
Eszterhai Katalin: Majdnem Esterházy
Alexandra Kiadó, 2017, 256 oldal
Csillagérték: 9
Eszterhai Katalin neve
– bevallom – nem csengett ismerősen számomra, s elsősorban a kötet címe és
csodaszép, különös atmoszférát árasztó borítója fogott meg. De mely irodalmár
vagy történész ne kapná fel a fejét a „Majdnem Esterházy” címre? Kíváncsiságom
azonban a könyv olvasása, Eszterhai Katalin élettörténetének megismerése közben
olyan utazásra invitált, amire tulajdonképpen nem is számítottam. Az elbeszélés
az első mondatoktól kezdve beszippantott, a csodálatos mondat- és
történetvezetés, az olykor egészen váratlanul ható gondolatok teljesen a könyv
lapjaihoz láncoltak.
![]() |
Fotó forrása |
A visszaemlékezés kezdetén megismerkedhetünk egy kislánnyal, aki bár hosszasan elemezgeti családfáját, elbeszélése valóban úgy hat, mintha az 1950-es években egy fiatal leányzó családi töprengéseit olvashatnánk, ami külön bájos hangulatot kölcsönöz az egyébként kevésbé idillikus családi légkörbe. Az elbeszélői hang változása egyébként a történet egészén megfigyelhető, hiszen bármennyire is a jelenben íródtak a sorok, szinte végig tetten érhető a személyiségfejlődés, az életkori szakaszok sajátosságainak egy-egy stációja, ugyanakkor az elbeszélői stílus végig egyenletes, nem darabos, a könyv nagyon komplex és tudatos.
![]() |
@szembetuno_blog |
A Majdnem Esterházy nagyon különleges
olvasmány volt számomra, azon könyvek közé tartozik, ahol nehezen tudtam
szabadulni olvasás közben a ceruzától (hogy bejelölhessem a számomra fontos
gondolatokat), s ahol mindig szükségem volt arra, hogy picit meg-megálljak és
átgondoljam az olvasottakat. Bár nem volt idilli a gyermekkor leírása, mégis
nagyon megfogott az anya-lánya kapcsolat, a szeretetlenség érzésének finom,
mégis mélyreható leírása, míg a kötet második részében a kalandvágy és a
bátorság bemutatását emelném ki. S persze, az egész kötetet gyengéden átölelő
életörömöt! Köszönöm az élményt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése