A
SzemBetűNő projektet 2014-ben álmodtam meg. Nem voltak nagy terveim,
elképzeléseim a blogolással kapcsolatban. Sokat olvastam, szerettem is az
olvasói élményeimről beszélgetni, voltak olyan gondolataim, amiket szerettem
volna egy sima Facebook-posztnál hosszabb bejegyzésben megosztani. Lényegében
ez hívta életre az egészet. Nem voltam gyakorlott tartalomkészítő, nem értettem
a honlapműködéshez, sem a dizájn kialakításához, csak elindítottam egy blogot
és egy hozzá tartozó Facebook-oldalt, melyet később egy instagram is követett.
A visszacsatolás persze mindig fontos, talán emiatt is lepett meg az első
posztok olvasottsága, követések száma. Természetesen, ezek is visznek előre
folyamatosan, és persze a belső motiváció.
A
SzemBetűNő 2020-ig egy-egy rövidebb szünettel folyamatosan működött, de három
évvel ezelőtt valami megakadt bennem, ami azt a nehéz döntést eredményezte,
hogy bizonytalan időre felfüggesszem az írást – legalábbis, ami a blogot és a
közösségi médiát illeti. Nem tartottam nagy bejelentést, nem zártam le semmit.
Tudtam, hogy a döntésem nem végleges, csak időre és egy új lendületre van
szükségem. Az elmúlt csaknem három évben folyamatosan tervezgettem, mit és
hogyan kellene megvalósítanom, de hogy őszinte legyek: ez az első lépésnél sem
volt ennyire tudatos. Természetesen, titkon mindig törekszem a tudatosságra –
ez általában kívülről jobban látszik, mint amennyire én belül megélem –, de nem
egy legyártott forgatókönyv szerint terveztem az újrakezdést, hanem belső
ösztönből fakadóan. Végül idén tavasszal tettem meg az első lépéseket, nagyon
lassan, puhatolózva. Szerettem volna egy független, egyedül hozzám tartozó
weboldalt, melynek elindításához segítséget is kértem és kaptam, azonban a
további finomításokat ugyanúgy én szeretném véghez vinni, mint ahogy tettem azt
az első virtuális otthonom kapcsán. Ezt az oldalt is szép lassan szeretném
belakni, csinosítgatni, otthonossá tenni. [Azóta visszaköltöztem erre az
oldalra, ahol most is olvasod a soraim.]
A
tartalmat tekintve hasonló tematika mentén szeretném folytatni, mint ahogy
elkezdtem, így várhatóan továbbra is az olvasmányélményeim és a könyves
tartalom lesz fókuszban. Az eddigi beszámolók, kritikák és értékelések nem
vesznek el, szépen sorban átkerülnek erre az oldalra. A tavasz folyamán új
értékelések is felkerültek a korábbi blogra, ezeket fogom elsőkörben ide
átemelni. Szeretnék majd arról is írni, hogy mi történt velem az elmúlt
három évben, s persze a különféle aktualitásokról is. Annyit spoilerezek, hogy
2021-ben megvédtem „A nők olvasóvá nevelése a reformkori Magyarországon” című
doktori értekezésem, viszont egyelőre továbbra is inkább mint a virtuális
játszóteremet szeretném használni ezt a felületet, bízva abban, hogy haszonnal
olvasod majd a soraimat.
Végezetül
szeretném megköszönni mindenkinek, aki az elmúlt három év során kedvesen
érdeklődött a SzemBetűNő hogyléte felől. El sem tudjátok képzelni, mekkora
örömet és meglepetést okozott egy-egy jókor irányzott kérdés a blog
újraindulásával kapcsolatban. Nagy köszönet és ölelés illeti Ivettet, a
KönyvParfé bloggerét, aki folyamatosan – a legnagyobb szeretettel – nyaggatott
és motivált, hogy ne üljek már a babérjaimon, ha újra kedvet érzek az íráshoz
(és az olvasáshoz is, ha már itt tartunk…), és hasonlóan sokáig fogja üldözni
hálám a Blogturné Klubot, amiért lényegében az első bizonytalan megkeresésemre
ismét tagjai közé fogadott. S persze, itt vagytok Ti, kedves Olvasók, akik –
annak ellenére, hogy az új posztjaimnak csak kicsinyke szeletét osztottam meg
még a saját fórumaimon is – már most olvassátok a néha kusza, néha lökött, néha
túl komoly gondolatmorzsáimat. Különösen nagyra értékeltem az „ugye, minden
rendben van?” jellegű kérdéseket, melyeket privátban vagy az oldalnak címezve
küldtetek, és azokat az ötleteket, melyeket megosztottatok velem azzal
kapcsolatban, hogy milyen formátumnak vagy tartalomnak örülnétek tőlem. Az
utóbbira reagálva: nem ígérem, hogy vlogot fogok készíteni bármilyen téma
kapcsán, de biztosan lesznek olyan elemek, melyekkel kísérletezni fogok. Az
első kérdésre pedig: igen, köszönöm! Jól vagyok. Itt vagyok. Végre. Köszönöm,
ha velem tartotok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése