Holly Lynn Payne: A damaszkuszi rózsa

A General Press Kiadó gondozásában jelent meg néhány héttel ezelőtt Holly Lynn Payne: A damaszkuszi rózsa című kötete. A fülszöveget olvasva akaratlanul is felsejlett bennem egy korábbi olvasmányom kedvenc török írónőmtől. Elif Shafak: Szerelem című regénye kapcsán ugyanis már írtam/olvastam Rúmí történetéről. És most itt van: egy másik megközelítés. Kíváncsi voltam.

"Százszor jobb egy illatot követve vándorolni, 

mint egy kitaposott ösvényen útra kelni."

Holly Lynn Payne: A damaszkuszi rózsa
Eredeti megjelenés: 2014.
Hazai megjelenés: 2015.
Kiadó: General Press Kiadó
Fordította: Bánki Vera
Téma, műfaj: történelmi, keleti kultúra
Oldalszám: 368 oldal
Csillagérték: 8

Fülszöveg:

A nagy tiszteletben álló tanítómester, Rúmí az anatóliai Konya utcáin a nyüzsgő karavánszeráj felé tart: egy súlyosan sebesült fiatal lány vár rá. A levegő rózsaillattól terhes, pedig kora tavasszal még egyetlen helyi kertésznek sem borultak virágba a rózsatövei…Rúmí, a családja és a tanítványai tiltakozása ellenére gondjaiba veszi a lányt, Damascenát, akit a damaszkuszi rózsáról neveztek el – és kettejük sorsa innentől örökre összekapcsolódik. A különleges örökséggel megáldott fiatal nő a tanító gondoskodásának köszönhetően lassan elindul a gyógyulás útján. És miközben próbál keserű, szeretetet és törődést nélkülöző múltjától szabadulni, nemcsak a rózsa titkát fedezi fel, de egy aranyhajú fiatalember személyében a szerelem is rátalál…A Magyarországon is élt szerzőnő regénye a régmúltba, a tizenharmadik századba repíti vissza az olvasót. A különleges mese egy fiatal lány és egy idős tanító közös útjáról szól, amelynek során mindketten megtapasztalják a szeretet hatalmas erejét.

A damaszkuszi rózsa, illusztráció

Még mindig ismerkedőben vagyok a keleti kultúrával, a keleti irodalommal pedig pláne. De egyre jobban tetszik ez az ismeretlen táj, ami azt hiszem, ettől függetlenül még nagyon sokáig komfortzónámon kívül fog helyezkedni. Ráadásul Holly Lynn Payne regénye révén nem is kortárs történetet olvashattam, hanem visszarepülhettem csaknem 800 évet, és a 13. századi Anatólia területén találtam magam. 

"Nem az a dolgod, hogy keresd a szeretetet, 

egyszerűen csak meg kell találnod magadban a gátakat,

amelyeket ellene emeltél."

/Rúmí/

Vágytam arra, hogy ne zavarjon meg semmi az olvasásban. Mert bár nagyon kedvelem Elif Shafak stílusát és történeteit, a Szerelem című kötetében - ahogy akkori értékelésemben is írtam - a párhuzamosan a kétezres években is játszódó történet sokkal inkább lekötötte a figyelmem. Itt nem kellett ilyen akadályokkal megküzdenem, s csak egyszerűen át kellett adnom magam Damascena meséjének.

"...ha valaki olyan barátot keres, akiben nincs hiba,

az barát nélkül marad."

A damaszkuszi rózsa, illusztráció

Mert A damaszkuszi rózsa egy lebilincselő mese, egy felnőtt mese, mely idegen és ismeretlen tájakra vezet. Hű marad címéhez, a damaszkuszi rózsa jótékony hatásaihoz, szimbolikájához (a damaszkuszi rózsa többek között szerelem jelképe). A rózsák kézen fognak, és vezetnek egy lány útján, aki anyját keresi. De nem akármilyen mese ez! Költői. Az írónő csodálatos költői képekkel színezi valóban meseszerűvé a történetet. Az egész kötet nyelvezete figyelemreméltó. Pajkos játékosság, szerzői (és fordítói) gondviselés és szépség jellemzi. Ugyanakkor megtartja az egyensúlyt. Nem esik túlzásokba, és nem sodródik a giccs irányába, Még mindig nagyon misztikus és álomszerű számomra ez a világ, és talán korábbinak is gondolnám az 1200-as éveknél, mindazonáltal a regény stilisztikai adottságai, az előbb említett tényezőkkel lehetővé teszik, hogy az olvasó könnyedén és lendületesen haladjon a cselekménysorral.

"Az elválás ösztönzi a növekedést."

Amellett ugyanakkor, hogy a misztikum és spiritualitás a cselekménysor mozgatórugója, picit mégis keveset kaptam belőle. A szúfizmus nem jelenik meg benne olyan hangsúlyosan, mint amire számítottam. Persze, persze...A damaszkuszi rózsa mese, és nem vallástörténeti vagy spirituális szakmunka, ettől függetlenül picivel több tanítást elbírt volna a könyv - no, és az én ingerküszöböm is. 

"Nehézség jön? Ne bánd, hisz régi ismerős,

Ha a Barát gyötör - csak nevess, légy erős."

Persze, kérdés: mit nevezünk tanításnak? Nagyon kedvelem, ha egy regényben találok egy pici mondatot, melybe belekapaszkodhatom akkor is, ha életem épp nem a nyugalom állapotának szakaszában jár. Nos, a regény olvasása közben néhol úgy éreztem, egy szerencsesüti-rengetegbe tévedtem. Egy kedves rengetegbe, mely nem akar nagy szavakat és mondatokat álbölcsességként lenyomni a torkomon, nem ereszkedett Coelho-mélységekbe, csupán szelíden üzent. A damaszkuszi rózsa számomra elsősorban ezért marad emlékezetes olvasmány. Mert mindvégig éreztem, hogy nem csupán Damascena fogja a kezem, hanem az írónő is, melyet még tovább erősített bennem a szerző utószava. 

"Ahogyan Damascena mondaná, 
az olvasók olyanok a könyvek számára, mint a víz a rózsáknak,

Kölcsönösen szükségük van egymásra."