Rachel
Joyce sorozatával – mely a Maureen Fry és az Észak Angyala kötettel trilógiává
bővült – sajátos a közös kapcsom. Harold Fry történetét ugyanis nem Harold Fry
megismerésével, hanem Queenie Hennessyvel kezdtem még a(z) – akkor még –
duológia második darabjával.
Rachel Joyce: Harold Fry valószínűtlen utazása
Sorozat: Harold Fry (2)
Maxim Könyvkiadó, 2023, 320 oldal
Fordította: Lázár Júlia
Csillagérték: 8
2015,
a második rész megjelenése és elolvasása óta többször is elhatároztam, hogy
nekifutok az elsőnek. Már csak amiatt is vonzott ez a gondolat, mert Queenie
gondolatai, a regény nyelvezete és mondanivalója egészen a bűvkörébe vont.
Megismételhető-e a csoda?
Harold
Fry egyszerű figura, aki szépen kialakított új napi rutinja szerint éli az
életét feleségével Maureennal. Harold nemrégiben lett nyugdíjas, ami vegyes
érzelmekkel, néha szűnni nem akaró gondolatokkal színesíti a mindennapjait.
Azaz, nem teljesen. Az érzelmi kavarcok, illetve, hogy egyáltalán végig
tekintsen az életén, a megválaszolatlan kérdéseken, a mulasztásokon és
örömökön, egy apró levél megérkezésével kopognak be a házaspár ajtaján. Egy nap
ugyanis levél érkezik egy több, mint húsz éve nem látott ismerőstől. Queenie
Hennessy egykor fontos szerepet töltött be Harold életében, és szeretetével
olyan óvó szolgálatot tett számára, ami Queenie távozásával köszönet és
valamiféle viszonzás nélkül maradt. Az idős asszony levele kedves és lényegretörő:
egy elfekvőből érkezett, ahol a nő utolsó napjait tölti. De miért pont most
jelentkezett, s egyáltalán: mit lehet egy ilyen levélre válaszolni?
Harold
kanyarít néhány suta sort, s elindul, hogy postára adja a választ. Már akkor munkálkodik
benne valami, az olvasó számára egyelőre megmagyarázhatatlan vihar, amiből
tudhatjuk, több volt ez egyszerű munkakapcsolatnál, valami megfoghatatlan kapocs,
ami húsz év távollét után is vonzza Haroldot Queenie-hez. A séta a postáig nem
egyszerű, a kíváncsi szomszéd mintha Harold veséjébe látna, azonnal a levél
iránt érdeklődik. A séta egyre hosszabbá válik, kissé mintha a Forrest Gumpban
találnánk magunkat (ha ilyen messze eljutottam, mehetnék tovább is), mígnem
Harold elhatározza: életben tartja Queenie-t, életben kell találnia, mikor egy
hatalmas zarándoklat végén megérkezik hozzá. A férfi gyalog vág hát neki az
útnak, megüzenve egykori kolléganőjének: várjon rá! Útközben pedig rengeteg
kaland vár rá. Ismeretlenek avatják be problémáikba, osztják meg vele
kérdéseiket, életüket, kapcsolataikat, Harold pedig mindet a maga életére
vonatkoztatva értékel. Nem, nem a „bölcs öreg” kinyilatkoztató tanácsaival
látja el azokat, akik mellé szegődnek, hanem gondolkodik, értékel és emlékezik.
Mire
Kingsbridge-től a Berwick-upon-Tweedben található otthonig eljut, megismerjük
Harold és Maureen házasságát, a gyermeküket és persze azt is, hogy Queenie, a
jó Queenie mit tett a múltban – érte, értük. A megérkezés pedig csak részben
happy end. Queenie megvárta Haroldot, ennyit tehetett. Hogy mire számított a
férfi? Talán ő maga sem tudta. Queenie-ért zarándokolt, vagy saját magáért?
Queenie-vel kellett igazán elszámolnia, vagy saját magával? Rachel Joyce
regénye leginkább ezt a kérdést járja körül. Van-e időnk elgondolkozni az úton,
amit magunk mögött hagytunk, észrevesszük-e, mi az, amit már rég le kellett
volna tennünk, s visszamegyünk-e azokért az ajándékokért, amiket eltékozoltunk?
Vissza tudunk-e menni, megvár-e minket?
A
történetvezetés, az elbeszélés szempontjából – sok év távlatából is – sokkal maradandóbb
élmény volt számomra a Queenie Hennessy szerelmes levelei. Szerettem abból
kimazsolázni, lépésről lépésre felfedezni Queenie és Harold közös történetét
(amit nem véltelenül nem fejtegettem ki egyik kötetről szóló bejegyzésben sem). Ez azonban nem jelenti, hogy a Harold Fry valószínűtlen utazása ne volna magával ragadó lélektani regény. Az élet értelméről, melyben talán az értelmet kell a legkevésbé keresni. A két történet hasonló kérdések köré épül: mi az, amit magunkért teszünk – és mi
az, amit a másikért? Hol van a kettő metszete? Hiszen minden bizonnyal van
neki. Kedveltem a történet lezárását is, valahogy a két rész kerekké vált
számomra Maureen váratlan, de talán teljesen magától értetődő megérkezésével.
Joyce ügyesen vezette a szálakat, szépen álltak össze a mozaikok. Örülök, hogy
végül a második résszel kezdtem, és annak is, hogy az elsőre is sort
kerítettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése