Pont
emiatt vágtam bele, hogy egy hónap alatt három blogturné keretében
megismerkedjek egy-egy történettel. Az Abigéllel kezdtem, ami után picit
azt éreztem, mint akit harminchárom éven keresztül totálisan megvezettek egy
regény kiválóságával, miközben én lényegében nem éreztem semmit, abból a
pátoszból, ami erre az elbeszélésre hullott. Ezt követte az Álarcosbál,
ami leheletnyivel közelebb tudott férkőzni hozzám, s most pedig itt van a Születésnap.
Az
Álarcosbálból kiindulva már azzal az előfeltevéssel indultam neki a
történetnek, hogy ismét metaforaként kell értelmezni a címet. A Születésnap
ebben az értelemben egy bizonyos évfordulóhoz, ha úgy tetszik: korszakhatárhoz
kötődik, melyen mindenki keresztülment már, aki elballagott az általános
iskolából. Ez a korszakhatár a 14. életév, melyet a Születésnap főszereplője,
Bori betölt a regény elején. Az elbeszélő ugyanakkor nem rögtön ezzel indítja a
cselekményfolyamot, inkább iskolai keretben kontextualizálja az eseményeket,
ezzel talán valamiféleképp jobban beágyazva annak ifjúsági regényi voltát. Kissé
persze fura a hatvanas évekbeli magyarórák hangulatát, tananyagát, de még
órarendi beépülését is 2024-ben olvasni. A legfurább talán az, hogy olybá
tűnik: az elmúlt hatvanplusz évben nem sikerült túl nagy változást kieszközölni
sok mindenben. Például, hogy a nyelvtanórákat szinte senki nem kedveli, és hogy
irodalomelőadásokat inkább hallgatni kellene, mint bemagolni és visszamondani –
és persze tudjuk jól, hogy az egy héten egyszer duplaórában felbukkanó
irodalomóra sem a művek által felmerülő érzések, benyomások és megélések diskurzusa,
jóval inkább a hosszas témazárók lehetőségének lámpásai. Ez van. Meg az, hogy
tulajdonképp a bevezető fejezetek már közelebb hozták hozzám a történetet, mint
a bejegyzés elején említett két regény együttesen.
A
cselekményfolyam mozgatórugója igazából az a nagy kérdés, hogy mikortól számít
valaki felnőttnek, s hogy tulajdonképpen mit is jelent felnőttnek lenni. Bori
úgy képzeli, a felnőttek szabadabbak, önállóan dönthetnek arról, hogy mikor és
mit szeretnének csinálni. Idilli elképzeléseibe az sem igazán zavar be, mikor
születésnapjára nem az általa kért hacukát kapja, anyja pedig nem jószántából
gürizte össze számára az ajándékra való. Az ilyen semmiségek elkerülik a
kislány gondolatvilágát: ő csak férjhez akar menni és szabad akar lenni. A
születésnapja utáni időszak, a kamaszos bedurcizások közepette aztán kemény
próbák elé állítják a lányt, a szülőkkel való kapcsolat, a barátságok
próbetételei és persze a szerelem is újabb és újabb leckéket ad számára a gondtalan
felnőttlét kontra gondtalan gyermeklét horizontján. Ebből a szempontból nagyon
izgalmas megfigyelni a múlt és jelen párhuzamait és ellentéteit. Milyen vágyai
és álmai vannak aktuálisan egy tizennégy éves lánynak, s milyenek egy hatvanas
évekbelinek? Milyen viselkedés tapasztalható napjaink hetedik-nyolcadik
osztályosai körében, ha a szülőkkel, barátokkal és szerelmekkel való kapcsolatukban
figyeljük meg őket? A történelmi környezet sok tekintetben teljesen más: a
második világháború után tizenöt évvel még közvetlen közelről láthatóak és
tapasztalhatóak annak következményei: csonkacsaládok, árvák, rokkantak,
sebzettek. Ha a dolgok mélyére tekintünk, azonban kevéssé változik a lényeg.
Emiatt lehet befogadható egy mai fiatalnak is a történet.
Ami
számomra továbbra is egyfajta műanyagfalat von Szabó Magda regényei és a személyes
befogadásom közé, az az elbeszélések direktsége, didaktikussága, olykor
erőltetett korrajzisága, ami azt az érzést kelti bennem, mintha éppen egy
hetedikes kötelező olvasmányt fognék a kezemben, amit némiképp idejétmúltnak
élek meg, ami tamtamra mutatja be a hatvanas évek városi mindennapjait, a
megjátszott nyájasságot, a Pelikán néniket, az egykor volt polgári enteriőr
megszottyadt valóságát. Mindazonáltal, a márciusban olvasott Szabó Magda
könyvek közül ez volt az, ami a legtovább fenntartotta az érdeklődésem, és ami
autentikus környezetben, egy autentikus elbeszélő szócsöve által került megszólaltatásra.
Ha kérdeznétek, megbántam-e, hogy belevágtam ebbe a turnésorozatba, akkor egy
egyértelmű nem a válaszom. Örülök, hogy sok szempontból jobban a helyére
kerültek az írónő ifjúsági regényei a fejemben, hogy már szélesebb látókörrel
rendelkezem a történeteiről. Izgalmas kaland volt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése