a végtelennek tűnő bevezetésben a nő említést tesz arról, hogy élete a semmi útján halad, s lépnie kellene, látványos fejlődés nem következik be. Férje továbbra sem őt, jóval inkább saját hírnevét félti, hiszen milyen kellemetlen lenne, ha egy köztiszteletben álló férfiről kiderülne, hogy felesége gyilkossági ügybe keveredett. Séverine tehát továbbra is passzív szemlélője marad saját életének, a rendőrségi kihallgatásoknak, s annak, hogy férje időnként megerőszakolja őt. De mit is tehetne mást? Hiszen pszichológusa már rég intette őt: tekintsen férjére szobanövényként, akinek időnként vannak igényei. Abszurd. A zárt ajtók mögötti élet a legkevésbé sem olyan vidám tehát, mint ahogy azt a nagyközönség látja, engem azonban továbbra is érdekelt volna a belső világ. Nem a férj agressziójára gondolok, sokkal inkább egy lelki barangolásra. Iszonyatosan síknak éreztem az egész könyvet, mely lényegében mindenféle pozitív és negatív kilengéstől mentes. De csak lényegében, mert volt két szeletkéje a történetnek, ami tényleg nagyon jól sikerült: az a bizonyos szilveszter éjszaka, az ébredés a kádban. Illetve nagyon tetszett (vigyázz, spoiler): mikor a gyilkos a saját házában akar Séverine életére törni. Talán érdemes lenne ezen a vonalon tovább gondolkodni, mert ez a fajta késleltetés egészen telitalálatos (más kérdés, hogy a második példám mindettől függetlenül a sztori kicsit érthetetlen epizódja számomra).
Egyelőre nem tudom, hogy a könyvvel vagy a műfajjal van-e problémám inkább. Egyrészt az egész biztos, hogy az eszközként használt krimi/gyilkossági szál (a fent hozott első példán kívül) gyengére sikerült, technikai-logikai bakikkal (erre utaltam a második példa kapcsán). Ugyanis - még akkor is, ha maga a történet nem erre éleződik ki - számomra befogadhatatlan volt, hogy nem vált világossá, ki gyilkolt, s az pedig pláne érthetetlen, miért gondolta a bűntárs (?), hogy az ügy lezárulta után ismét fel kell hívnia magára a figyelmet azzal, hogy meg akarja támadni Séverine-t? Hogy jut be a lakásba? S ha látja, hogy nem a nő tér haza, miért támadja meg a férjet és szeretőjét? Másrészt nagyon érezhető, hogy elsőkönyves író munkáját pörgetem, s nekem mint olvasónak ezen nem szabadna rugóznom olvasás közben. A kötet aránytalan, a "bevezető rész", a maga 100-120 oldalával igencsak terjengős, eseménytelen, pedig itt adódhatna alkalom jobban érzékeltetni a lelki rezdüléseket.
Bár ne temessük kettőnk kapcsolatát, a domestic noirral való ismerkedésem nem indult túl rózsásan. A műfajjal való egyértelmű ellenszenvem csírája, hogy nem kedvelem a tehetségtelen, jellegtelen, másoknak alárendelődő női karaktereket, akik nem próbálnak meg kitörni e szerepből, illetve az olyan történeteket, melyek ezt a helyzetet támasztják alá: hogy nincs más út, csak a passzivitás. Az utolsó nap éjszakája jól hozza a főszereplő feleség passzivitását, az őt ért agresszió és bántalmazás statikus tudomásul vételét, házassága zárt ajtók mögötti boldogtalan voltát, ám mindezek ellenére (vagy pont ezek miatt) sem sikerült őt megkedvelnem. Elmondta ugyan, hogy nem akarja, hogy az élete így folyjon tovább, de egy fél lépést nem tett a változás érdekében. Inkább csak történtek vele a dolgok, ahelyett, hogy ő alakította volna őket. Észleltem, hogy a könyv végén végre lép egyet előre, de még mindig azt a légüres teret éreztem körülötte, amit a regény alatt végig. A kötet függővéggel zárul, és őszintén szólva lehet, hogy még a folytatásra is vevő lennék. Tudom-tudom, kicsit ezzel ellent is mondok magamnak: de tényleg nagyon kettős érzést vált ki belőlem ez a könyv.
Illusztráció |
Kóbor Barbara |
Bár ne temessük kettőnk kapcsolatát, a domestic noirral való ismerkedésem nem indult túl rózsásan. A műfajjal való egyértelmű ellenszenvem csírája, hogy nem kedvelem a tehetségtelen, jellegtelen, másoknak alárendelődő női karaktereket, akik nem próbálnak meg kitörni e szerepből, illetve az olyan történeteket, melyek ezt a helyzetet támasztják alá: hogy nincs más út, csak a passzivitás. Az utolsó nap éjszakája jól hozza a főszereplő feleség passzivitását, az őt ért agresszió és bántalmazás statikus tudomásul vételét, házassága zárt ajtók mögötti boldogtalan voltát, ám mindezek ellenére (vagy pont ezek miatt) sem sikerült őt megkedvelnem. Elmondta ugyan, hogy nem akarja, hogy az élete így folyjon tovább, de egy fél lépést nem tett a változás érdekében. Inkább csak történtek vele a dolgok, ahelyett, hogy ő alakította volna őket. Észleltem, hogy a könyv végén végre lép egyet előre, de még mindig azt a légüres teret éreztem körülötte, amit a regény alatt végig. A kötet függővéggel zárul, és őszintén szólva lehet, hogy még a folytatásra is vevő lennék. Tudom-tudom, kicsit ezzel ellent is mondok magamnak: de tényleg nagyon kettős érzést vált ki belőlem ez a könyv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése