Úgy vélem, mindkét megvalósítás a traumafeldolgozás egy-egy sajátos formája, e szempontból kevéssé hierarchizálható (miért is kéne?) a két memoár. Mougin munkája azonban – véleményem szerint – magában hordozza azokat az apró és kevésbé apró hibákat, melyeket egy memoárszerző elkövethet, s az olvasó részéről valamivel nagyobb odafigyelést, áttekintést igényel annak megértése, tulajdonképpen mi volt a célja a szerzőnek a könyvvel, természetesen nem elvitatva a szándék nemességét.
1944-ben járunk, a magyarországi Beregszászon (ennek a későbbiekben még jelentősége lesz az értékelésben). A lassan tinédzser Tamás ebben a kisvárosban él szüleivel és öccsével. Apja, Kiss Herman a környék legkitűnőbb szabómesterének hírében áll, akinek megrögzött óhaja, hogy fia is sajátítsa el a mesterséget. Tamásnak azonban teljesen más céljai vannak, illetve leginkább: keresi őket. Egy magas fán a kertben, ledér hölgyeket bámulva a szomszédos házban, apja tanoncát, Matyit pátyolgatva, vagy öccsét, Gabit piszkálva. Olybá tűnik, a háború elkerüli a környéket – legalábbis az ifjú megfigyelőét, azonban rövidesen a beregszásziak világa is gyökeresen kifordul a négy sarkából. A magyarországi zsidók deportálásának évében Tamás és családja rövidesen Auschwitzban, majd buchenwaldi, mittelbau-dorai, s végül a bergen-belseni lágerben találja magát – anya és kisebb fia elszakad a família másik felétől, s soha nem egyesülnek újra. Apa és fia magára marad, kettejük korábbi ellentétét azonban a megváltozott élethelyzet, a méltatlan körülmények teljesen újraírják. A regény nagy erénye, hogy a láger viszontagságai mellett nagy hangsúlyt fektet a lelki folyamatok megértésére.
amikor igazán nagy szükség van rá…”
A regény kronologikusan építkezik, a történetben előrehaladva az egyes egységek egyre terjedelmesebbé válnak. A deportálások előtti időszak így viszonylag rövid, a koncentrációs táborokban eltöltött időszak ennél terjedelmesebb, míg a legnagyobb rész a(z ukrajnai!) Beregszászra történő visszaérkezés, majd a franciaországi újrakezdés elbeszélése. A főszereplő szemszögéből elbeszélt történetet rendszerint fiktív, az események során felbukkanó egy-egy személy nézőpontjából megírt leírások, levelek – vagy éppen csak egy-egy szó – szakítják meg, melynek relevanciáját, őszintén szólva sok esetben inkább erőltetettnek, mintsem funkcióval bíró epizódnak éreztem. A harmadik rész az, mely egészen nagyívű pályát jár be, hiszen a még mindig hihetetlenül fiatal Tamás első lépéseinek lehetünk tanúi a divatiparban – egy olyan szakmában, mely ellen alig két-három évvel azelőtt foggal-körömmel tiltakozott. A regény egyértelműen legtanulságosabb fejezetei ezek, a főszereplő életútján keresztül az elbeszélő a szavak nélkül is felteszi nekünk a kérdést: mit kezdünk a saját traumáinkkal? Hagyjuk, hogy leteperjenek és a földbe döngöljenek minket, vagy erőt merítünk belőlük és úgy állunk fel belőlük, mint ahogy még soha senki nem tette annak előtte?
Az Ahol a tű átfér – zseniális címe mögött – egy nehéz, de mégis felemelő történetet mesél el. Ez vitathatatlan, mint ahogy az is, hogy Veronique Mougin hatalmas munkát végzett a megjelenésig vezető úton. Sokszor talán ez is mutatkozott meg hátrányként számomra a regényt olvasva – és a következő soraim maximálisan az írói megvalósításra vonatkoznak. A szerző véleményem szerint iszonyatosan túlírta a történetet, sokszor és sokáig pörög ugyanazon az élethelyzeten (ez számomra főként a regény elején ütközött ki). Már százszor megismertük a beregszászi fiú minden rokonának minden rezdülését, és ugyanabban álldogáltunk a százegyedik leírásnál is. A fordítás esetében szintén érdekes, néhol túlhelyesbített mondatok születtek („ne másszam fel a fára” és társai), ami szintén erősítette bennem a túlírtság érzetét. A másik apróság, amin személy szerint picit felhúztam a szemöldököm – és amire szintén utaltam fentebb –, az Beregszász esete, mely város – az első bécsi döntés értelmében – 1944-ben valóban (ismét) Magyarországhoz tartozott (erre az elbeszélő nem reflektál), 1945-nél viszont megjegyzi, hogy a szovjetek kebelezték be a területet. Érdekesnek tartottam, hogy ezt hangsúlyosan kiemeli, miközben arról még lábjegyzet szintjén sem tesz említést, hogy korábban Beregszász a trianoni békediktátum értelmében elcsatolásra került (így a regény főhőse politikai-földrajzi értelemben nem Magyarországon született). Bár francia szerzőről lévén szó, talán könnyedén megtalálhatjuk az elhallgatás miértjét. Noha érdekesnek vélem, hogy a magyar kiadás erre nem reflektál. Persze, tudom, ismét elmerültem a részletekben :) Maga az élettörténet ettől függetlenül is egészen elképesztő, és valóban az a legnagyszerűbb benne, hogy igaz történeten alapul.
Blogturné Klub
A
koncentrációs tábortól a francia divatvilág csúcsáig megismerhetünk egy
csodaszámba menő életet, melyet bár vakvágányra vitt a történelem, de végül
megmentett a szépség. Az Ahol a tű átfér egy hihetetlen igaz történetet mutat
be, egy olyan életpályát ismerhetünk meg általa, amely rengeteg fájdalmat és
csodát tartogat az olvasója számára. Tartsatok velünk, ismerjétek meg Tomi
történetét, és vigyétek haza a kiadó által felajánlott nyereménykönyvet.
A turné állomásai
05.20. Csak olvass!
05.21. Könyv és más
05.23. Readinspo
Nyereményjáték
Mivel könyvünk főszereplője, Tomi közvetlen közelről tapasztalta meg a koncentrációs táborok borzalmait, ezért a mostani játékunk is a haláltáborok világához kötődik. Minden állomáson találtok egy idézetet egy olyan kötetből, melynek a holokauszt a központi témája. Nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni, hogy melyik könyvből idéztünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése