Eszterhai Katalin: Majdnem Esterházy

Az Alexandra Kiadó gondozásában jelent meg Eszterhai Katalin: Majdnem Esterházy című önéletírása, ami szép történetvezetése mellett apró életbölcsességeket is kínál bonbonként az olvasónak.

Eszterhai Katalin: Majdnem Esterházy

Alexandra Kiadó, 2017, 256 oldal

Csillagérték: 9

Eszterhai Katalin neve – bevallom – nem csengett ismerősen számomra, s elsősorban a kötet címe és csodaszép, különös atmoszférát árasztó borítója fogott meg. De mely irodalmár vagy történész ne kapná fel a fejét a „Majdnem Esterházy” címre? Kíváncsiságom azonban a könyv olvasása, Eszterhai Katalin élettörténetének megismerése közben olyan utazásra invitált, amire tulajdonképpen nem is számítottam. Az elbeszélés az első mondatoktól kezdve beszippantott, a csodálatos mondat- és történetvezetés, az olykor egészen váratlanul ható gondolatok teljesen a könyv lapjaihoz láncoltak.

Fotó forrása

A visszaemlékezés kezdetén megismerkedhetünk egy kislánnyal, aki bár hosszasan elemezgeti családfáját, elbeszélése valóban úgy hat, mintha az 1950-es években egy fiatal leányzó családi töprengéseit olvashatnánk, ami külön bájos hangulatot kölcsönöz az egyébként kevésbé idillikus családi légkörbe. Az elbeszélői hang változása egyébként a történet egészén megfigyelhető, hiszen bármennyire is a jelenben íródtak a sorok, szinte végig tetten érhető a személyiségfejlődés, az életkori szakaszok sajátosságainak egy-egy stációja, ugyanakkor az elbeszélői stílus végig egyenletes, nem darabos, a könyv nagyon komplex és tudatos.

@szembetuno_blog

Ami a történeti, társadalomtörténeti háttér, az 1960-80-as éves világának hangulata mellett különösen közel állt hozzám az 1960-as évek, majd az ezt követő évtizedek pécsi aspektusa. Nagyon kellemes volt az elbeszélő társaságában gimnáziumba sietni, átnyargalni a még éppen ébredező Széchenyi téren. Ez az emlékkép fura nosztalgiát ébresztett bennem. Fura pedig azért, mert én magam csaknem 45 évvel később szeltem reggelente a teret a gimnáziumba igyekezve (igaz, nem ugyanabba), de valahogy nagyon magával ragadott és ismerősnek tűnt az a kép, ahogy az elbeszélő lefestette ezeket a különleges reggeleket – pedig mennyi minden változ(hat)ott azóta. Eszterhai Katalin és második férje, valamint gyerekei 1987-ben végül nem csak Pécset, de egész Magyarországot elhagyták, s előbb Olaszországba utaztak, majd Kanadában folytatták az életüket. A visszaemlékezés második fele már ezekről az évtizedekről számol be, aminek külön színezetet ad a család Magyarországon, a rendszerváltozás utáni években tett látogatásáról.

A Majdnem Esterházy nagyon különleges olvasmány volt számomra, azon könyvek közé tartozik, ahol nehezen tudtam szabadulni olvasás közben a ceruzától (hogy bejelölhessem a számomra fontos gondolatokat), s ahol mindig szükségem volt arra, hogy picit meg-megálljak és átgondoljam az olvasottakat. Bár nem volt idilli a gyermekkor leírása, mégis nagyon megfogott az anya-lánya kapcsolat, a szeretetlenség érzésének finom, mégis mélyreható leírása, míg a kötet második részében a kalandvágy és a bátorság bemutatását emelném ki. S persze, az egész kötetet gyengéden átölelő életörömöt! Köszönöm az élményt!