A Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg 2018 végén Chris Heath Robbie Williams - Csak őszintén... című életrajzi portrékönyve. A bejegyzésben
arról is szó esik, miért tartottam fontosnak megismerkedni ezzel a kötettel...:)
Fordította: Nagy Boldizsár
Csillagérték: 8
Robbie Williamst a 2005-ös Live8-en láttam először fellépni.
Eleve ámulattal néztem azt a koncert-cunamit, ami egész délután/este áradt a
tévéből. Akkor tizennégy voltam, és még sosem láttam előtte ilyet. Persze, a
fellépők zöméről tudtam, kicsoda – bár jó néhány kedvencet ezen a napon szedtem
össze. Nagy valószínűséggel az olasz kapcsoláson fellépő Laura Pausini zenéjét
sem ismertem volna meg a Live8 nélkül. Aztán elérkezett az este, és színpadra
lépett Robbie, akiről nyilván már korábban is hallottam.
@szembetuno_blog |
De tudjátok, van az a
bizonyos „aha”-érzés. Beckham felkonferálása után megjelent egy tipikusan
ellenszenves pacák, aki a következő negyed órában mindenfélét művelt a
színpadon (meg a közönséggel), a fellépés végére meg gyakorlatilag elámultam. S
elhatároztam, hogy egyszer én is szeretnék egy RW-koncertre eljutni.
Ez egészen pontosan 2014 áprilisáig
váratott magára. Bár nem volt egyszerű az út, a koncertjegy összegét pedig fedje
jótékony homály, mindenesetre végre elérkezett az én napom. A Swings Both Wayst
mindenféle kritikával illették – ez észrevehetően visszatérő jelenség Robbie
Williams koncertjei és személye esetén, én viszont….jobban mondva, a bennem élő tizennégy
éves leányzó pontosan azt kapta, amit várt. Ezen emlékeket és élményeket
felmarkolva lapoztam fel a legújabb, Robbie Williams életét feldolgozó, igen
vaskos kötetet. A „brit fenegyerek” életével ugyanis viszonylag sok, hazánkban is megjelent kiadvány foglalkozik, botrányos és minél bulvárosabb, szaftosabb megvilágításban. Chris Heath könyvétől mást vártam, nemcsak azért, mert a Csak őszintén... címet viseli, hanem mert egy érezhetően alaposabb
munka, és sokkal inkább jelen van benne maga a "főszereplő".
Swings Both Ways - Budapest, 2014. április (saját fotó) |
A fonalat nem RW gyerekkorától vagy karrierjének kezdetétől vesszük fel, a Take Thates időkről alig esik szó. Jóval inkább az utóbbi tíz év áll a fókuszban, a visszavonulás gondolata (és részbeni konkrét megvalósulása), a legutóbbi Williams-lemez elkészültének fázisai, nehézségei, és természetesen a magánélet, az Aydával való megismerkedés, a gyerekek és hétköznapok, a rajongókkal való viszony. Ez utóbbi néhány tényező volt, ami miatt kifejezetten szerettem ezt az életrajzi portrékönyvet olvasni. Hatalmas hullámokat járunk be siker-kudarc-siker viszonylatában, legyen szó a magánéletről vagy a zenei pályáról. Egészen közeli beszámolókat kapunk Robbie és Ayda megismerkedéséről, házasságáról és közös családi életükről. Ráadásul mindezt úgy, hogy valamelyest Ayda személyesen is megjelenik az oldalakon, az ő kommentárjait, emlékeit is megeleveníti az elbeszélés. Így kicsit megismerhetjük "a nőt, aki megszelídítette RW-t."
A történeteket alapvetően Heath
tolmácsolásában, és saját kommentárjaival, megfigyeléseivel olvashatjuk, a
jelenből visszatekintő leírások formájában. Lelkesedésem ellenére így kezdetben
kicsit zötyögősen haladtam a kötettel, amit nem könnyített meg az idősíkok
váltakozása. Nem is az érthetetlenség miatt, hanem mire belehelyezkedtem egy
élethelyzetbe, már léptünk is egy másikra, sok évvel későbbre vagy előbbre. Így
tulajdonképpen az az érdekes helyzet állt elő, hogy maga a könyv és a
felépítése jóval inkább hatott úgy, mintha egy dokumentumfilmet néztem volna,
hirtelen vágásokkal, narrátori átvezetésekkel, beállított szituációkkal. Ettől kezdve úgy haladtam az
elbeszéléssel, hogyha valamilyen nyilvános fellépésről vagy egy közösségi
médiában posztolt tartalomról volt szó, akkor rákerestem, és összefüggéseiben olvastam
együtt a könyvvel. Az instagramos posztok valamivel egyszerűbbek voltak, mert
egy csomóra emlékeztem is, viszont mivel a különféle show-műsorokat és (bulvár-)sajtóhíreket nem követem
figyelemmel, így azok esetében gyakorta elidőztem. Mindezekkel pedig egészen
különleges élményt nyújtott a kötet.
@szembetuno_blog |
Még egy dolgot kiemelnék, ez pedig a
Love My Life című dal, melynek kapcsán többször kiemeli Robbie és Heath is,
hogy annak ellenére, milyen egyszerű szavakból és kijelentésekből áll a refrén,
kicsit félelmetes erővel is hathat. Itt döbbentem rá, hogy
miért is kelt olyan fura, ambivalens érzéseket bennem ez a dal. Összességében
nagyon érdekes volt megismerkedni ilyen formában Robbie Williams
mindennapjaival. Tetszett, hogy mikor Heath füllentésen kapta, azt meg is
jegyezte a szövegben. Nem mondom, hogy a kötet közelebb hozta Robbie-t, mert
igazából ez nem történt meg, bármennyire is igyekszik (ha igyekszik), számomra
nem jelent meg a erősen személyesség, bármennyire is voltak valóságosak, vagy leplezetlenek a visszaemlékezések. Egy kis manírt, játékot és felszínességet mindvégig éreztem, de tulajdonképpen ez is valahol RW sajátja. Igazából, nem is lehetett volna más elvárás részemről. Ettől függetlenül számos olyan (lelki) tényező megjelenik, ami az eddigiekben
esetleg nem került a figyelem homlokterébe Williamsszel kapcsolatban. Szerettem
volna más megvilágításban is látni ezt az embert, és ez a könyv ezt meg is
mutatta nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése