A Jumimoto cég egy olyan kis világ, ahol nem jó, ha tudsz valamit és nem jó, ha örülsz is annak, hogy tudod. Ne kamatoztasd, ne tudd, sőt, lehetőség szerint, titkold is el - fogd be a szád, és ne gondolkozz! - ez eddig annyira nem tűnik Japán sajátjának. Amélie Nothomb: Hódolattal esengve kötete azonban ennél valamivel többet fed fel. Japán társadalmát kezdetben felülről szemléli (mint Japánban született belga nő) majd ahogy bekerül a Jumimotóhoz, a szamárlétrán való lefelé (!) lépkedésével arányosan merül el mélyebben az egyes társadalmi problémák ecsetelésében.
 |
Eredeti megjelenés: 1999.
Hazai megjelenés: 2000.
Kiadó: Sík Kiadó
Fordította: Bognár Norbert
Téma, műfaj: japán kultúra, regény
Oldalszám: 104 oldal
Csillagérték: 8
Fülszöveg:
A könyv 1999-ben elnyerte a Francia Akadémia Nagydíját. A történet elbeszélőjét felveszik a Jumimoto világcég központjába tolmácsnak, de csak irodai munkákat végeztetnek vele. A belga lányt egyedül az vigasztalja a megaláztatásokért, hogy közvetlen főnöke, a szépséges Fubuki megértő és barátságos iránta...Valaki hideg gyűlölettel megpróbálja elűzni a vállalatról, mielőtt kitölthetné egyéves szerződését...Erről az egy évről, egy különös párviadalról szól a francia-belga írónő életrajzi regénye.
A könyv elején egy könnyed történetre számítottam: Amélie-szan egy japán céghez szegődik egy évre, ahol senki nem mondja el, tulajdonképpen mi is a feladata. Kérdezni pedig természetesen tilos. Az írónő összes csetlés-botlását szarkasztikus, ironikus és teljesen élvezhető stílusban adja elő. Az amúgy is rövidke könyv egy laza féldélutáni olvasmánynak tűnik. Csakhogy, az optimista hozzáállás idővel csökken, s az addig elnézett kis japán furcsaságok egyre feltűnőbbek a nyugati szem számára, s lassan (nagyon lassan) eljutunk arra a pontra, mikor ezek Amélie-szanban is felszínre buknak. Valahol itt éreztem, hogy na: végre megérkeztünk a könyv valódi mondanivalójához. A japán hétköznapokról, mentalitásról viszonylag kevés olvasói élménnyel rendelkezem. A legmeghatározóbb az Egy gésa emlékiratai, melynek kapcsán már némiképp betekintést nyerhettem a japán nők életébe - főleg a gésákéba, ugye -, itt viszont annál jóval általánosabb (és kortársabb) bemutatással találkoztam. Ráadásul első kézből, hiszen Nothomb 17 éves koráig nem járt Európában:
Persze, feltételezheti az olvasó, hogy a keserűség szól főhősünkből, és nyilván - bizonyos mértékig - igaza is van, ugyanakkor talán elfogadható az is, hogy egy idegen kultúrában (bármennyire is bírjuk annak nyelvét és szokásait), egy idő után várható, hogy kiütköznek bizonyos eltérő formák.
Mielőtt azonban ez a szemlélet átragadna az elbeszélőre, letelik egyéves munkaszerződése, melyet - a kötetben történtek után - egyik fél sem kíván meghosszabbítani. Az elválás: nos, meglehetősen fagyos. Nagyon kedveltem Nothomb stílusát, elbeszélői mozgolódását és jelenlétét a cselekményben és a történetvezetést. Külön tetszett a könyvben egy különleges kapcsolat is. Nevezetesen Amélie-szan és közvetlen főnöke, Fubuki viszonya. A történet elején Amélie-szan szemében Fubuki a megtestesült japán szépség, akit főhősünk már-már zavarba ejtően (tekintve, hogy mindketten nők) magasztal egekig. Az egész kötetet átszövi hullámzó "párkapcsolatuk", melynek végeredményeként az olvasó is szükségszerűnek érzi kettejük elválását. Persze, ezzel még nincs vége mindennek...
 |
| Amélie Nothomb |
"...ha a japán nő csodálatot érdemel - márpedig érdemel -, hát azért, mert nem lesz öngyilkos. Zsenge gyerekkorától fogva összefognak az eszményképe ellen. Gipszet folyatnak az agyvelejébe: "Ha huszonöt éves korodra nem mész férjhez, jó okod lesz rá, hogy szégyelld magad", "ha nevetsz, illetlenül viselkedsz", "ha az arcod érzelmet fejez ki, közönséges vagy", "ha a legcsekélyebb utalást teszel a testedre, undorító vagy", "ha egy fiú nyilvánosan arcon csókol, kurva vagy", "ha jó étvággyal eszel, disznó vagy", "ha jól esik az alvás, tehén vagy", stb. Akár mulatni is lehetne ezeken a szabályokon, ha nem fertőznék meg a lelket, elmét."
Persze, feltételezheti az olvasó, hogy a keserűség szól főhősünkből, és nyilván - bizonyos mértékig - igaza is van, ugyanakkor talán elfogadható az is, hogy egy idegen kultúrában (bármennyire is bírjuk annak nyelvét és szokásait), egy idő után várható, hogy kiütköznek bizonyos eltérő formák.
 |
| A könyv eredeti kiadásai |
"Ne reméld a gyönyört, mert a gyönyöröd lealjasít. Ne remélj szerelmet, mert nem vagy méltó rá: ha valaki beléd szeretne, nem a valódba szerelmes, hanem a káprázatba. Ne reméld, hogy kapsz valamit is az élettől, mert éppen hogy elvesz tőled valamit minden év. Bármilyen egyszerűnek látszik, még nyugalmat se remélj, mert semmi okod, hogy nyugodt légy."
Mielőtt azonban ez a szemlélet átragadna az elbeszélőre, letelik egyéves munkaszerződése, melyet - a kötetben történtek után - egyik fél sem kíván meghosszabbítani. Az elválás: nos, meglehetősen fagyos. Nagyon kedveltem Nothomb stílusát, elbeszélői mozgolódását és jelenlétét a cselekményben és a történetvezetést. Külön tetszett a könyvben egy különleges kapcsolat is. Nevezetesen Amélie-szan és közvetlen főnöke, Fubuki viszonya. A történet elején Amélie-szan szemében Fubuki a megtestesült japán szépség, akit főhősünk már-már zavarba ejtően (tekintve, hogy mindketten nők) magasztal egekig. Az egész kötetet átszövi hullámzó "párkapcsolatuk", melynek végeredményeként az olvasó is szükségszerűnek érzi kettejük elválását. Persze, ezzel még nincs vége mindennek...
"Légy hibátlan, azon egyszerű okból, hogy annak kell lenni, és kész."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése